Kétmagos MyAudio tablet trió tesztje

  • (f)
  • (p)
Teszt – Írta: | 2012-09-10 10:45

Három érdekes táblagépet mutatunk be kétmagos processzorral és négymagos grafikus vezérlővel.

MyAudio tabletek

Még csak néhány éve vannak a tabletek, vagyis táblagépek a köztudatban, melyek áradatát a mára legendává vált, és a kategóriát továbbra is meghatározó iPad indította el. Az ilyen ágazatoknál törvényszerű a rohamléptékű fejlődés; az első, 2010-es iPadhez képest a harmadik, 2012-es generáció szinte minden téren duplázott, triplázott vagy négyszerezett (jó, a mérete azért nem sokat változott), és ugyanez igaz az alsóbb szegmensekben is.

Ma már a viszonylag olcsó modellek is hozzák azt a teljesítményt, ami nem is olyan régen még a csúcskategória privilégiuma volt. Ötvenezer forint alatt kapni komolyabb felbontású kijelzővel, kétmagos processzorral és négymagos grafikus alrendszerrel ellátott tabletet, ráadásul ehhez nem kell kínai vagy egyéb távol-keleti országból működő cégekkel, erősen kérdőjeles garanciális feltételek mellett üzletelni.

Három doboz landolt nálunk a MyAudiotól, melyekben egy 8, egy 9,7 és egy 10 hüvelykes tablet rejtőzött. Nevezéktanuk rém egyszerű, kijelzőméret szerint csoportosítják őket: Series 8, Series 9 és Series 10, de van Series 7 is. A számok a kijelző képátlóját jelentik, majd az ezt követő számjegyek a tárterületet jelzik (gigabyte-ban), a kétmagosoknál pedig ehhez jön a DCC utótag, így ki lehet következtetni, hogy a 808DCC, 916DCC és 1016DCC mit jelent. A legnagyobb, tízhüvelykes masinához USB kábelt, töltőt, egy kis USB átalakítót és fülhallgatót kapunk, továbbá jár hozzá magyar használati útmutató és két MyAudio Music Card, melyekkel összesen tíz zeneszámot tölthetünk le. A dobozban találtunk egy kis papírdarabon egy kódot is, azzal 30 GB-os felhős tárhely aktiválható az one.com rendszerében.

És ezzel még nincs vége a MyAudiótól érkező extráknak! Kapunk egy Muzee alapú internetes „tv-előfizetést” is, amiben több száz – köztük néhány magyar – csatorna műsora közül válogathatunk. A kisebb, nyolchüvelykes modellhez nem jár fülhallgató, a 9,7 hüvelykes viszont a 10-essel azonos tartozékokkal kapható.

Egymás mellé csapva a három MyAudio tabletet jól látszik, hogy meglehetősen egyszerűek, formatervüket nem spilázták túl, de erre nincs is szükség. Van egy fényes felületű érintőképernyőjük vele egy szintben lévő, nem túlzottan vastag kerettel, és a gépek oldalai is feketék. Nekünk határozottan bejött ez a sallangmentes kialakítás, bízunk benne, hogy az Apple nem fog miatta perelni.

A két nagyobb MyAudio tabletet kellemesen vékonyra szabták: a 1016DCC mindössze kilenc milliméter vastag, és ezt a 916DCC is csak hét tizeddel szárnyalja túl. Hozzájuk képest dundinak tűnhet a 808DCC, pedig az is csak 11 milliméteres, vagyis teljesen rendben van, ahogyan picivel 500 gramm alatti súlya is. A két nagyobb modell valamivel 600 gramm fölötti mérlegelése szintén megfelel a kategóriának. Mint a fenti képeken látható, a 8-as és 10-es szélesvásznú, a 9,7-es viszont amolyan iPades, 4:3-as kijelzőt kapott.

