Gyorskeresés
Kicsi, lapos DVD-írók
A Plextor és Samsung hordozható optikai meghajtóit vettük górcső alá.
Hirdetés
Plextor PX-608CU
Készülni kell az Eee PC-re! Ez volt a fő indok arra, hogy megnéztünk két igazán kicsi külső, USB-s DVD-írót – az egyiket a Plextor, a másikat a Samsung szállította. A Plextor a szokásos, hatalmas dobozt tette boncasztalunkra, amelyben még tartozékaival együtt is szinte elveszett a kis író. Kétféle tápellátást kapunk hozzá. Meghajthatjuk az adatátvitelt szolgáló melletti, második USB csatlakozóról, de külön kis tápjáról is.
A PX-608CU alig nagyobb két normál CD-toknál. Egyik sarkát ívesen lekerekítették, de a másik három is alig nyúlik túl az optikai lemezt burkoló részen. Egész pontosan 137 x 143 x 16 mm a külső mérete, tömege pedig csak 250 gramm.
Hátulra került a mini USB adatcsatlakozó és a kis, 5 voltos tápaljzat. Az írónak egyetlen – nyitó – gombja van, mellé üzemet jelző LED-et tettek.
Nagyra tátja a száját a PX-608CU, hogy be tudja kapni a lemezeket. Belsejében egy notebookokból ismerős író-olvasó fej látható. Ez a fajta felépítés jóval sérülékenyebb, mint a helyhiány miatt kivitelezhetetlen normál tálca vagy a drágább, becsúsztatós – slot-in – megoldás.
A kis Plextor alján szokás szerint a márkanevet birtokló, japán Shinano Kenshi Co., Ltd. cégnevet találtuk, a termék pedig Kínában készült. Fogyasztása tényleg kicsi, 5 volton 2 ampert igényel. Ennél az adatnál viszont érdemes megállni egy pillanatra. USB-n keresztül 5 volton legfeljebb 0,5 A-t tudnak leadni a számítógépek, így a két csatlakozó is csak 1 amperre képes. A Plextor szerint a meghajtó fogyasztása 5 W alatt marad. Mindjárt kiderül, mit bír USB-ről.

Két, a Plextor névhez méltatlan részletet találunk a PX-608CU-n. Az egyik a nyitást segítő rugócska, melyhez hasonlót legutoljára olcsó kazettás magnón láttunk. Mi több, ez a rugó a szintén olcsó hatású, könnyű, műanyag felső burkolaton súrlódott, olajozatlan kertkapuéhoz hasonló, nyikorgó hangot kiadva. A másik, emellett eltörpülő gyenge részlet a biztonsági ajtónyitó volt, amellyel áramellátás nélkül is nyitható a meghajtó. Érezni lehetett, hogy valami gyenge retesz van csak mögötte.

Az információs szoftver megerősítette, hogy a kis Plextor a szokásos pluszos és mínuszos DVD szabványok mellett a DVD-RAM-ot is kezeli. Az is kiderült, hogy az elektronika a Pioneertől származik.
Az aktuális, 2.0-s firmware egyik formátumnál sem támogatta a bitsettinget.

Kisebb fogyasztása miatt arra számítottunk, hogy a PX-608CU nem tudja majd a pörgős sebességeket, mint például a CD-k 24-szeres írását és olvasását. Nagy meglepetésünkre mindkét műveletnél 24x volt a maximum. DVD-s szemszögből viszont lassabb az író, ott egyrétegűeknél is csak 8-szoros tempó a csúcs.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Plextor PX-608CU |
| DVD+R írás | 8x |
| DVD+RW írás | 8x |
| DVD+R DL írás | 4x |
| DVD-R írás | 8x |
| DVD-RW írás | 6x |
| DVD-R DL írás | 4x |
| CD-R írás | 24x |
| CD-RW írás | 24x |
| DVD-RAM írás | 5x |
| CD-ROM olvasás | 24x |
| DVD-ROM olvasás | 8x |
| Csatolófelület | USB 2.0 |
| Méret | 137 x 143 x 16 mm |
| Tömeg | 250 gramm |
| Puffer mérete | 2 MB |
| Bitsetting | van |
| Gyártó weboldala Termék weboldala | www.plextor-europe.com PX-608CU |
| Bruttó fogyasztói ára | 32 000 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Optikai meghajtó netbookra? Igen!
Energiatakarékos optikai meghajtókkal jelentkezik az Asus
-
Mini DVD-író az LG-től
Kíváncsiak voltunk, hogy a GSA-E50N minősége miként viszonyul az asztali írókéhoz, illetve a korábban tesztelt USB-s meghajtókéhoz.
-
Tempós DVD-írás USB-ről
Meghajtottuk a Samsung friss, SE-S204S jelű külső optikai egységét, mely 20-szoros sebességgel írja a DVD-ket.
-
Asus U2 - Jó bőr a kicsike!
Megtapogattuk az Asus legújabb exkluzív szubnoteszét, az U2-t.
Előzmények
Megújult külső Lite-On DVD-író
-
DVD-írás: lassan járj, tovább érsz?
Három modern DVD-íróval és hatféle lemez tucatjaival vizsgáltuk meg, milyen hatással van a sebesség a rögzített anyag minőségére.
20-szoros DVD-írás külső meghajtóval
-
Hússzoros Samsung DVD-író
Kipróbáltuk a Samsung legújabb, leggyorsabb optikai meghajtóját. Elődjének sikere után sokat vártunk tőle.
-
Az Asus is gyorsít DVD-írásban
Újabb 18-szoros csúcssebességre képes DVD-írót próbáltunk ki, mely a DVD-RAM-ot is rekordsebességgel kezeli.
-
Szupergyors LG DVD-író
A 18-szoros után már a 20-szoros sebességű DVD-írás a rekord. Az LG újdonságát próbáltuk ki, amely jelszóval védett lemezeket is készít.
-
NEC AD-7170S - gyors DVD-író SATA porttal
Megnéztük, mit tud a Sony és NEC vegyesvállalatától érkező első SATA csatolós optikai meghajtó.
Két jó író kis helyen is elfér
-
DVD-írás 18-szoros sebességgel
A Samsung csúcssebességű SH-S182D optikai meghajtóját teszteltük, mely alig több, mint öt perc alatt készíti a DVD-ket.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.










