A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg.
Már csak néhány hét van hátra és megérkezik az AMD K10 architektúrája. Addig is kiteljesedett az aktuális hazai kínálat. Megérkeztek a Brisbane magos Athlon X2-k, melyek nevében már nem szerepel a 64-es szám – persze kezelik a 64 bites utasításokat. Az új chipekkel debütált az AMD új számozási rendszere is. Ezek szerint a BE-2300 a közepes (B) családba tartozik, fogyasztása 65 watt alatt van (E) – egészen pontosan 45 watt –, pillanatnyilag a 2-es szériába tartozik, ahol teljesítménye alapján a 300-as számot kapta. Az új CPU egyébként a 65 nm-es Brisbane kódnevű mag G1-es steppingjére épül, két processzormagja van, melyekhez összesen kétszer 128 kB L1 és kétszer 512 kB L2 gyorsítótár kapcsolódik. Órajele 1900 MHz, és minden AM2 foglalatos alaplapban működik, legfeljebb egy BIOS-frissítésre lehet szükség. Nagyobb testvére is van, amely 200 MHz-cel gyorsabb és a BE-2350 nevet kapta. A két újdonság vételára 21 200 Ft, illetve 22 400 Ft (dobozos, 3 év garanciás terméket feltételezve), ami jó 5000 forinttal több a korábbi Athlon 64 X2 3600+ és 3800+ áránál, nagyjából az órajelben erősebb 4200+ és 4400+ szintjén van. Kis fogyasztásuk miatt elsősorban HTPC-kbe szánják őket; a teljes terhelésnél 45 wattos hőleadás megfelelő szellőzésnél akár passzív hűtővel is kezelhető.

Az AMD új nevezéktana processzorokhoz
Minden új processzor megjelenésekor illik rápillantani a konkurens kínálatára. Jelen esetben a nagyszerű és csupán 16–21 000 forintos (dobozos, 3 év garanciás terméket feltételezve) Pentium Dual-Core termékekről van szó, melyek pillanatnyilag az Intel legkisebb fogyasztású, kétmagos asztali processzorai, szépen állják a sarat a kisebb kétmagos Athlon 64 X2-kkel szemben, és hatalmas tuningpotenciál rejtőzik bennük.
Augusztus elején beszámoltunk az Apple iMac megújulásáról. Eddig sem fért hozzá kétség, hogy az iMac a legsikkesebb asztali személyi számítógép, de most még egy lapáttal rátettek az almások. A borítást alumíniumra cserélték, a 20 vagy 24 hüvelykes kijelző elé pedig karcálló üveglapot tettek. Izmosították a bennük dolgozó Core 2 Duo mobil processzorokat is, melyek 667 helyett már 800 MHz-es rendszerbuszt használnak. Érdekes, hogy az újdonságok valamivel olcsóbbak elődeiknél. A 20 colos, 1680x1050 pixel felbontású monitor köré épülő rendszer 2,0 GHz-es processzorral, 1 GB memóriával, 250 GB-os merevlemezzel és DVD-íróval 325 000 forintot kóstál. A 2,4 GHz-es processzorral és 320 GB-os tárral ellátott modell vételára már átlépi a 400 000 forintot. A 24 hüvelykes, 1920x1200 pixeles monitorú óriás ára 2,4 GHz-es processzorral, 1 GB memóriával és 320 GB-os merevlemezzel sem éri el a félmillió forintot. Természetesen ebben már benne van a Mac OS X operációs rendszer és rengeteg kiegészítő szoftver is.