Kicsit közelebbről

A nálunk járt trió legkisebb tagja, a MyAudio 808DCC egy szolidan összerakott masinának bizonyult. Illesztései szépen rendben voltak, hátrafelé lekerekítették az éleit, fenéklemezét pedig selymes, kissé gumis réteggel vonták be, így igazán kellemes kézbe fogni, nem vág úgy, mint az iPad. Átlagos méretű tenyerünkben jól ült, hüvelykujjal éppen elértük a nyolchüvelykes képernyő közepét. Ha nagyon, vagyis a normális használatban felmerülőnél lényegesen erősebben nyomorgattuk, akkor némi ropogó hangot adott ki, de hasonló erőhatással a kiváló, ütésálló Motorola Defy+ okostelefon is megszólaltatható, úgyhogy ez nem feltétlenül negatívum.

A „nyolcas” minden csatlakozóját jobb oldalára tették: hangkimenet, microSD kártyaolvasó, micro HDMI, micro USB és táp. A felső élre került a hangerőszabályzó, a bekapcsológomb és a mikrofon nyílása. A hátlapra két hangszórónyílást vágtak, sajnos pont oda, ahol tabletet fogó kezeink leárnyékolják majd. Szintén a hátoldalra, pontosabban a hangerőszabályzó közelébe telepítették a 2 megapixeles hátlapi kamerát.

Hasonló összeszerelési minőséget kapunk a 9,7 hüvelykes MyAudio Series 9 916DCC-nél is. Meglehetősen az iPad látványát kelti a masina, amit 4:3-as oldalaránya és fém hátlapja erősít, de itt nincs mechanikus gomb, az előlapi kamerát pedig az egyik sarokba tették. A készülék jól össze van rakva, legfeljebb túlzó ráhatással lehet némi nyöszörgést kicsikarni belőle. Három MyAudio tesztalanyunk közül ennek volt a legszélesebb a kijelzőkerete, de a kétcentiméteres szélesség szerintünk nem gond. A kellemes, 9,7 milliméteres vastagság pedig kifejezetten előny, emiatt a nagyobb tabletet légiesebbnek éreztük a 8 hüvelykesnél, pedig több mint száz grammal nehezebb nála.

Ezúttal is egy oldalra kerültek a csatlakozók. Van itt hangkimenet, micro USB, microSD kártyahely, egy micro USB host csatlakozó, mini HDMI, tápcsatlakozó, és ide került még a bekapcsológomb is. Ezenfelül a webkamera közelében van hangerőszabályzó és nyitóképernyőre visszalépő billentyű. A fém hátlapon ismét 2 megapixeles webkamera mosolyog, kár, hogy mellette csak egyetlen hangszórónyílás van, így a 9,7-es monóban szólal meg.

Talán senki se gondolná, hogy mennyire lehet érezni azt a hét tized millimétert, amivel a tízhüvelykes MyAudio Series 10 1016DCC vékonyabb 9,7 milliméteres társánál. Több embernek is odaadtuk a két tabletet, egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy a tízes lényegesen vékonyabb és könnyebb, pedig a tolómérő szerint tényleg nincs egy milliméter a differencia, sőt, a 9,7-es tíz grammal könnyebb a 10-esnél. Ráadásul a 1016DCC a legjobban összerakott darab a mezőnyből, komoly erőkifejtés hatására sem ropogott. A készülék elejére két védőfóliát is húztak, de a második olyan passzentos volt, hogy akár használat közben is a gépen hagyhattuk volna, ha nincsenek alatta buborékok. Így viszont némi feszegetéssel sikerült megbontani a nagyon jól illesztett peremet, és a szemétkosárban végezte. Persze a buborékokat akár ki is nyomhattuk volna oldalra.

Talán mondani sem kell, hogy ezúttal is egy oldalra került az összes csatlakozó: fülhallgató-kimenet, a mikrofon pici nyílása, kártyaolvasó, tápcsatlakozó, micro USB és mini HDMI. Kezeléshez most is három fizikai gombot kaptunk, de ezúttal a bal felső sarokban lapul a hangerőszabályzó, míg a főoldalra léptető gomb a hosszabb, a ki-/bekapcsoló és egyben képernyőzár pedig a rövidebb oldalon foglal helyet. Most nem a fém hátlapra, a 2 megapixeles webkamera mellé, hanem a kijelző két oldalára kerültek a hangszórónyílások. Szerencsére olyan helyre, ahol nem takarjuk le őket olyan könnyen, és segítenek a képernyő megfelelő irányba navigálásában is, így nem kell keresgélni vagy szokni az élre szerelt gombok helyzetét.


