Gyorskeresés
Hússzoros Samsung DVD-író
Kipróbáltuk a Samsung legújabb, leggyorsabb optikai meghajtóját. Elődjének sikere után sokat vártunk tőle.
Hirdetés
Samsung SH-S203B
Nagyjából egy éve nem várt meglepetést okozott a Samsung. Az optikai meghajtók terén korábban jóindulattal is csak erős közepesnek nevezhető Samsung SH-S182D kódjelzésű DVD-írójával a legjobbak szintjére emelkedett, ráadásul ez az első 18-szoros írási tempóra is képes meghajtó volt, és még így is teljesen átlagos áron adták. Tavasszal tovább gyorsítottak, most hozzánk is elérkezett SH-S203-as modell, melynél a 20-as szám a legnagyobb, 20-szoros írási tempóra utal. A meghajtót szép, igényes dobozban kaptuk meg, de néhány százassal olcsóbban elérhető zacskós, OEM változatban is.
A dobozos verzió nagy előnye, hogy picivel több pénzért nem csak egy színes kartont kapunk, hanem további két előlapot is. Olyat már többször is láttunk, hogy a szokásos, számítógépes bézs mellé odacsomagolják a fekete frontot, de az ezüstszürke még ritkaságszámba megy, annak ellenére, hogy egyre több ilyen színű ház jelenik meg a piacon. Persze, ahány ház, annyi szürke, szóval a Samsung nem fog minden termékkel tökéletesen harmonizálni.
A homlokzat egyébként a szokásos, nem túl szép Samsung formatervet kapta. Szerintünk jó lenne kicsit átszabni a kidudorodó, lekerekített sarkú tálcavéget, mert kevés házon mutat jól.
Hátul van a nagy meglepetés. A Samsung első 20-szoros DVD-íróját kapásból SATA csatolófelülettel hozta ki! Valamikor később érkezik majd IDE verzió is, de ez a húzás előrejelzi a jövőt, az IDE fokozatos kihalását.
Ahogyan az utóbbi Samsung DVD-írók, az SH-S203 is a Toshibával közös Toshiba Samsung Storage Technologynál készül. Tesztpéldányunkat 2007 májusában szerelték össze. Pontos fogyasztásával kapcsolatban nem találtunk infót a címkén, csak annyit, hogy 5 és 12 voltot vesz fel.
Úgy tűnik, a DVD-RAM formátumot végre elfogadták a gyártók. Ma már szinte minden új meghajtó támogatja, az SH-S203B is. Kár, hogy egyelőre nagyon nehéz gyors lemezeket beszerezni hozzá. Ahogy az az információs lapon is látszik, a 20-szoros Samsung nem támogat gravírozó technikát. LightScrebe-ot az SH-S202G tud majd.

Egyelőre még nincs újabb firmware az SH-S203B-hez, de már az alap gyári verzió is támogatja a bitsettinget minden pluszos formátumhoz.

Az egyszer írható DVD-k 20-szoros tempója mellett a kétrétegű pluszos korongokat is nagyon gyorsan, legfeljebb 16-szoros tempóval készíti az új Samsung. Vajon létezik már ilyen gyorsan írható dupla lemez?
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Samsung SH-S203B |
| DVD+R írás/olvasás | 20x / 16x |
| DVD+RW írás/olvasás | 8x / 12x |
| DVD+R DL írás/olvasás | 16x / 12x |
| DVD-R írás/olvasás | 20x / 12x |
| DVD-RW írás/olvasás | 6x / 12x |
| DVD-R DL írás/olvasás | 12x / 12x |
| CD-R írás/olvasás | 48x / 40x |
| CD-RW írás/olvasás | 32x / 40x |
| DVD-RAM írás/olvasás | 12x / 12 |
| CD-ROM olvasás | 48x |
| DVD-ROM olvasás | 16x |
| Csatolófelület | SATA |
| Méret | 170 x 148 x 42 mm |
| Tömeg | 0,750 kg |
| Puffer mérete | 2 MB |
| Bitsetting | van |
| Gyártó weboldala Termék weboldala |
www.samsung.com SH-S203 |
| Bruttó fogyasztói ára | 6 900 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Tempós DVD-írás USB-ről
Meghajtottuk a Samsung friss, SE-S204S jelű külső optikai egységét, mely 20-szoros sebességgel írja a DVD-ket.
-
Kicsi, lapos DVD-írók
A Plextor és Samsung hordozható optikai meghajtóit vettük górcső alá.
-
DVD-írás: lassan járj, tovább érsz?
Három modern DVD-íróval és hatféle lemez tucatjaival vizsgáltuk meg, milyen hatással van a sebesség a rögzített anyag minőségére.
-
Kék lézeres Asus
Egy röpke teszt erejéig nálunk járt az Asus BC-1205PT jelzésű Blu-ray olvasója, amely DVD-ket és CD-ket is ír.
Előzmények
-
Az Asus is gyorsít DVD-írásban
Újabb 18-szoros csúcssebességre képes DVD-írót próbáltunk ki, mely a DVD-RAM-ot is rekordsebességgel kezeli.
-
Szupergyors LG DVD-író
A 18-szoros után már a 20-szoros sebességű DVD-írás a rekord. Az LG újdonságát próbáltuk ki, amely jelszóval védett lemezeket is készít.
Csúcssebességű DVD-íróval rukkolt elő a Samsung
Új Samsung DVD-író SATA csatolóval
Újabb sebességhatárt léptek át a DVD-írók
Hamarosan filléres termékekké válhatnak a DVD-írók
-
DVD-írás 18-szoros sebességgel
A Samsung csúcssebességű SH-S182D optikai meghajtóját teszteltük, mely alig több, mint öt perc alatt készíti a DVD-ket.
-
A Freecom és a Samsung DVD-írója
A LightScribe képesség mellett a belső Samsung és a külső Freecom író lemezírási tulajdonságait is megvizsgáltuk.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Fatal Frame 2 Wii Edition - képek
A nyár folyamán Wii-n tér vissza az eredetileg ...
Gyorsan elavul a magyar informatikusok tudása
Az informatikai területen dolgozó szakemberek e...
ZTE mobilok 3D kezelőfelülettel
A Rightware Kanzi UI megoldásának köszönhetően ...
Állítólag kárpótolják az átvert Facebook-részvényeseket
A botrány jót tett a részvényárfolyamnak, a viz...
Lumia 900 – Tango alapokon
Finnországban már WLAN hálózati megosztással ke...
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.
Lesz EU-s digitális személyi?
Neelie Kroes szívügye, hogy a lassan másfél évtizede egy helyben toporgó vállalkozást sikerre vigye, de hatalmas ellenállást kell legyőznie.
Hirdetés
Adattároló témák
[Re:] Corsair Force 3 SSD notebookbővítő szett az egyszerű adatmigrálásért
Milyen SSD-t vegyek? [Mielőtt írsz először olvasd el az 1. hozzászólást!]
[Re:] A Zalman SLC szériás pendrive-jai komoly tempót diktálnak
Milyen winchestert vegyek? (olvasd el az első hozzászólást, mielőtt írsz!)
[Re:] Corsair Accelerator SSD – régi termék, új feladatkörben?
[Re:] A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Milyen Pendrive-ot vegyek? - Mielőtt kérdezel, olvasd el az 1. hsz-t!










