2012. május 31., csütörtök

Gyorskeresés

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  Adattároló rovat

Új széria a Kingstontól: V200 64 GB SSD teszt

Megvizsgáltuk, mit tud a népszerű Kingston SSDNow család egyik legfiatalabb, V200-as sorozatának legkisebb tagja.

Hirdetés

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) eredetileg még a SandForce vezérlőinek olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlokat immáron a 250 GB-os Intel 510-en helyeztük el, ami – ahogy az IOMeter eredményből is látszik – körülbelül 450 MB/s-es szekvenciális olvasásra képes, tehát az SSD-k írási teljesítményét szinte biztosan nem korlátozza.

Itt a Kingston meghajtója az SSD-k mezőnyében csak a leghátsó padba szorult.

A jóval több és kisebb fájlokat tartalmazó Batman – Arkham Asylum című feltelepített játékunk teljes könyvtárának másolása esetében egyszerűen siralmas produkciót mutatott az SSD. Jóval lassabb volt, mint a 7200-as Seagate HDD-nk.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával, ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre. A V200 itt sem tündökölt különösebben.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, ergo az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le. Ahogy batmanes tesztünknél, úgy itt is csúnyán leszerepelt a Kingston meghajtója.

A játékbetöltési időkhöz most is a két jól bejáratott játékot használtuk. A különbségek láthatóan az SSD-k között nem túl nagyok, bár a S.T.A.L.K.E.R alatt 6 másodperces különbséget mértünk a Crucial M4 és az SSDNow V200 között.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.