Teljesítmény

Nem csak külsőre, hanem belső tekintetében is egészen komolyak a MyAudio ma kipróbált tabletjei. Ritkán látni például 1280x720 pixeles felbontást nyolc hüvelyken, a 9,7"-es 1024x768 pixeles IPS panelje és a legnagyobb, 10"-es, 1280x768-as IPS panelje sem éppen alsó kategóriás darab, igaz, az abszolút csúcsmodellek már Full HD-nál járnak. Hasonló a helyzet a felhasznált processzorokkal. A 808DCC-ben dolgozó Amlogic 8726 két magja akár 1,50 GHz-re is feltekerhető, mellette kétmagos Mali-400 MP grafikus gyorsító, 1 GB memória és 8 GB-os háttértár dolgozik.

A két nagyobb modell 1,60 GHz-es Rockchip RK3066 kétmagosa még egy kicsit erősebb, melléjük már négymagos Mali-400 MP és 1 GB memória került, de a háttértár itt 16 GB. Kommunikáció terén Wi-Fi és Bluetooth adott, GPS sajnos nincs, 3G modemet pedig USB-n keresztül használhatunk. Operációs rendszerből nálunk a 808DCC még Android 4.0.3-mal, a két nagyobb Android 4.0.4-gyel járt, de rövidesen jön a 4.1-es Jelly Bean frissítés. Akkumulátor terén sem kell szégyenkezniük a MyAudióknak: a 8-as 5000, a 9,7-es 8000, a 10-es pedig 7200 mAh-s egységet kapott.

Termék megnevezése MyAudio Tablet
Series 8 808DCC
MyAudio Tablet
Series 9 916DCC
MyAudio Tablet
Series 10 1016DCC
SoC Amlogic 8726
ARM Cortex A9
2 x 1,50 GHz
Rockchip RK3066
ARM Cortex A9
2 x 1,60 GHz
Rockchip RK3066, 2x 1,60 GHz
ARM Cortex A9
2 x 1,60 GHz
Grafikus processzor Mali-400 MP
kétmagos
Mali-400 MP
négymagos
Mali-400 MP
négymagos
Memória 1 GB 1 GB 1 GB
Képátló 8 hüvelyk 9,7 hüvelyk 10 hüvelyk
Felbontás 1280x720, 160 ppi 1024x768, 130 ppi 1280x768, 150 ppi
Kijelző típusa TFT LCD IPS LCD IPS LCD
Háttértár 8 GB 16 GB 16 GB
Kommunikáció Wi-Fi, Bluetooth Wi-Fi, Bluetooth Wi-Fi, Bluetooth
Interfész - micro USB,
- micro HDMI,
- audiokimenet,
- microSD kártyaolvasó
- micro USB,
- micro USB host,
- mini HDMI,
- audiokimenet,
- microSD kártyaolvasó
- micro USB
- mini HDMI
- audiokimenet
- microSD kártyaolvasó
Kamera előlapi (VGA)
hátlapi (2 megapixel)
előlapi (VGA)
hátlapi (2 megapixel)
előlapi (VGA)
hátlapi (2 megapixel)
Extrák 30 GB felhős tárhely, tévészolgáltatás, 10 ajándék e-zeneszám 30 GB felhős tárhely, tévészolgáltatás,10 ajándék e-zeneszám, fém hátlap 30 GB felhős tárhely, tévészolgáltatás, 10 ajándék e-zeneszám, fém hátlap
Akkumulátor 5000 mAh
kb. 18 Wh
8000 mAh
kb. 29 Wh
7200 mAh
kb. 26 Wh
Méret 212 x 137 x 11 mm 240 x 188 x 9,7 mm 255 x 170 x 9 mm
Tömeg 460 gramm 620 gramm 630 gramm
Operációs rendszer Android 4.0.3 Android 4.0.4 Android 4.0.4
Termék honlapja MyAudio Tablet
Series 8 808DCC
MyAudio Tablet
Series 9 916DCC
MyAudio Tablet
Series 10 1016DCC
Fogyasztói ár 44 990 Ft 69 990 Ft 74 990 Ft

