Gyorskeresés
Szponzorunk
Itt az Intel CULV utódja
Az Asus UL notebookjaiban próbáltuk ki az Intel Core i processzorcsalád legalacsonyabb fogyasztású tagját.
Értékelés
Két részre kell bontani mai értékelésünket. Először is itt van a szépreményű, de piaci szinten a vártnál kevésbé sikeres CULV platform utódja, az UM jelölésű Core i széria. Egyesek szerint azért nem fogytak az elvárások szerint a könnyű és vékony, emellett hosszú üzemidejű laptopok, mert teljesítményük jelentősen lemaradt a klasszikus modelleké mögött, árcédulájuk kitöltésekor pedig vastagon fogott a ceruza. Szerintünk a magas ár jogos indok, a túl kicsinek tartott teljesítményt viszont tudatlanságnak és megvezetésnek érezzük. Sokan nincsenek tisztában vele, hogy hétköznapi feladataik ellátásához bőven elegendő egy 1,30 GHz körüli Core 2 Duo.
No, de most itt az utód, az UM-es Core i sorozat. Erre már nem lehet azt mondani, hogy lassú lenne. Ha felpörög, alig marad le a klasszikus mobil Core i CPU-k mögött, a CULV-s elődöket keresztbe nyeli le, nagyjából annyit tud, mint a korábbi Core 2 Duo széria csúcsmodelljei. Ha pedig takarékosságra van szükség, akkor majdnem olyan kevéssel beéri, mint a CULV platfrom. Már csak abban kell reménykednünk, hogy nem lesz túl drága. Erre sajnos kevés az esély, ugyanis jelenleg nincs hasonló megoldása a konkurenciának.
Ma találkoztunk először az NVIDIA Optimus technológiájával. Úgy tapasztaltuk, hogy korrektül működik, az akkumulátoros tesztekben látszott is a hatása. Abban viszont egyáltalán nem vagyunk biztosak, hogy az Intel beépített GPU-s processzorai mellé van értelme kis GeForce-ot – vagy Radeont – tenni. A CPU-val egybetokozott lapka is boldogul a HD filmekkel, 3D-ben pedig a kis VGA nem hoz annyit, mint amennyit elvisz árával és magasabb fogyasztásával. Szerintünk az Optimusnak lényegesen nagyobb VGA-k esetében lenne értelme, ahol a grafikus egység lekapcsolásával jelentős energia spórolható meg.
Úgy gondoljuk, jelenleg az Asus egyik legjobb formaterve az UL sorozaté. Ezek a könnyű és vékony laptopok egyediek, tetszetősek, és nem akarnak neves konkurensekre hasonlítani. A fémfedél kellő komolyságot ad neki, és az összeszerelési minőségre sem lehet panasz. Persze akadnak azért gyengéi is, például a billentyűzet és a tapipad. Továbbá az optikai meghajtó miatt kisebb hellyel gazdálkodó UL80Jt-nél a hűtés és halkság rovására ment a zsúfoltság. Nagyra értékeljük a méretes akkumulátort, amivel már megoldható egy teljes munkanap töltés nélkül. Az egyetlen, igazán nagy probléma az árral van, ugyanis ezek a gépek a takarékos processzorral közel 300 000 forintba kerülnek. Ettől a részlettől eltekintve az UL30Jt nekünk tetszett, az UL80Jt-t forrósága és hangja miatt kevésbé szívleltük. Bízunk benne, hogy idővel jönnek olcsóbb alacsony fogyasztású Intel (vagy AMD) processzorok, melyek csökkentik majd a hasonló könnyű és vékony, de közben azért elég erős, akkumulátorról pedig sokat bíró laptopok árát. Hiszen éppen erről szólnak a mobil számítógépek.
További képek az Asus UL30Jt és UL80Jt notebookokról a galériában.
| Asus UL30Jt | Asus UL80Jt | |
| jellemzés | Könnyű és vékony notebook, erős processzorral és fémfedéllel | Könnyű és vékony notebook, erős processzorral, optikai meghajtóval és fémfedéllel |
| pro: | + kellemes megjelenés + fémfedél + erős és takarékos processzor + HDMI + kiváló akkumulátoros üzemidő |
+ kellemes megjelenés + fémfedél + erős és takarékos processzor + HDMI + kiváló akkumulátoros üzemidő |
| kontra: | - drága - lehetne jobb a kijelzője - gyenge billentyűzet és touchpad |
- drága - lehetne jobb a kijelzője - gyenge billentyűzet és touchpad - terhelve melegszik és hangos |
| alternatívák | Asus U30Jc | - |

Asus UL30Jt
rudi
Az Asus UL30Jt és UL80Jt notebookot az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Terjed az Intel-kór
Intel processzorok, GeForce GTS 450-ek, egy adag notebook és egyéb érdekességek kerültek eheti piaci beszámolónkba.
-
Gigabyte notebook - egy lépéssel lemaradva?
A gyártó Q1580M laptopját próbáltuk ki, melynek még Core 2 processzora és régies kabátja van.
-
ThinkPadek új világa
Kipróbáltuk a konzumer piacra szánt ThinkPad Edge-et és az AMD platformos, apró X100e-t a Lenovotól.
Előzmények
-
Gamer notebookok, ha összejönnek
Játékos óriáslaptopokat teszteltünk: az Asus brutális formájú G73J modelljét és a fémkabátos MSI GT740-et.
-
Notebook és netbook azonos méretben
A két kategória határmezsgyéjén vizsgálódtunk. Vajon az Asus UL20 notebook vagy az Eee PC 1201N netbook a jobb? Méretre egyformák.
Timeline-gyilkos notebookok közelednek
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.








