Gyorskeresés
IFA 2006
A Berlinben immáron évente megrendezésre kerülő szórakoztatóelektronikai kiállításon jártunk.
Hirdetés
Standok I.
Az egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításként számon tartott berlini IFA-t – egyre növekvő sikerén felbuzdulva, tavalyi döntés nyomán – most már évente rendezik meg. Ez a változatás, úgy tűnik, idén kissé felkészületlenül érte a kisebb gyártókat, mert a kiállításnak elég nagy hányada megegyezett a tavalyival, nem csak a díszlet és a dekoráció terén, hanem a kiállított termékekben is. Persze az igazán nagyoknak jutott kerete idén is a felhajtásra és a korábbinál is nagyobb standra. A nagyobb kiállítóterülettel rendelkező kiállítók ábécésorrendben: Acer, AMD, ATI, Beko, BenQ, Daewoo, Deutsche Telekom, Fujitsu Siemens, Grundig, Haier, Harman, Hisense, JVC, LG Electronics, Loewe, Navigon, O2, Panasonic, Philips, Samsung, Sharp, Sony Ericsson, Tom Tom, Toshiba, Vestel.
A kiállítási területet 160 ezer négyzetméternyi fedett csarnok és számtalan szabadtéri helyszín alkotja, melyen 32 ország több mint 1000 kiállítója mutatta be termékeit, újdonságait. Az idei év a "minőség és mobilitás" szellemében zajlott, ennek jellemző trendtermékei a különféle nagyméretű kijelzők, mobil tévék, mp3- és multimédia-lejátszók, navigációs rendszerek és természetesen a következő generációs optikai tárolók.
A rendezvényt a Cirque du Soleil káprázatos előadása, A-ha koncert és tűzijáték indította ünnepélyes gála keretében augusztus utolsó napjának estéjén. Másnap reggel nyitotta meg kapuit a látogatók számára az 5 napig tartó kiállítás. A témakörök nem változtak tavalyhoz képest, a kiállítási terület körülbelül felét a "TV és szórakozás" gyártói töltötték meg, szintén nagy területet kapott a "Hangtechnika és az autó-hifi", ezen felül volt még "PC és játék", "Digitális kép és zene", "Telekommunikáció", illetve "Kábel, szatellit" részleg. Minket persze elsősorban a számítástechnikai vontakozású részek érdekeltek; a teljesség igénye nélkül szemezgettünk röviden a kiállítók érdekességeiből.
Logitech

Balra a stand, jobbra a "forradalmi" szervómotoros gördítőkerék modellje

Új speakerek: AudioStation és Z-10
Samsung
Az óriási és rendkívül látványos Samsung csarnok újdonságai – különféle plazma-, LCD és mobil TV-k mellett – a 971P monitor és a K5 lejátszó voltak, mely termékeket már bemutattuk híreinkben. Bejelentették az első, kereskedelmi forgalomban kapható, asztali Blu-ray lejátszót is, melyet BD-P1000 névre kereszteltek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
IFA 2005
Miss IFA hívogató mosolyának nem tudtunk ellenállni: ellátogattunk Berlinbe, az IFA kiállításra.
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Hirdetés
Prohardver! témák
Jelentsd a csalókat és a rossz üzletfeleket (csak érintettek írjanak, lásd 1. hsz!)
Konkrét moderációval kapcsolatos kérdések-válaszok [Mielőtt írsz, olvasd el az 1. hozzászólást!]
Egyéni arckép 1. lépés: ARCKÉPHEZ VALÓ JOGOSULTSÁG (olvasd el az 1. hsz-t)
Moderátort keresek az APRÓHIRDETÉSEKHEZ! (olvasd el az 1. hsz-t!)