Az árak fényében elég durva a MyAudio Series 808DCC ereje. A hasonló összegért, 45 000 forint körül kapható WayteQ xTAB 80-at könnyedén lekörözi, a leköszönő Tegra 2-t is megüti, de még a kétszer olyan drága Samsung Galaxy Tab 7.7 mögött sem marad le túlzottan.

Teszteredmények MyAudio
808DCC
WayteQ
xTAB 80
Samsung
Galaxy Tab 7.7
AnTuTu 6327 2482 6887
Linpack single 39,69 24,693 53,26
Linpack multi 67,04 17,50 85,97
Quadrant Standard 3246 1051 3329

Szintén jól szerepeltek a nagyobb, Rockchip-alapú MyAudio tabletek. A komoly modellek közül a Samsung Galaxy Tab 2 10.1 áll hozzájuk közel (persze még mindig lényegesen drágább), de annak kétmagos, 1 GHz-es OMAP 4430 hardverét és PowerVR SGX540 grafikus processzorát lefőzi a MyAudio. Mondjuk a csúcs Tegra 3-as és hasonló rendszerek mögött messze elmaradnak, de azok lényegesen drágábbak is. A benchmarkokban megmutatkozó erő csak az egyik összetevője a gördülékeny működésnek, sok múlik az optimalizáláson is.

Teszteredmények MyAudio
916DCC
MyAudio
1016DCC
Samsung Galaxy Tab 2 10.1
AnTuTu 7958 7748 5054
Linpack single 56,6 60,10 37,13
Linpack multi 76,42 86,72 62,45
Quadrant Standard 4023 3932 2716
Smartbench 2012 Prod. 2802 2821 1951
Smartbench 2012 Game 2141 1976 1400

Esetünkben a rendelkezésre álló erő elég volt az Android 4 sima futtatásához, csak akkor akadt meg egy-egy pillanatra a rendszer, amikor nagyon heves lapozgatásba és forgatásba kezdtünk, normális használat mellett kellemes folyamatossággal tette a dolgát mindhárom tesztalanyunk. Szoftverezettségükön látszik, hogy a nyolchüvelykes és a két másik tablet eltérő forrásból származik. Előbbinél nem csak az Android (4.0.3) régebbi egy (al)verzióval, hanem  pár mellékelt alapalkalmazás is különbözik, például a fájlkezelő vagy a videólejátszó, de alapvetően mindhárom gépnél a „gyári” Android appokat tartották meg (galéria, e-mail kliens, naptár, ébresztő stb.), illetve felkerült két és fél MyAudio extra (fél, mert a 30 GB tárhely a One.com alkalmazását indítja).


Visszatérve a teljesítményhez, a napi rutinban, internetezésben, médialejátszásban, némi játékban jól teljesítő tableteket megkínáltuk Full HD anyagokra építő videós csomagunkkal, és elég kellemes meglepetésben volt részünk. A kisebb MyAudio Tab Series 8 lazán vitt majdnem minden formátumot, csak a digitális tévéből felvett TS fájl nem tetszett neki (legalábbis a telepített referencia lejátszóval), illetve a legendás „killa sample” feküdte még meg a gyomrát, amivel gyakran a médialejátszó célhardverek sem bírnak.

Nos, a két nagyobb MyAudio tablet viszont elboldogult még ezzel a fogós, extrém bitrátás anyaggal is! Ezen örömünket az sem lohasztotta le, hogy a 9,7-es hangszórója igencsak gyengécske, de a másik két készülék is legfeljebb közepesnek nevezhető; maximális hangerőn recsegnek, basszusuk nincs. Némileg kárpótolt bennünket a két nagyobb tablethez mellékelt, egészen korrekt fülhallgató.

