Gyorskeresés
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Hirdetés
Tesztek – halkan
Hátralévő két tesztkörünkben a halk rendszert építőknek kedveztünk. Tovább lassítottuk a processzorhűtőket, percenként 1500, illetve a nagyobb ventilátorosoknál 1200-as fordulatszámra.

Itt már a régi jó Hyper TX2 állt az élre, a nagyobb légáramlathoz igazított G-Powernek be kellett érnie a második hellyel, mögötte pedig ismét a jelentéktelennek tűnő Asus csípte el a harmadik helyet. Meglepetésre feltámadt a Silent Spirit, a hőcső nélküli Ruby Orb pedig a mezőny végére esett vissza. De legalább hangban jó volt.
Azért nem annyira, mint a most már szinte teljesen néma Silent Spirit, de a második helyre elégnek bizonyult. Mögötte már nagyon szoros volt a verseny, ugyanis a G-Power Pro, a Hyper TX2 és a Triton 70 is szép csendben tette a dolgát, de végre a G-Power 2 korábbi körökben tapasztalt huhogása is megszűnt. Egyedül a CNPS9300 AT nem tudott megszabadulni beteg motorhangjától, igaz, ez enyhült valamelyest.

Végül, inkább csak kíváncsiságból, megszüntettük a ház szellőzését. Ekkor már csak a lassan járó processzorhűtőkre és a táp ventilátorára volt bízva a levegő áramoltatása a viszonylag nagy Casetek házban. Ebben az esetben a korábbi menethez képest 3-5 fokkal magasabb processzorhőmérséklet negatív hatással volt a hangra. Igaz, hogy a ház hűtői most nem zajongtak, viszont a teszthez használt Cooler Master táp jobban felmelegedett, emiatt gyorsabban – és zajosabban – járt a ventilátora. Azt ajánljuk, hogy egy halk rendszerben se feledkezzünk meg a ház korrekt szellőztetéséről.
Hűtés szempontjából ismét a Hyper TX2 végzett az élen, de előnye a második helyezett Asushoz képest minimális volt. A nagy légáramlatnál még különösen erős G-Power Pro most már éppen hogy csak felfért a dobogóra, egy fokkal tudta megelőzni a hangban legjobb Silent Spiritet, melyet a legelső körben még több mint tízzel vert. Lám, ennyit számít, hogy melyik hűtőt mire tervezték.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Változatos hűtők közelegnek
Hűtő páros az Antec és a Sharkoon jóvoltából
Hűtés a gépnek, hűtés a felhasználónak
Hűvös enyhülés a forró napokra
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
-
Nehézsúlyú processzorhűtők
Két hatalmas, bőven egy kilogramm fölötti óriást szereltünk fel az alaplapunkra.
-
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
-
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
Előzmények
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
-
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.





