Processzorok: a fúzió éve

Ismét vége az évnek, ilyenkor illik számot vetni, összefoglalni, hogy mi is történt, melyek voltak a jelentős események. Processzorok terén határozott áttörésnek nevezhető az idei év, az Intel és az AMD is bemutatta első, igazán fúziós technológiáját, ahol a processzor és grafikus alrendszer együtt, egy lapkán jelenik meg. Hivatalosan január legelején, tehát a tiktakolós reklámpolitikától egy picit elmaradva került az asztalra az Intel Sandy Bridge architektúrája a második generációs Core i processzorokkal, amely aztán uralta az egész évet. Végre csinált az Intel a korrekt CPU magok mellé egy elfogadható 3D-s teljesítményű grafikus magot, amit azért videós téren több kritika ért, dehát nem kaphatunk meg mindent egyszerre. Üröm az örömben, hogy a tuning lehetőségét a drágább, K utótagos modellekre korlátozták, ráadásul emellett az újdonság startja sem volt zökkenőmentes. Eleinte vagy csak tuningos (P szériás) vagy csak monitorkimenetes  (H szériás) chipkészlettel ellátott alaplapot vehettünk, de olyat, ami mindkettőt egyszerre tudja, nem. Ezt a problémát a Z sorozat oldotta meg, ahol mindkét funkció elérhető. Január végén kiderült az is, hogy a vezérlők hibásak asztali és mobil fonton is, ezért tavasszal indult csak be igazán a rendszer, de akkor aztán elementáris erővel.

Intel Sandy Bridge – univerzális erőgép

A CPU teljesítmény szokás szerint nagyszerű lett, annyira, hogy az új LGA1155 foglalatba illeszkedő, legfeljebb középkategóriába szánt chipek az előző generációs csúcsprocesszorokat is megszorongatták. Az új architektúra csak év végén debütált a csúcskategóriás asztali processzoroknál, E utótaggal, szintén új, LGA2011 foglalatban. Mivel a csúcs desktop processzorra elég kicsi az igény, alapvetően egy szerveres megoldást hoztak le a földi halandók világába. A rivális AMD is ugyanezt csinálta a merőben új Bulldozerrel, ami a halasztgatások után csak ősszel debütált, nem sokkal a Sandy Bridge-E előtt.

Sandy Bridge-E – alapvetően szerverbe készült...

Kár, hogy az AMD új, heterogén felhasználásra kihegyezett architektúrája a mai, egyelőre még processzororientált világban nem tudott nagyot villantani, nyers erőben a sima Sandy Bridge szintjét hozza. Úgy tűnik, a jövőben járható út lesz ez, csak hagyni kell kicsit érni a környezetet, a szoftverfejlesztéseket.

... akárcsak a Bulldozer

Egyelőre még a sokkal hagyományosabb megoldások sikeresek, ilyenből is kaptunk idén az AMD-től. Nyáron jött a Llano APU, mely a jól ismert AMD K10.5 processzormagok és Radeon HD 6000-es grafikus magok egybegyúrásából született, aminek a végeredménye egy nagyon jó kis univerzális processzor lett. A CPU részleg az új Core i3-ak szintjén mozog, tehát a felhasználók döntő többségének elég lesz, a GPU részleg pedig 3D-ben és videóban is lazán maga mögé utasítja az Intel alternatívát. Hatalmas nagy kár, hogy az AMD még most, év végén is gyártási gondokkal küszködik, a Llano lapkák kihozatala nem valami jó, kevesebb profitot termelnek, ami esetleg a jövőbeni fejlesztések kárára mehet.

AMD Llano – bevált megoldások fúziója

Igaz, hogy a netbookkereskedelem lecsengőben van, de az aprócska processzorok világában is nagyot lépett előre az AMD. Januárban debütált a Brazos platform, ami lényegében az első AMD-s fúziós lépés volt. Talán csak azért nem ütött nagyot ez az Atom-szintű CPU-val és kiváló kis GPU-val ellátott megoldás, mert a kisméretű készülékekbe szánt processzorok világában mindenki az ARM-ra figyel. Az angol processzortervezőnek és az architektúráját alkalmazó vállalatoknak nagyon jól ment 2011-ben, a Qualcomm, a Samsung és az NVIDIA is új, egyre több magos, egyre magasabb órajelű megoldásokat mutatott be, melyek teljesítménye kezdi megközelíteni a pár generációval ezelőtti x86 lapkák tudásszintjét. A hozzájuk való Android operációs rendszer is rohamléptekkel fejlődik, az ágazat erejét pedig az is mutatja, hogy a jövőre érkező Windows 8-nak lesz ARM-os verziója, sőt egyre többször hallunk ARM lapkákra alapozó szerverfejlesztésekről is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!