További részletek

Pár hónappal, esetleg egy évvel ezelőtt az olcsóbb tabletekben még nem igazán volt jellemző az IPS panel, mára viszont az 1024x768 pixel körüli IPS-es megoldásokra nem kapjuk fel a fejünket. A MyAudio 916DCC és MyAdudio 1016DCC a paneltípustól elvárható, kiváló betekintési szögeket prezentálta, bár tény, hogy egy drága csúcsmodell azért jobb ezen a téren. Az is tény, hogy meredek szögekben a fényes felület tükröződése sokkal több problémát jelent a fakuló árnyalatoknál. A kicsi, TN+film paneles MyAudio 808DCC vízszintesen nézve még tartotta a nagytestvérekhez hasonló betekintési szöget, de a másik tengelyen nagyon hamar leromlott – ez főleg álló formában tartáskor volt zavaró. Kár, hogy nem IPS paneles ez is, mert éppen ez a modell kínálta a legfinomabb felbontást, vagyis a legkisebb pixeleket, más szóval legnagyobb pixelsűrűséget.


Balra felül 808DCC, balra alul 916DCC, jobbra 1016DCC

Megnéztük azt is, mire képes a MyAudio tabletek kamerája. Mindhárom tesztmodellnek volt előlapi, kis felbontású, videotelefonálásra való szeme, hátlapjukra pedig két megapixeles „fényképezőgép” került. Sajnos a velük készült képekre még nagy jóindulattal sem lehetett ráfogni, hogy közepesek, egy mai okostelefonnal lényegesen jobb képminőség érhető el.


Series 8 808DCC


Series 9 916DCC


Series 1016DCC

Jó hír, hogy a vezeték nélküli kapcsolati eszközök viszont hozták a 2012-ben elvárhatót. A Wi-Fi IEEE 802.11n-es mindhárom készülékben. Két betonfalon keresztül, a routertől tízméteres távolságban is közepes erősséget mutattak, és nem akadozott az átvitel. Bluetooth kapcsán a problémamentes billentyűzettel, egérrel és headsettel való kapcsolatteremtés tetszett nekünk.

Ha már így összeállt a rendszer, egy HDMI-s monitorral azt is megnéztük, mit kezdenek ezek a tabletek irodai környezetben. Hasonló próbát tettünk már iPaddel, ott elsősorban a szerkesztéshez hiányzott az egér, és a kötött adatmozgatás sem jött be. Android alatt viszont meglepően jól ment minden, volt egerünk, kurzorunk, sőt egy alkalmazással azt is el tudtuk érni, hogy a csatlakoztatott külső billentyűzet magyar ékezetes karaktereket küldjön a képernyőre. Így minden adott volt akár összetettebb szöveges dokumentumok vagy egyszerűbb táblázatok létrehozásához.

Nem szabad megfeledkezni a MyAudio által adott extra szolgáltatásokról sem. Ugyan nincs belőlük annyi, mint a nagy tabletes márkáknál, de az árban hozzájuk hasonló, rendszerint teljesen alap Androiddal érkező vetélytársaikat lekörözik. A 30 GB-os, ingyenes, felhős tárhelyhez elég volt regisztrálni a feltelepített alkalmazással, és beírni a dobozban talált kódot, máris bent voltunk a One.com rendszerében, és internetkapcsolat segítségével hevesen másolhattunk, oszthattunk meg.


Nem volt ennyire szimpatikus a tévés alkalmazás. Itt is kóddal kellett indítanunk, majd egy MUZEE által hajtott felületre érkeztünk, ahol csatornák között válogathattunk. Sajnos a felbontás nem volt élvezhető, a magyar csatornák közül közszolgálatiakat és pár regionálist kaptunk a listába, többségüket duplán, triplán.

