Tesztkonfiguráció, fogyasztás

A teszteléshez először átlagosnak mondható 2,66 GHz-es Core 2 Duo E6750 processzor és Radeon HD 3850 grafikus kártya köré építkeztünk. Ahogy számítottunk rá, az Asus és az MSI DDR3 memóriát kezelő Intel P45-ös alaplapjai hajszálra ugyanúgy teljesítettek, ezért csak egy DDR3-1333-as eredményt tüntettünk fel, valamint az egyetlen DDR2-es, az Asus P5Q Deluxe számait DDR2-800-as memóriával. A régebbi chipkészletek közül szerepel a P35-ös előd DDR2-800-zal, valamint az Intel X38 és X48, és az NVIDIA két aktuális felsőkategóriása, az nForce 780i és 790i Ultra SLI.

Mivel a gyártók mostanában egyre vehemensebben reklámozzák zöld funkcióikat, utánanéztünk, mi is a helyzet ezen a téren. Az Asus EPU „okos” rendszernek mondható, ugyanis az aktuális terhelést figyelembe véve módosítja az egyes alkatrészek feszültségértékeit. Az alaplapra forrasztott chip hatféle komponensre: processzorra, annak hűtőjére, chipkészletre, memóriára, merevlemezre és még megfelelő Asus grafikus kártyára is figyelni tud. Ha nincsenek teljes terhelés alatt, akkor – notebookos mintára – csökkenteni tudja órajelüket és/vagy feszültségüket, a merevlemezt pedig ki tudja kapcsolni.

Nem csak „okosnak”, hanem „aktívnak” is nevezhető az EPU, ugyanis működéséhez telepíteni kell egy szoftvert. Szerencsére egészen ügyes kis alkalmazásról van szó, melynek erőforrásigénye minimális, bár folyamatosan futnia kell. Alapból öt jellemző beállítást kapunk, melyek között van tuningos is. Emellett láthatjuk, hogy éppen mennyire vagyunk környezetbarátok, hány milligrammnyi széndioxidtól mentettük meg bolygónkat.

Kicsit elmélyedve a beállítások között finomhangolhatjuk az egyes profilokat. Akár 30%-os túlhajtást vagy 50%-os órajelcsökkentést is eszközölhetünk többszintű CPU és chipkészlet feszültségcsökkentés mellett. Azért a szoftver figyelmeztet rá, hogy a beállítások stabilitási gondokat okozhatnak, ráadásul csak akkor működik az EPU, ha a BIOS-ban automatán hagytuk az összes tuningos opciót. Az Asus eszköze az FSB és a feszültség csökkentésére alapoz. Terheletlenül 6 x 333 MHz-en és 1,176 volton járó processzorunkat pár klikkeléssel 6 x 233 MHz-re lassította, feszültségét pedig 1,038 voltra vette vissza.

Az MSI megoldása teljesen máshonnan közelíti meg az energiagazdálkodás kérdését. „Passzívnak” nevezhető rendszert építettek azzal, hogy a korábbi, két MOSFET-re és vezérlőchipre épülő PWM-szabályozást fejlettebbre cserélték, egybetokozták a három alkatrészt. Az újdonság neve DrMOS (Driver MOSFET) és a gyártó szerint 27,6%-kal kevesebbet fogyaszt, 30%-kal kevésbé melegszik, és 70%-kal kevesebb helyet foglal el a nyomtatott áramkörön, mint a korábbi megoldások, emellett lényegesen gyorsabban és kisebb tüskével kapcsol.

Miután a BIOS megfelelő részén aktiváljuk az energiatakarékossági funkciókat, akár el is felejthetjük őket, az alaplap magától teszi a dolgát, belátása szerint kapcsolgatja a fázisokat. Véleményünk szerint ez kényelmesebb megoldás, mint az Asusé, mindjárt kiderül, hogy melyik a hatékonyabb. Aki szeretné, beillesztheti a rendszerbe a GreenPower Genie-t, és ezután a GreenPower Centerben maga is állíthatja, monitorozhatja az egyes feszültségeket. Az opciók itt kevésbé felhasználóbarátok, mint az Asusnál, hasonlítanak a BIOS-hoz. Tapasztalt felhasználók talán ezt részesítik majd előnyben, míg a kezdőknek az Asus EPU-ja lehet szimpatikusabb.

Sok szép és jó, de mégiscsak elméleti dolgot hallottunk a két gyártó energiagazdálkodási megoldásáról, melyek homlokegyenest eltérőnek tűnnek. Vajon melyik a jó, jobb? Lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk ezt kimérni, de konnektorba dugható fogyasztásmérőnk a pár wattos különbségeknél már nem biztos, hogy teljesen hiteles.

Mint látszik, maximális CPU- és játékos terhelésnél a két Intel P45-ös alaplap kevesebbet fogyasztott elődeinél, igaz, nem olyan nagy a különbség. A 90-ről 65 nm-re csökkentett gyártási csíkszélességtől azért nagyobb megtakarítást vártunk volna teljes terhelésen. Alaposan kihajtva értelemszerűen háttérbe szorultak a „zöld” funkciók, de nyugalmi állapotban szépen muzsikált a DrMOS és az EPU is. Az MSI passzív rendszerét a továbbfejlesztett alkatrészekkel nem lehet maradéktalanul kikapcsolni, de az Asus P5Q3 Deluxe EPU nélkül 71 wattos nyugalmi fogyasztást produkált, ami máris majd egy tízessel (kb. 15%-kal), alacsonyabb a korábbi intelesek étvágyánál, az NVIDIA áramzabálóiról ne is beszéljünk. Az EPU-t aktiválva sikerült egy picivel az MSI alá menni, egészen 55 wattra, ami a kezdeti 71-nél majdnem 23%-kal kevesebb, a DDR2-es P35 84 wattjánál pedig 29 wattal, vagyis 35%-kal kevesebb! Ez a megtakarítás szerintünk nagyszerű, különösen figyelembe véve, hogy a számítógépek zöme az esetek többségében (például internetezés közben) nyugalmi állapotához közel malmozik. Az EPU-hoz hasonlóan jól szerepelt a DrMOS is. Kíváncsian várjuk, mire lesz képes az aktív és passzív technika ötvözése.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!