Érdekes Samsung monitort köszönthetünk a hazai piacon. A 19 hüvelykes SyncMaster 931CW első látásra egy átlagos, széles monitornak tűnik, de annál azért valamivel több. TN+film panelt használ, melynek színhűsége elmarad a PVA, MVA és S-IPS megoldásoké mögött, a gyártó mégis a helyes színvisszaadást emeli ki vele kapcsolatban, mert a megszokott TN-eseknél 15%-kal jobban teljesít ezen a téren. Többi paramétere is egészen érdekes. Szürkéből szürkébe 2 ms alatt vált. Kontrasztaránya 600:1, de dinamikusan 1600:1-re növekszik. Nemcsak analóg, hanem digitális bemenete is van, így 67 500 forintos vételára elfogadható, bár a legolcsóbb 22 hüvelykesek alig drágábbak nála.

Jó színhűségű, de nem éppen olcsó monitorok sorakoznak a ViewSonic VP modellcsaládjában, ám most csökkent valamelyest az áruk. A legkisebb 19 colos VP930-nak 1280x1024 pixeles MVA panelje van, mely a szürkék között 8 ms alatt vált, de a fekete-fehér-fekete körhöz 20 ms-ra van szüksége. Cserébe nagyszerűek a színei, elegánsan minimalista a formavilága, statikusan is 1300:1 a kontrasztaránya, van két analóg és egy digitális képbemenete. Minőségét jelzi, hogy egy évvel ezelőtti 102 000 forintos ára tizenkét hónap alatt csak 20 000 forinttal csökkent. Csupán egy hüvelykkel nagyobb a VP2030b, de felbontása 1600x1200 pixel, szóval a régi iskola képviselője. Szintén MVA panelje van, melynek teljes késleltetése már csak 16 ms, kontrasztaránya pedig 1000:1. Lemaradt az egyik analóg bemenet, de van helyette USB hub. Az egy hüvelykes növelésnek keményen megkérik az árát, ugyanis a VP2030b még most is majd 120 000 forintba kerül. Igaz, egy évvel ezelőtt még 50 000 forinttal drágább volt. A legnagyobb profi ViewSonic a szintén 1600x1200 pixel felbontású, 21,3 hüvelykes VP2130b. Nagyobb képátlójától eltekintve minden paraméterében megegyezik a 20-assal. Ára még mindig 200 000 forint közelében van, de tavaly ilyenkor még ez a modell is 50 000 forinttal drágább volt.

Sokáig mintha Csipkerózsika-álmot aludt volna a Chieftec háztervező részlege. Aztán a Maestro HTPC-vel elindult valami. Múlt tavasszal és idén is prezentált egy nappaliba való házat, melyeket most követ a harmadik. Az új Chieftec weboldal alapján úgy tűnik, az eredeti Maestrót kivonják a forgalomból, csak kisebb utódja marad meg. Létrejött viszont a Hi-Fi család, melynek máris két tagja van. A nem túl fantáziadús nevű HE-01 és HE-02 csak az előlapban különbözik egymástól. Előbbinek van, utóbbinak nincs nagy tekerős hangerőszabályzója. Idehaza egyelőre csak a HE-02 kapható, ráadásul elég magas, 51 500 forintos áron. Azért ilyen drága, mert nemcsak az előlapja, hanem minden fémlemeze alumíniumból készült; ennek köszönhető, hogy táp nélkül csupán 6 kilogrammot nyom. Mindemellett 460 mm mély, 445 mm széles és 135 mm magas, tehát elfér benne akár egy ATX alaplap és hét teljes magasságú bővítőkártya úgy, hogy közben marad még hely egy 5,25 colos és három 3,5 colos meghajtónak (kettőnek rezgéscsillapított belső keretben). Az előlapon egy ajtócska mögött két USB, egy FireWire és két audioaljzat rejtőzik, de van itt hely egy iMON kijelzőnek is.

Új modellel bővült a Corsair USB-s flashtárolóinak kínálata. A Flash Padlock hardveresen titkosítja adatainkat, amihez a számítógéptől teljesen elzárt, legfeljebb tízjegyű számkódot használ. Ezt a rajta található öt dupla gombbal lehet begépelni, tehát az egész eljárás független a gazdagép típusától, operációs rendszerétől. Az új Corsair 1 GB-os tárkapacitással 6100 forintért, 2 GB-tal 8900 forintért vásárolható meg.

