Az Adaptive EDGE architektúra

A HP üzleti koncepciója után lássuk, milyen technológia áll a ProCurve mögött. Az alapprobléma az – és ezzel, amint arról a Gartner felmérése is tanúskodik, valamennyi gyártónak szembe kell néznie –, hogy sok tekintetben megváltoztak a (lokális) hálózatokkal szembeni követelmények. A nagyvállalatok immár nem választják fizikailag külön saját alkalmazottaik számára elérhető belső hálózatukat a bárki által hozzáférhető vagy az üzleti partnereik számára rendelkezésre álló hálózati erőforrásoktól, épp ellenkezőleg: pontosan az integráció teszi lehetővé az üzleti folyamatok zökkenőmentes összehangolását. Másodsorban a különféle kommunikációs formák a konvergencia jegyében egy csatornára terelődnek, melynek eredménye, hogy az adatkommunikációs hálózat lesz „a” hálózat, amely a telefon- és akár videokonferencia-hívásokat is továbbítja. Harmadrészt pedig mindinkább számolni kell a mobil munkaerővel, melynek állandóan biztosítani kell a vállalati hálózathoz való biztonságos hozzáférést, függetlenül attól, hogy Wi-Fi hozzáférési ponton, mobiltelefon-hálózaton vagy éppen egy VPN-en keresztül kíván hozzá csatlakozni.

A feladat tehát a következő: olyan hálózat kialakítása, amelynél mindenekelőtt a biztonság, a mobilitás és a konvergencia követelményeinek kell eleget tenni, ám feleljen meg olyan hagyományos elvárásoknak, mint a megfelelő sebesség, bővíthetőség és menedzselhetőség, valamint lehetőség szerint legyen költséghatékony.

Erre a kérdésre többféle válasz adható, a Cisco hálózati akadémiáin is oktatott eljárás szerint egy többrétegű modellt érdemes kialakítani. Ennek legfelső rétege (a központi réteg) egymástól távol fekvő telephelyek összeköttetését biztosítja, a középső, elosztási réteg a helyi hálózatok számára nyújt szolgáltatásokat, míg a hozzáférési réteg a felhasználók hálózati kapcsolatát teszi fizikailag is lehetővé. A LAN-ok szempontjából az utóbbi két réteg fontos, hiszen az elosztásiban érvényesítik a legfontosabb biztonsági irányelveket, míg a hozzáférési réteggel például a rendelkezésre álló sávszélesség optimális kihasználásáról lehet gondoskodni. A hierarchikus felépítés előnye többek között a könnyű megvalósítás és a rugalmas bővíthetőség, hátránya lehet ugyanakkor, hogy a biztonsági szabályok központi implementálása miatt nagy teljesítményű routerre (esetleg Layer 3+ kapcsolóra) van szükség a hálózat elosztási rétegében, azaz a helyi hálózat magjában.

Fizikailag (a kábelezés és eszközelhelyezés tekintetében) nem feltétlenül különbözik ettől a hierarchikus felépítéstől a HP megoldása, jelentős az eltérés azonban az eszközök képviselte erőforrások elrendezésében. Hogy kerülje az összetévesztést, a HP nem is faszerkezettel szemlélteti saját topológiáját, hanem a helyi hálózat magja (core) köré gyűrűként fonódó peremmel (edge). Innen a technológia elnevezése is: Adaptive EDGE Architecture. Ennek lényege, hogy számos szolgáltatást a hálózat peremére helyez ki, vagyis oda, ahol a felhasználók kapcsolódnak. A középpontban egy (vagy több) nagy áteresztőképességű, ám viszonylag „buta” routing switch foglal helyet, amelytől a biztonságot és a szolgáltatásminőséget érintő funkciók nagy részét a peremeszközök veszik át. Nem kell például a központi eszköz erőforrásait a felhasználó azonosításában igénybe venni – egy külső kapcsoló vagy vezeték nélküli hozzáférési pont az autorizációs szerver segítségével személyazonosság alapú hálózatokban is maga dönthet arról, hogy beengedi-e a hálózatba a felhasználót. A megoldás kézzelfogható előnye, hogy a peremeszközökre való aránylag kevés ráfizetéssel meg lehet spórolni egy nagy kapacitású központi routing switchet.

Adaptive EDGE architektúra

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!