Gyorskeresés
Intel Nehalem - egy újabb mérföldkő
Az Intel nem szándékozik lassítani: az új architektúrát jártuk körbe alaposan tesztünkben.
Hirdetés
Konklúzió
Nem kétséges, hogy az Intel a Nehalemmel igencsak fején találta a szöget, az új Core processzoroknak sikerült nem csak a teljesítmény, de a fogyasztás tekintetében is felülmúlni a rivális Phenom, illetve Barcelona-alapú Opteron lapkákat. Ezen nem különösebben lepődtünk meg azok után, hogy már a Penryn-alapú Core processzorok is túl nagy falatnak bizonyultak az AMD számára, legalábbis az asztali CPU-k szegmensében. A QPI és az integrált memóriavezérlő önmagukban is komoly, előremutató fejlesztések, de nem képesek ellensúlyozni az üresjáratban vesztegelő végrehajtóegységek problémáját, amivel az AMD-nek is szembe kell néznie mostanában. Bár erről nem beszélnek a hírek és a téma nincs reflektorfényben, azért ha tüzetesebben átvizsgáljuk a Nehalem Hyper-Threadinggel és anélkül elért eredményeit (és mellétesszük a Penryn számait), nagyon jól látszik, hogy ez a kis plusz mennyit képes javítani egy adott architektúra teljesítményén. Könnyen elképzelhető, hogy egy Hyper-Threadinggel kiegészített Penryn asztali környezetben a Nehalemhez hasonló teljesítményt nyújtana, szerintünk ugyanis, ha az asztali alkalmazásokat vesszük alapul, akkor ez a kulcs a Nehalem sikeréhez. A QPI használata a rendszerbusszal szemben nem jár látványos előnnyel (ahogy ez igaz a HyperTransport-linkekre is), az integrált memóriavezérlő közelebb hozza a memóriát a processzorhoz, de ez nem minden.

Az AMD sajnos már a Conroe-alapú Core 2 processzorokkal sem tudta felvenni a versenyt, a Penryn lapkákkal pedig csak tágult a két gyártó közti szakadék, na most akkor mit lehetne mondani a Nehalem beharangozója után? Az agresszív árazás ugyan segít az AMD piaci részesedésének megőrzésében, de ez csak időhúzás, ha végre komoly profitot akarnak bezsebelni, akkor ez nem mehet így tovább. Hamarosan piacra dobják a 45 nm-en gyártott K10-es lapkákat (először csak szervervonalon), de ez az eddig kiszivárgott információk alapján valószínűtlen, hogy befogja a Nehalemet.
Nem számítunk a Nehalem architektúra gyors elterjedésére, mert az új processzorcsalád túl gyors és túl új ahhoz, hogy az Intel olcsón adja, és minek vinné le az árakat, ha már a Penryn is elég a rivális ellenében? Nem véletlenül utaltunk az Opteronokra, ugyanis a QPI és integrált memóriavezérlő megjelenésével az AMD Opteronok két aduásza - ami a HyperTrasport-linkek és az integrált memóriavezérlő alkalmazásából ered - semmivé válik, a Nehalem skálázódása – bár erre vonatkozó adataink még nincsenek – valószínűleg lesz olyan jó, mint az Opteronoké, és ha ez így lesz, akkor az AMD-nek a K10-es rajtját megelőző évekig tartó malmozása komoly következményekkel járhat.
Egy-egy adott CPU vagy GPU architektúrát mindig csak maximum tetszett minősítéssel szoktunk ellátni, és ez így van a Nehalem esetében is, azonban a Core i7-920 szerintünk ajánlható megvételre, hiszen versenyképes áron kerül piacra. Ajánlható, mert mint általában, a legolcsóbb verzió (esetünkben az i7-920) túlhajtható a legdrágább változat (esetünkben az i7-965 EE) órajeleire, így ár/teljesítmény arányban biztosra vehetően ez lesz a legvonzóbb az emberek számára.
![]() | ![]() |
| Intel Core i7-920 | Intel Nehalem |
fLeSs
Az Intel Nehalem tesztrendszert az Intel, az Asus alaplapot az Asus hazai képviselete, az MSI alaplapot pedig az MSI bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
Részletes adatok az Intel új LGA1155-ös tokozásáról
-
Az Intel megint dobbantott: Gulftown, a hatmagos asztali processzor
Még a négymagosok sem igazán terjedtek el, máris itt az első hexa-core processzor, a Core i7-980X Extreme Edition.
-
Mit tud a kétmagos Core i5 mint processzor?
A GPU-t is tartalmazó CPU grafikus képességei után ezúttal magát a processzort teszteltük le.
-
Az Intel-féle „Fusion” első verziója
A Core i5 kétmagos változata már majdhogynem egy komplett platform. Itt az idő kicsit jobban szemügyre venni...
-
A DDR3-1600-asok krémje
A Corsair, a Kingston, a GeiL és az OCZ termékpalettájáról válogattunk.
-
Terítéken a Lynnfield lapkás processzorcsalád
Az Intel új, Core i5 és i7 modelljei a középkategóriát célozzák, megvizsgáltuk, milyen sikerre számíthatnak.
-
Core i7-975 EE: nagyágyú 1000 dollárért
Az Intel megkezdte termékkínálatának átrendezését, ennek első állomása az új Extreme Edition.
-
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.
Előzmények
Jövőre minden szegmensben a Nehalem fog hódítani
Intel tervek és árcsökkentés
Újabb információk láttak napvilágot a Core i7 processzorokról
Támogathatják az SLI-t az Intel X58 chipsetes lapok
Core i7 néven érkeznek a Nehalem-alapú asztali CPU-k
-
Atomot asztali számítógépbe?
Kis költségvetésű mini rendszereket vizsgáltunk használhatóság szempontjából.
-
Intel P45 - Front Side Bus utoljára?
A Nehalem CPU-kkal alapvetően megváltoznak az Intel platformok. Megnéztük, mit tud a váltás előtti utolsó középkategóriás chipset.
-
K10 élesben - nyúzópadon a Phenom
Az AMD új architektúráját elemző írásaink után éles helyzetben, valós alkalmazásokkal teszteltük a Phenom processzort.
-
A processzorok mélylélektana
Szokásos tesztrutinunkat megtörve szintetikus benchmarkokkal merülünk alá az x86-os processzorok lelkivilágában.
-
Fókuszban az AMD K10 architektúra
Elemzésünkből kiderül, milyen újításokat tartalmaznak a harmadik generációs Opteronok és a friss Phenom processzorok.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.







