Hirdetés

HP G62 – egyszerűen notebook

Értékelés

Milyen notebook az olcsó HP G62? Szerintünk külsőre és általános minőség tekintetében nem is tűnik annyira olcsónak. Nem éreztük olyan alapgépnek, mint az MSI C sorozatát, Asusból is inkább az N, mintsem a K szériához van közel. Ráadásul tágabb értelemben véve házon belül is vannak olcsóbb alternatívái. A Compaq notebookokról van szó, mely márkát a HP évekkel ezelőtt bekebelezte.

Szóval a G62 szerintünk egy igényes megjelenésű és kivitelű, korrekt felszereltségű, vállalható notebook. Kellemes formája, átgondolt tervezése, illetve beviteli eszközei is tetszettek nekünk. Ha eltekintünk a kategória minden versenyzőjére jellemző tükrös felülettől, akkor a monitorával is meg voltunk elégedve. Kellően magas kontrasztarányt hozott, kalibrálása nagyon jól sikerült. Szintén okos húzásnak tartjuk a gyors merevlemez beszerelését, ami mindennapi használatban több előnyt jelent egy gyorsabb, Core i5 processzornál.

Persze, voltak olyan részletek is, melyekkel nem voltunk megelégedve. Fölöslegesnek tartjuk ebbe az alapnak hirdetett gépbe a kis Radeont, ugyanis kizárólag az Intel processzor IGP-jét használva 20%-kal növekedne az akkumulátoridő, az ár pedig csökkenne. A HP G62 legnagyobb gyengeségének hűtését tartjuk, mely hangossága ellenére sem volt igazán hatékony.

Összesítve a pozitívumokat és negatívumokat, arra jutottunk, hogy a HP G62 jobb hűtéssel és talán a kis Radeon nélkül kategóriájában nagyon jó alternatíva lehetne. Ezeket a hiányosságokat figyelembe véve, elsősorban az igényes kivitel és gyors merevlemez miatt azért tetszett a HP G62.

HP G62
Jellemzés

Kellemes megjelenésű, jó minőségű notebook gyenge hűtéssel.

Pro + kellemes formaterv
+ kategóriájában vezető minőségérzet
+ 7200 rpm-es merevlemez
+ korrekt billentyűzet
+ HDMI
Kontra - hangos és mégsem hatékony hűtés
- csak egy év garancia az árban
Alternatívák Acer Aspire TimelineX 5820T
Asus K52
Dell Inspiron N5010
Toshiba Satellite L505


HP G62 notebook

rudi

A HP G62 notebookot a SpeedShop.hu bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés