Gyorskeresés
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Hirdetés
Értékelés
Többféle igény létezik, ezért mondhatni többféle nyertese van mai tesztünknek. Ha 6-8000 forint közötti összeget szeretnénk processzorhűtőre szánni, és a maximális hűtés a célunk – mert mondjuk tuningolni szeretnénk –, akkor a régi jó Gigabyte G-Power Pro a legjobb választás. Igaz, csúcsfordulaton füldugó kell hozzá, de egy SuperPI eredmény lefuttatásáig ki lehet bírni a hangját. Ráadásul jár hozzá egy jó kis szabályzó. Mindezek fényében tuningra még több mint négy évesen is ajánlott.
Ha a hang a fő szempont, akkor teljesen más értékrend szerint kell megítélni a hűtőket. Ebben az esetben a G-Power Pro már kevésbé érdekes, igaz letekerve még rendben van. Ellenben a Gelid Silent Spirit a fordulat és a zajszint csökkentésével egyre feljebb kúszott a hűtési ranglistán is, hangja pedig teljes fordulatszámon sem volt vészes. Az egyedüli baj vele, hogy hűtésben legfeljebb a középmezőnybe ért fel, tehát csak kisebb processzorokhoz merjük ajánlani, általánosságban tetszett címet érdemel.
Létezik univerzális megoldás, amivel tuningolni és szép halkan hűteni is lehet? Szerencsére igen, ráadásul kettő is. Az egyik a Cooler Master Hyper TX2, amit már saját tesztjében értékeltünk, most csak összehasonlítási alapnak volt itt. Másik sokoldalú modellünk az Asus Triton 70 meglepetésnek számít minden tekintetben. A legolcsóbb volt a mezőnyben, kis mérete ellenére egészen szépen hűtött, és hétköznapi ventilátora ellenére hangjára sem lehet panaszunk. Egyetlen kifogásolható részlete, hogy elég sokat kell szerelni, és nehéz lesz pótolni a ventilátorát. Viszont igény szerint tehetünk rá másikat is. Mindezek fényében az Asus Triton 70 általános felhasználásra ajánlott, minden téren megállja a helyét.
Maradt még a Gigabyte G-Power 2, aminek különleges formája érdekes, ára egészen jó, könnyű felszerelni, és zajban a második helyen zárt a Silent Spirit mögött. Akinek bejön a formája az nyugodtan válassza! Nem hűtött valami jól, hangban sem remekelt, és elég nehéz a Thermaltake Ruby Orb. Mégis van egy terület, ahova csak ez a modell jó mai versenyzőink közül: a lapos házakba. Ide 80 mm alatti magassága miatt jó lehet, de vigyázni kell a 140 mm-es szélességgel! Amekkora pozitív, akkora negatív csalódást is okozott a Zalman CNPS9300 AT. Alig fért be 10 000 forint alá, rézből van, mégsem tudott hűtésben és hangban sem jó helyezést elérni.
![]() |
![]() |
| Asus Triton 70 Gigabyte G-Power Pro (tuninghoz) |
Gelid Silent Spirit |
rudi
Az Asus, Gigabyte, Thermaltake és Zalman hűtőket a Modding Computer Kft., a Gelid Silent Spiritet a Night Computer Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
Változatos hűtők közelegnek
Hűtő páros az Antec és a Sharkoon jóvoltából
Hűtés a gépnek, hűtés a felhasználónak
Hűvös enyhülés a forró napokra
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
-
Nehézsúlyú processzorhűtők
Két hatalmas, bőven egy kilogramm fölötti óriást szereltünk fel az alaplapunkra.
-
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
-
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
Előzmények
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
-
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.










