Gyorskeresés
Iriver P7 teszt
Az iriver nagyképernyős, érintéssel vezérelhető médialejátszója, a P7 járt nálunk.
Hirdetés
Menü
A P7 médialejátszó egyik újítása és különlegessége az egyedi, újságszerű főmenü. A kezdőképernyőn egyszerre látjuk szinte az összes fő funkciót, mint egy címlapon a cikkeket. A bal felső sarokban egy nagy óra található, mellette az akku töltöttségét jelző ikon. Erre a területre kattintva jutunk az olyan egyéb funkciókhoz, mint a világóra, a számológép vagy a naptár. A bal alsó sarok a zenelejátszóhoz vezet. Fent középen találjuk a videókat, tőle jobbra a képnézegető került. A képernyő közepén van a rádió, rögtön a diktafon és a beállítások fölött. Ha itt az alul látható kis nyílat megnyomjuk, az előző két kis négyzet helyét a rajzoló váltja fel. Végül a jobb alsó sarokban a szövegolvasót találjuk. Az egyes négyszögekben mindig az adott kategória legutolsó megtekintett objektumának részletét látjuk, így a zenénél az albumborítót, szövegnél az adott bekezdést, ahol tartottunk.
Az iriver elsődleges feladata a sok funkció ellenére azért a zenelejátszás maradt. Zenéinket ID3 tagek alapján vagy könyvtárstruktúra szerint rendezhetjük. Ha a fájlokba van beépítve album-art, azaz a borító képe, azt is megjeleníti. A fő zenés oldalra a kijelző nagy felbontása miatt minden adat szépen elfér. Alulra kerültek a kezelőgombok, fölöttük a lejátszósáv húzódik. Középen található egy széles, egyszerű spektrumanalizátor, rögtön az előadó és a számcím alatt. A borító helyett dalszöveg megjelenítésére is át lehet kapcsolni.
A hanghatásokat a bal felső menüben tudjuk elvégezni. A P7 az SRS Wow HD minden beállíthatóságát tudja kezelni. Az "SRS 3D" kiszélesíti a hallásunkat, a zene olyan lesz, mintha körülvenne bennünket. A "TruBass" funkció a közép és magas hangok elemzésével állít elő olyan, az emberi fül számára hallható mély hangokat, amiket egyébként fizikailag a fülhallgató sem tudna előállítani. Lényegében becsapja az agyunkat. A "Focus" a hang általunk érzékelt térbeli pozícióját változtatja meg. A "Definition" pedig a hang tisztaságát, természetességét, részletességét javítja. Ha mindezen lehetőségekkel még nem érnénk el a tökéletes hangzást, létrehozhatunk saját equalizer beállítást is.
Az említett egyéb kategóriában pár hasznos programot kapunk. Van itt világóra, amelyben egyszerre két város helyi idejét követhetjük nyomon. A naptár sajnos elég egyszerű felépítésű, csak dátumokat tudunk vele nézni. Jó ötletnek tartottuk volna, ha például rövid emlékeztetőket jegyezhettünk volna bele. A számológép alapfunkciókkal van csak ellátva, de hétköznapi haszálatra természetesen ez is bőven elegendő. Végül egy teljes képernyős órát is találunk még itt.
Videólejátszásnál állíthatunk a képarányon és a feliratok méretét (kicsi, közepes, nagy), pozícióját (lent, középen, fenn) és színét (fehér, szürke, kék) is változtathatjuk. Ennek ellenére bárhogy próbáltuk, nem sikerült megjelentetni. A videóba beletekerés sebessége és a lejátszás módja (pl. ismétlés) is megadható. A lejátszás közben könyvjelzőkbe menthetjük el az aktuális pozíciót, ha megszakítanánk a filmnézést, de később folytatni szeretnénk. Képnézegetésnél négyféle képváltási effekt közül lehet választani. A diavetítés sebességét 3-5-7-9 másodperces lépésközre szabályozhatjuk. A fotókba maximum négyszeresen nagyíthatunk bele.
A rádió többféle frekvenciatartomány-szabványra beállítható, köztük az európaira is, azaz a 87,50-108,00 MHz-ig terjedő sávra. A csatornákat kézi vagy automata kereséssel állíthatjuk be, összesen 30 hely áll a rendelkezésünkre. RDS információk vételére nem képes a P7, de a hozzá kapott szoftverrel adhatunk nevet az állomásoknak. Az adásból közvetlenül felvételt is készíthetünk háromféle minőségben, amiket a "REC List" fülre kapcsolva rögtön vissza lehet hallgatni. A diktafonnál is háromféle hangminőség közül választhatunk. A rádióhoz hasonlóan itt is WMA formátumban mentődnek a felvételek. A rajzoló szekcióban készíthetünk jegyzeteket, vagy ha épp unjuk magunkat, pár percet eltölthetünk egy kis firkálással. Ehhez nyolc ecsetméret, kilenc szín, sokféle háttér, na és a radír lesz a segítségünkre. Mesterműveinket el is menthetjük, így őrizve meg az utókornak.
A szövegmegjelenítő TXT fájlokat képes megnyitni csak. Van automata görgető, ami megadott időközönként lapoz helyettünk. Háromféle betűméret közül választhatunk. Az ékezeteket, írásjeleket hiba nélkül jelenítette meg (ahogy a P7 más menüiben is).
A beállításoknál adhatjuk meg a pontos dátumot és időt, a képernyő fényerejét, kiválaszthatjuk a menü nyelvét, kalibrálhatjuk az érintőképernyőt. Újra lehet építeni a P7 médiaadatbázisát, ha új tartalmakat másoltunk a háttértárra. Némi információt is szerezhetünk a firmware verziójáról és a szabad memóriáról.
Végül következzem egy rövid videó, amelyben az iriver menürendszerét mutatjuk be pár percben működés közben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Előzmények
-
Médialejátszó duó az irivertől
Az iriver T5 és T6-os modelljeit próbáltuk ki.
-
Iriver Spinn – ötletparádé
Tekerővel, AMOLED érintőképernyővel, vibramotorral és egyéb nyalánkságokkal érkezik a gyártó új csúcsmodellje.
-
Iriver kvartett
Négy különböző felépítésű, de egy gyártótól származó mini médialejátszót teszteltünk.
Okos médialejátszó az iRivertől
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
































