Iriver B20

Sorban harmadik tesztalanyunk, az Iriver B20 sem egy átlagos jószág. Elsőre úgy néz ki, mintha egy pici televízió lenne. Nem jár messze a valóságtól, aki ezt gondolja róla, ugyanis a digitális rádió (DAB) mellett támogatja a DMB (Digital Multimedia Broadcast) technológiát, mellyel nemcsak hang, hanem mozgókép is továbbítható. Kár, hogy Európában és világszerte is csak kevés helyen – természetesen Magyarországon nem – használható ki ez a lehetőség. Nélküle is tud érdekeset mutatni az Iriver B20. Fő vezérlőszervét, a négyirányú kapcsolót nemes egyszerűséggel a kijelző négy élére tették, errefelé billen a felső, fényes rész, az alsó, mattabb pedig marad a helyén. Az E100 alsó négyeséhez képest sokkal intuitívabb ez az elrendezés, bár hiányzik a középső, ötödik gomb. Furcsa, hogy márkatársaival ellentétben a B20-nak nem szabványos mini USB, hanem egyedi adatcsatlakozója és töltője van, amit az alsó peremére tettek a billentyűzár, a reset és a mikrofon mellé. Balra került a két hangerőszabályzó, alájuk a speciális, programozható gomb és a fülhallgató aljzata.

Felül egészen nagy antennát találunk, mely nagyjából húsz centiméteresre nyújtható ki. A jobb oldal érdekessége a meglehetősen ritka, normál SD-nél kisebb, microSD-nél viszont nagyobb miniSD kártyahely, mellyel a belső 1, 2 vagy 4 GB memória bővíthető. Ide került még a kis bekapcsológomb és egy bújtatófül nyakpánthoz.

Hangszórója is van a kicsike tévének; ezt a hátára, egy plusz alakú rés mögé rejtették. Majdnem másfél centiméteres vastagságával meglehetősen testes a B20.

Dobozában a szokásos kiegészítőket találtuk: fülest, telepítőlemezt, adatkábelt és használati útmutatót.

Bekapcsolva egy Flash-alapú, egészen látványos menüt találtunk, melyről rövidesen kiderült, hogy nagyon ügyesen csinálták meg. Könnyedén vízszintesről függőlegesre állítható.

Flashes mivoltának köszönhetően többféle témát is kapunk hozzá. Az alapértelmezett, pusztán szövegesből ötféle hátterűt találtunk, ahol a tapéta színe a hét napjainak megfelelően vagy véletlenszerűen is változhat. Sokkal látványosabb a szöveges menüt kis ikonokkal is kiegészítő összeállítás, amihez különböző famintázatú hátterek tartoznak. Emellett a gépen tárolt fotók közül is kiválaszthatunk egyet, vagy véletlenszerűen váltogathatjuk őket.

Miután kijátszottuk magunkat a menüvel, azt fedeztük fel, hogy itt lényegében a T7-nél látott, csak kissé továbbfejlesztett opciókat kapjuk enyhén átvariált köntösben, az E100-énál nagyobb monitoron. A zenés rész például csak abban különbözik az E100-tól, hogy valamiért kivették innen az egyedi EQ és SRS WOW állítási lehetőségeket, amelyek a „Settings” részre kerültek.

Azon kívül, hogy kicsivel látványosabb, a rádiós, képes és videós részen sem találtunk semmi újat az előbb tárgyalt E100-hoz képest. Lényegében szükségtelen is a fejlesztés, hiszen az előbbi lejátszón már minden rendben volt.

Seregnyi érdekességet találunk viszont a főmenü első „Extras” pontja alatt. Ide került a felvevő, az ébresztőóra, amely hangjelzéssel, zenével és rádióval is kelthet, a hatféle Flash játék, a szövegolvasó (a TXT formátumot ismeri) és a fájlkezelő.

Egészen ügyes és szórakoztató volt a hatféle játék, melyek között akad repülős-gyűjtögetős, állatkákat úton átterelős, félkarú rabló, Space Invader klón, rönkpörgetős-egyensúlyozós és mindenki kedvence, a Sudoku. Jó pont, hogy a kis játékok számítógépre másolva is működnek, hiszen csak a négy kurzormozgatót használják.

Az E100-hoz hasonlóan itt is háromféle betűméret közül választhatunk a szövegfájlok olvasásánál. Ezen a részen hasznos a kijelző 90 fokos elforgatása, amit érdemes közvetlenül a gyorsgombra programozni.

Főbb paraméterek:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!