Új területre merészkedett a Leadtek. Grafikus kártyák, tévévevők és videorendszerek után két webkamera jelent meg kínálatában. A kisebb iCam100 M nagyon pici, csupán 89 x 40 x 15 mm, tehát akkora, mint egy mobiltelefon. Külső borítása fémből van, így 90 grammos tömege is a telefonok környékén van. Érzékelője csupán 0,3 megapixeles, azaz 640x480 pixel felbontású képet tud rögzíteni, ami szoftveresen ugyan tovább növelhető, de annak nem sok értelme van. Az állóképek maximális felbontása akár 2560x2048 pixel lehet. Éjszakai használathoz hat kis LED-et építettek bele, vételára pedig 4500 Ft. Sokkal okosabb az iCam200 MA. Érzékelője 1,3 megapixeles, tehát 1280x960-as felbontásra is képes. Van autofókusza és egy gombbal fényképezni is lehet vele. A nagyobb tudásért már több pénzt, nagyjából 8000 forintot kérnek.

Óriási lendületben van a Logitech. Nemrég mutattuk be az extra görgetős egereit, máris tovább bővítették a kínálatot. A VX Nano notebookokhoz való. Stílusában a VX Revolutonre hasonlít, és a MicroGear görgőt is megkapta, de laposabb nála, és fekete. A Revolution kényelmét ismerve nem biztos, hogy ez a forma jobb lesz nála, de itt valószínűleg a hordozhatóság kapott nagyobb hangsúlyt. A kisebb méret miatt az egy AA-s elemet két AAA-sra cserélték, és hihetetlenül összement a 2,4 GHz-es rádiós adóvevő is; alig nagyobb az USB csatlakozónál. Sajnos a mérettel együtt nem zsugorodott az ár, éppen ellenkezőleg: a VX Nano valamivel több, mint 15 000 forintba kerül.

Iskolakezdési nyomtatós akciót indított a HP. Most a Photosmart C4280 többfunkciós gépet Vivera HP351 XL nagykapacitású színes patronnal és 140 darab 10 x 15 centiméteres fotópapírral együtt kevesebb mint 24 000 forintért kaphatjuk meg. A Photosmart C4280 nemcsak fényképeket, hanem A4-es lapokat is tud nyomtatni. Percenként akár 30 fekete-fehéret vagy 23 színeset készít el. Hardveres felbontása 1200 dpi, de megfelelő alapanyagból megfelelő papírra akár 4800x1200 dpi-re is képes, persze ilyenkor sokkal lassabban dolgozik. Fényképek kezelését beépített kártyaolvasó segíti. A felső szinten 1200 dpi felbontású síkágyas lapolvasó van, melyet sebességben a nyomtatóegységhez igazítottak, így fénymásolóként is használható a páros.

A nagyobb nyomtatók környékén is történtek érdekességek. A Konica Minolta PagePro 1380 MF többfunkciós gépet, amelynek 600 dpi-s fekete-fehér lézernyomtatója és ugyanilyen felbontású síkágyas lapolvasója van, korábban 50 000 forint környékén kínálták. Most pár ezer forinttal kevesebbért megkaphatjuk lapadagolóval együtt, mely külön nagyjából 16 000 forintot kóstál.

Jó 25 000 forinttal olcsóbb lett – tehát most már 140 000 forint körül kapható – az OKI C5600n gyors színes lézernyomtatója. Az 1200x600 dpi felbontású nyomtatóegység percenként akár 32 fekete-fehér vagy 20 színes A4-es oldalt is el tud készíteni. 64 MB alapmemóriája 320 MB-ig bővíthető. Számítógépeinkkel nemcsak USB-n, hanem Ethernet hálózaton keresztül is érintkezhet. Maximális havi terhelhetősége 60 000 lap, de azért ajánlott ezt a számot 5000 alatt tartani (250 nyomat havi 20 munkanapon).
rudi