Gyorskeresés
Szponzorunk
Itt az Intel CULV utódja
Az Asus UL notebookjaiban próbáltuk ki az Intel Core i processzorcsalád legalacsonyabb fogyasztású tagját.
Core i5-520UM és Optimus
A notebookok Arrandale processzorcsaládja közeli rokona az asztali gépek LGA1156 foglalatú Clarkdale lapkáinak. Lényegében ezek válogatott példányairól van szó, olyanokról, melyek képesek alacsonyabb feszültségen – ezáltal alacsonyabb fogyasztással – működni. Mindegyikben ott lapul a grafikus mag, így nem igényelnek túl komoly kiegészítő chipkészletet. Ennek megfelelően a processzorok TDP fogyasztási értéke megnövekedett, hiszen a központi egység mellett a grafikáért felelős áramkör is a CPU tokozásába került, akárcsak a memória és PCI Express vezérlő. Ellensúlyozásként a chipkészlet energiaigénye drasztikusan csökkent.
Korábban az Intel különválasztotta, és CULV névvel illette alacsony fogyasztású mobilt processzorait, most kevésbé markáns az elválasztás. Csupán a típusnév végére ragaszott UM betűk jelzik, hogy takarékos (U) és mobil (M) modellekről van szó. Elég érdekes lett a számozás is, mert négy UM-es Core i7-et és csak egy Core i5-öt kapunk. Az alábbi táblázat foglalja össze az alacsony fogyasztású mobil Core i processzorokat.
| Típus | Órajel | Turbo Boost | L3 cache | TDP |
|---|---|---|---|---|
| Core i7-640LM | 2,13 GHz | 2,93 GHz | 4 MB | 25 W |
| Core i7-620LM | 2,00 GHz | 2,80 GHz | 4 MB | 25 W |
| Core i7-640UM | 1,20 GHz | 2,26 GHz | 4 MB | 18 W |
| Core i7-620UM | 1,06 GHz | 2,13 GHz | 4 MB | 18 W |
| Core i5-520UM | 1,06 GHz | 1,86 GHz | 3 MB | 18 W |
Érdemes megfigyelni, hogy milyen komoly mértékben emelkedik az órajel a Turbo Boost hatására. Még a legkisebb Core i5-520UM is megközelíti a klasszikus i5 széria működési frekvenciáját, ha csak kevesebb szálon kell feladatot végrehajtania. Ez azt eredményezheti, hogy az alacsony fogyasztású modellek teljesítményben felzárkóznak a többiekhez. Kérdés, milyen hatással lesz ez a fogyasztásukra?
Tesztlaborunkba a Core i5-520UM érkezett, ilyen CPU-t kapott mindkét Asus UL. Nem csodálkoznánk rajta, ha a mobil Core i7 és Core i5 után az ultra-alacsony fogyasztású vonalon is a legkisebb – és legolcsóbb – modell lenne a legkedveltebb, hiszen a nagyobb verziók ára teljesítményüknél sokkal nagyobb ütemben nő. A Core i5-520UM alapórajele meglehetősen alacsony, 1,06 GHz, de ha megfelelőek a körülmények, ez jelentős mértékben, akár 1,86 GHz-re is megemelkedhet. Kicsit előreszaladva megsúgjuk, hogy az Asus laptopokban ennél lényegesen nagyobb frekvencián is dolgozott tesztjeink során.
Bár a mobil processzornak tokozáson belül is van korrekt grafikus segédje, az Asusnál úgy döntöttek, hogy az UL30Jt és UL80Jt diszkrét grafikai alrendszert is kap. Ezt a feladatot az NVIDIA új – pontosabban újrakeresztelt – alapmodelljére, a GeForce 310M-re bízták. Ez a lapka még a több mint három évvel ezelőtt bemutatott G80-as GPU felépítését használja, igaz, sok részen továbbcsiszolták. Már 40 nm-en készül, támogatja a hardveres videolejátszást, a CUDA-t és a DirectX 10.1-et. Mindemellett tizenhat számolóegysége nem képvisel túl nagy grafikai potenciált.
Ennél sokkal érdekesebb az új ki-/bekapcsoló technológia, az Optimus. Hasonló megoldást láttunk már korábban. Alapfilozófiája, hogy lekapcsolja a diszkrét GPU-t, ha épp nincs rá szükség, hiszen ott van egy kisebb teljesítményű grafikus mag a CPU mellett. Persze lehetne olyan felállás is, hogy csak a kis GeForce van integrálva a chipkészletbe, de ez üzletileg kevesebbet hozna az Intelnek, így ezt a fajta megoldást kiirtották.
Marad hát az Optimus, ami egyfajta szimbiózisban él a CPU tokozásában található Intel GMA 3150-nel. Alapból ugyanis csak az Intel grafikája csatlakozik a képkimenetekhez és a monitorhoz. A kis GeForce szokás szerint a PCI Express hídon keresztül kapja az adatokat, de újdonság, hogy a kiszámolt képkockákat ezen keresztül küldi vissza a képpuffernek (frame buffer). A folyamat némi késleltetéssel jár, ami az NVIDIA szerint 0,2 képkockát jelent. Ennyi csúszás a profi játékosokat talán zavarhatja, de általános felhasználásban nemigen érezhető a hatása.
Érdekes, hogy az Optimus a korábbi módszerrel ellentétben automatikusan kapcsol, ráadásul önműködően tájékozódik arról is, mikor melyik grafikus alrendszert célszerű használni. Erre a módosításra azért volt szükség az NVIDIA szerint, mert a felhasználók többsége rendszerint elfelejtette átkapcsolni a korábbi, manuális módszert. Hogy melyik alkalmazáshoz melyik GPU a jobb, azt alapvetően a meghajtóba kódolják, de mivel ezt is rendszerint elfelejtik frissíteni a felhasználók, önállóan leszedi a friss profilokat az internetről. Azért mi magunk is belenyúlhatunk a kiosztásba, módosíthatjuk a profilokat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Terjed az Intel-kór
Intel processzorok, GeForce GTS 450-ek, egy adag notebook és egyéb érdekességek kerültek eheti piaci beszámolónkba.
-
Gigabyte notebook - egy lépéssel lemaradva?
A gyártó Q1580M laptopját próbáltuk ki, melynek még Core 2 processzora és régies kabátja van.
-
ThinkPadek új világa
Kipróbáltuk a konzumer piacra szánt ThinkPad Edge-et és az AMD platformos, apró X100e-t a Lenovotól.
Előzmények
-
Gamer notebookok, ha összejönnek
Játékos óriáslaptopokat teszteltünk: az Asus brutális formájú G73J modelljét és a fémkabátos MSI GT740-et.
-
Notebook és netbook azonos méretben
A két kategória határmezsgyéjén vizsgálódtunk. Vajon az Asus UL20 notebook vagy az Eee PC 1201N netbook a jobb? Méretre egyformák.
Timeline-gyilkos notebookok közelednek
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.