Már a specifikációs adatokat böngészve feltűnhetett, hogy a MyAudio kétmagos tableteibe igencsak combos akkumulátorok kerültek. A nyolchüvelykes kisebb méretével ellensúlyozza, hogy „csak” 5000 mAh-s az áramforrása, így a nagyokhoz hasonlóan 8-10 órányi intenzív használathoz lehet elegendő. A tízhüvelykesnél elég fura akkuvisszajelzést tapasztaltunk eleinte, pár perces töltés után 100%-ot jelzett, majd csökkenni kezdett.

Ezt a jelenséget három egymás utáni teljes feltöltés és teljes lemerítés orvosolta, ekkor már társaihoz hasonlóan egy óra erős használattól vagy úgy 20-25 órányi tétlenség hatására csökkent 10%-ot a töltés. Aki szeretne még hosszabb akkuidőt, a MyAudio 808DDC maximális órajelét visszaveheti 1,20 GHz-re vagy akár 800 MHz-re is, bár kérdéses, hogy ez a funkció megmarad-e az operációs rendszer frissítése után. Nagy megelégedéssel nyugtáztuk, hogy a MyAudio tabletekhez korrekt, kétamperes töltő jár, ami pár óra leforgása alatt visszaadta az akku energiáját. Emellett USB-ről is tölthetőek az eszközök.

Értékelés

Felettébb érdekesen alakul a tabletek világa. Amikor a versenytársak két éve elindultak az Apple után, a kétszázezer forintos árcédulán sem lepődtünk meg; 30-60 000 forint között pedig hardver és szoftver terén is bugyuta megoldásokat kínáltak gyanús gyártók borzalmas kijelzővel. Utána viszont masszív árzuhanás, őrült fejlődés kezdődött, míg eljutottunk a mai szintre.

Most a MyAudio kétmagos tabletjei mindhárom méretben nagyon durva csomagot kínálnak. A nyolchüvelykes MyAudio Tab Series 8 808DCC-vel a 45 000 forintos árszinten a WayteQ xTAB-80 áll szemben, ami minőségben, hardverteljesítményben, képernyőfelbontásban és akkumulátorban is lemarad mögötte, ráadásul nincs Bluetooth modulja és nem jár hozzá 30 GB-os tárhely. Nyilván nem a 808DCC a nagybetűs tablet, de a maga árkategóriájában igencsak ajánlott jószág, egyetlen komoly hiányosságának az egyébként tisztes felbontású kijelző TN+film mivoltát tartjuk.

A MyAudio két nagyobb tabletjét, a Series 9 916DCC-t és Series 10 1016DCC-t érdemes egyben tárgyalni, hiszen ugyanarra a hardverre épülnek és hetvenezer forint körüli árukban sincs jelentős eltérés. Ismét azt lehet mondani, hogy ebben az árban megelőzik a konkurenciát, a ConCorde Tab 9.7 IPS-nek például gyengébb a hardvere, kisebb az akkuja, nincs Bluetooth modulja, igaz, a kamerája jobb, vagyis inkább kevésbé gyenge. Vásárlás előtt mérlegelendő, hogy a kisebb felbontás, 4:3-as oldalarány és 8000 mAh-s akku (azaz a Series 9 916DCC), vagy netán a nagyobb felbontás, szélesvásznú kijelző és a tíz százalékkal kisebb, de még mindig bőséges akkumulátor (Series 10 1016DCC) illik-e jobban igényeinkhez. Szerintünk mind a két tablet ajánlott címet érdemel.

Akinek viszont nem sürgős a tabletvásárlás, talán jobban jár, ha kivár pár hetet, hónapot. Most elég sok izgalmas, kedvező árú, nagynevű tablet érkezik (iPad Mini, Google Nexus 7, friss Kindle Fire széria), melyek megkavarhatják az alacsonyabbra pozicionált modellek árait is. Ráadásul közeleg a karácsonyi szezon, amikor akciókra is lehet számítani.


MyAudio Series 8 808DCC tablet
MyAudio Series 9 916DCC tablet
MyAudio Series 10 1016DCC tablet

rudi

A MyAudio tableteket a MyAudio bocsátotta rendelkezésünkre.