Intel 875P Canterwood

875P Bonanza: induljon a banzáj!

Az Intel 820-as chipset nem sok felhasználó szívébe lopta be magát -- érthető módon, tegyük hozzá. A Pentium III nem igazán tudott profitálni a megemelt sávszélességből, ellenben az RDRAM memóriák árai a leglelkesebb vásárlókat is eltántorították anno. A helyzetet tovább rontotta a Rambus kifejezetten agresszív üzletpolitikája, és az ennek köszönhető lincencelési huzavonák a memóriagyártókkal. Az Intel 850-es chipkészlet elterjedésével jelentősen megváltozott a kép, hiszen a négyszeres adatátviteli technikát használó Pentium 4-es rendszerbusz már igényelte az RDRAM által biztosított memória-sávszélességet, azaz a teljes platform lényegesen kiegyensúlyozottabb lett. Hasonló ugrást figyelhetünk meg a hetekben debütált - és a tesztünk alanyát is képező - Intel 875P chipset esetében, hiszen a 800 MHz-es FSB, a kétcsatornás DDR400 RAM-vezérlő és a dedikált link a gigabites LAN, illetve a serial ATA vezérlőkhöz, mind a teljes platformot gyorsítják, ügyesen tágítva a szűk keresztmetszeteket.

Az Intel 850/850E egyébként egészen mostanáig mint a legerősebb consumer desktop chipset szerepelt az Intel dokumentumaiban, igaz, a korábbi grandiózus RDRAM-tervek után amolyan utolsó védőbástyaként tartotta már csak magát. Ettől függetlenül tény, hogy a kétcsatornás RDRAM által kínált sávszélességre sokáig nem volt más alternatíva. Most van. Sőt, már a Granite Bay (Intel E7205) is teljes értékű előfutárnak tekinthető, ám rövid termékciklusa miatt igazi piaci elfogatottságot az a megoldás sem nyert.

Mikor jó egy chipset? Ha például nem olyan, mint a VIA Pro266-os megoldása volt, ami egy 133 MHz-es (SDR) rendszerbuszhoz társított egy 266 MHz-es (DDR) memóriavezérlőt. De, ugyanígy az AMD-750 sem volt egy kiegyensúlyozott chipkészlet, hiszen a 266 MHz-es (DDR, EV6) rendszerbusz mellé ott - a változatosság kedvéért - egy 100 MHz-es (SDR) RAM-vezérlőt csatoltak. Ha a két rossz közül választanunk kéne, az utóbbira voksolnánk, hiszen a rendszerbusz azért nem csak a memóriával kommunikál, azaz még mindig kiegyensúlyozottabb chipsetet tudhatunk így magunkénak.

Szerencsére azonban nem kell választanunk egy ideje. Már az Intel 850 chipset is 3.2 GB/sec adatátvitelt kínált mind az FSB (400 MHz-es QDR FSB), mind a memória oldalán (kétcsatornás PC800-as RDRAM), ám a most debütált Intel 875P Canterwood minden eddigi megoldást lelép. Lássuk tehát a Canterwood főbb vonásait:

Intel 875P Canterwood

Canterbe ver mindent..

• 800 MHz-es FSB: egész pontosan egy 200 MHz-es órajelen működő, négyszeres adatátviteli technikát (QDR - Quad Data Rate) használó buszról van szó. A maximális sávszélesség így 6.4 GB/sec-re nőtt, ami pont duplája az amúgy sem gyenge első Pentium 4-es busznak.
  
  
• Dual DDR400: végleg szakítva a Rambus-os múlttal, a kétcsatornás, ECC-s, DDR400 memóriavezérlő szintén akár 6.4 GB/sec átvitelre képes, ami pont passzol a megemelt órajelű rendszerbuszhoz (FSB-hez).
  
  
• 8x-os AGP: nem kell bemutatni, a SiS és a VIA után az Intel is leváltotta végre az "öregedő" 4x-es interfészt.
  
  
• Gigabites LAN, dedikált csatornán: az egyik legnagyobb problémája az eddigi gigabites hálózati vezérlőknek az volt, hogy a 32 bites, 33 MHz-es (tehát standard) PCI busz 133 MB/sec sávszélességét önmagukban kimerítették (full-duplex, kétirányú kommunikáció esetében kétszeresen is), magyarán a PCI busz túl szűk volt ahhoz, hogy igazán ki tudjuk használni azokat. Így, akár a déli hídba, akár külön PCI kártyára került a hálózati chip, maximum 100 mbps adatátvitelig kapott elégséges sávszélességet. Az Intel a saját fejlesztésű HUB Link 2.0 kapcsolatát felhasználva, egy ún. CSA (Communications Streaming Architecture) buszon keresztül köti össze a GbE (Gigabit Ethernet) és az MCH (North Bridge) chipeket. A hálózati vezérlő tehát az északi hídhoz (MCH-hoz) "költözött".
  
  
• Serial ATA (RAID): az ICH5/ICH5R déli hídnak köszönhetően a soros ATA vezérlő végre a chipsetbe került, a 150 MB/sec adatátvitel így itt is a PCI busztól függetlenül van biztosítva. Helyes. A RAID 0 (striping) funkció már a hab a tortán (az ICH5R esetében), bár az igazat megvallva sokkal szívesebben láttunk volna RAID 1 támogatást. A RAID 0 a fokozott kockázat miatt ugyanis nem tartozik kedvenceink közé (ilyen módban ugye bármelyik HDD meghibásodása adatvesztést eredményez, tehát a kockázat kétszeres, amit a teljesítmény-növekedés hivatott ellensúlyozni, de az is inkább csak az írásoknál számottevő).
  
  
• 8db USB 2.0 port: szintén az alternatív chipgyártók örömére az Intel ezt is a déli hídba integrálta.

A fenti lista után annyit mindenképpen el kell ismerni, hogy az az állítás, miszerint az Intel rendre le van maradva a technológiai fejlesztésekben (a chipkészletek terén), és inkább a lassabb, konzervatívabb, de stabilabb utat választja, most legkevésbé sem igaz. Tény, hogy a DDR333 támogatás tekintetében lassabban lépett az Intel, viszont - papíron - a Canterwood messze a legerősebb és feature-gazdagabb chipset, ami Pentium 4-es processzorokhoz kapható (de egy nForce2-es összevetésből is könnyen győztesen kerülhetne ki).

Az egy teljesen más kérdés ugyanakkor, hogy ár/teljesítmény mutatókban is remekelni fog-e az új csoda. Kivizsgáljuk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!