Mode Com Maxo

Rövidesen megérkeznek a hazai piacra a Mode Com MP3-lejátszói. Még a premier előtt alkalmunk nyílt kipróbálni kettőt, melyek közül most a Maxót mutatjuk be. Formatervét minden bizonnyal a 80-as évek ihlették. Fényes műanyagjáról, mely mágnesként gyűjti az ujjlenyomatokat és egy kicsit a karcokat, is ez az időszak jutott eszünkbe. A Maxo a klasszikus 2,5 colos, 320x240 pixel felbontású kijelzővel ellátott mini PMP-k (portable media player) népes táborát erősíti. Kijelzője alatt sorakozik öt fő gombja, jobb élére került a microSD kártyahely, a billentyűzetzár, valamint a reset és mikrofon közös lyukacskája. Alulra csak két nem túl szép csavart tettek.

A másik oldalon van a mini USB töltő- és adatcsatlakozó, valamint a két dedikált hangerőszabályzó gomb. A felső élre került a fülhallgató kimenete és a nyakpánt bújtatószeme.

Kis dobozából a szokásos kiegészítők mellett egy hasznos kellék is előkerült. Egy konnektorba dugható, USB-re átalakító töltőről volt szó. Segítségével számítógép nélkül is feltölthetjük a Maxo beépített akkumulátorát.

Bekapcsolva egy telefonokéhoz hasonló 3 x 3 ikonos főmenü köszöntött minket, melyben csak vízszintesen (majd a sor végén lefelé, elején pedig felfelé lépve) lehet navigálni az előre/hátra gombokkal. A legérdekesebb, zenelejátszós részen ismét a 80-as években találtuk magunkat. A kezelőfelület nem modern, de megtalálható rajta minden lényeges információ, még a pontos idő is. Ugyanez mondható el a többi részről. Minden jól működik, a legtöbb szöveget már magyarra fordították, de lehetne szebb is. A menü legérdekesebb része a fájlkezelő. Itt ID3 tag és állománytípus alapján tallózhatjuk a belső memória és a microSD kártya tartalmát. A tételek kipipálásával egyszerű lejátszási listákat is létrehozhatunk.

Szerencsére a Mode Comnál nem spóroltak túl sokat a fülhallgatón. Valószínűleg tudják, hogy egy silány darab a legjobb lejátszó hangját is hazavágja. Szem előtt tartották viszont azt is, hogy a vásárlók többsége nem igényel stúdióminőséget hordozható zenegépén, ezért egy közepes fülest választottak, mely mélyben és magasban is lehetne jobb, és a vájtfülűek majd középen sem érzik elég magabiztosnak, de a vásárlók 90%-át tökéletesen kielégíti. Hangján kicsit finomítani lehet az ötféle gyári EQ beállítással, de sajnos saját, programozhatót nem kapunk. Formátumból egészen sokat, az MP3 mellett WMA-t, WAV-ot, OGG-ot és AAC-t kezel a Maxo.

A filmes és képes részen meggyőződtünk róla, hogy nem a kategória legjobb kijelzője, hanem egy közepes darab került a Mode Com lejátszójába. Fotóknál valahol 3500 pixeles magasságnál állt meg a tudomány, bár nem volt az összes pixel számához kötve, ugyanis egy 12 megapixeles, 2000 pont magas panorámaképet is megjelenített. Az átméretező algoritmuson lehetne még javítani. A pontos videós korlátokat sem sikerült kipuhatolni. A gépecske akadozva ugyan, de még az 576x432-es videókat is lejátszotta DivX és WMV formátumban, de folyamatosan a 4–500 kbps körüli bitrátájúakat bírta el.

Egyetlen töltéssel az adatlapján szereplő 20 órás idő után is működött még a Maxo. Adatátvitelben is jó volt, 1,7 MB/s-mal tudtunk rá írni, olvasni pedig háromszor ilyen gyorsan sikerült. Egyedi, 80-as éveket idéző megjelenésével emelkedhet ki konkurensei közül a Mode Com Maxo, melyekből 18 500 forintos ára környékén (2 GB-os modellről van szó) is akad bőven. A menün jó lenne, ha csiszolna még egy kicsit a gyártó, a beépített hangszóró viszont jobban szól, mint az átlag.

rudi