Gyorskeresés
Hőcsöves VGA-hűtők
Tesztünkben két hőcsöves VGA-hűtő, a Thermaltake Giant III és a Zalman ZM80D-HP képességeit mérjük össze.
Hirdetés
Thermaltake Giant III - összeszerelés
A felszerelés itt is építőjátékra hasonlít, nézzük szépen sorjában:

Ebben az esetben is, mint a Zalman hűtés felszerelésekor a legelső feladatunk a gyári cooler eltávolítása és a GPU újrapasztázása volt.
A GPU-blokkok felfogatása itt trükkösebb volt. Az elülső blokkrögzítő kerettel kellett addig tili-tolizni, amíg a megfelelő csavarok (csavar-A) bele nem passzoltak a kártyába. Ezután vigyázva, hogy a blokk el ne mozduljon, a hátoldalról rácsavartuk az anyákat (csavar-B), melyek egyben a hátsó blokk csavarjaiként is szolgálnak. Ezek alá a csavarok alá alátéteket kellett helyezni (alátét-F), nehogy sérüljön a nyomtatott áramköri lap.
Az elülső GPU-blokk mindkét oldalról való rögzítése után a hátsó blokkot kellett felszerelni. Ismét játszottunk kicsit a rögzítővel, majd a csavarok végére kerültek a lezárók (csavar-C).
Következett a két teljesen párhuzamos hőcső felhelyezése. A meleg elosztása szempontjából ez a párhuzamos felállás sem valami szerencsés, mert mindkét cső a borda ugyanazon részét melegíti. A Zalman megoldása jobbnak tűnik, de majd a tesztekben minden kiderül. Itt eléggé könnyű dolgunk volt, mert a felpasztázott GPU-blokkokra könnyedén rácsúsztak a csövek.


Az első és a hátsó blokk becsövezve
Az elülső borda rögzítéséhez a hatcentis légkavarónak előkészített helyen található lyukakat kellett használni, melyekbe egy-egy csavart (csavar-G) tekertünk.
Következett a hátsó borda, és itt meggyűlt a bajunk a csavarozásnál. A képen is jól látható, hogy bizony a négy csavarból (szintén csavar-G) csak hármat tudtunk behajtani, a negyedik résnél nem illeszkedett tökéletesen a borda a blokkra, félúton megakadtunk – rossz pont.
Végezetül a ventilátorok felszerelése következett; a hatosnál csavar-I, a blowernél fekete csavar-H kellett a rögzítéshez.
A ventilátor felszerelésekor sem volt könnyű dolgunk, egyszerre kellett nyomni és csavarozni is.

Egy utolsó kukkantás a becsomagolt GPU-ra, mielőtt a ventilátor a helyére kerül
A blower felszerelésével elkészült a nagy mű, már csak némi kábelezés és a szabályzó hátlap beszerelése volt hátra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Primecooler VGA-hűtők
Két házilag felszerelhető videokártya-hűtőt léptettünk pástra a Gigabyte egyik gyári hűtési megoldása ellen.
-
Hangtalan VGA-hűtés
Tesztünkben megvizsgáltuk a legújabb, ventilátor nélkül működő, passzív videokártya-hűtőket.
-
JetArt: videokártya-hűtés minden szinten
Három, különböző teljesítményű videokártyákhoz szánt hűtéssel ismerkedtünk meg.
-
Videokártya-hűtők csatározása
Tesztünkben különböző gyártók hűtési megoldásait vetettük össze a grafikus kártyák gyári hűtésével – érdemes-e váltani?
-
Titan Vanessa processzorhűtők
Két hőcsöves univerzális CPU-hűtőt teszteltünk a Titan lepkeszárnyú sorozatából.
-
Szélcsendes 3D-grafika
Két NVIDIA- és egy ATI-chipes, passzív hűtésű videokártyát mutatunk be a Gigabyte kínálatából.
-
Milyen videokártyát válasszunk?
Mai körképünkben a megfelelő grafikus vezérlő kiválasztásához szolgálunk útmutatóval – az integrált megoldásoktól a csúcskártyákig.
-
Heat-pipe elméletben és gyakorlatban
Bemutatjuk a hőcsöves hűtési technológia elméleti alapjait és a gyakorlatban mutatott teljesítményét.
Előzmények
Újabb hatalmas hűtők a Zalmantól
HIS: Radeon X800 XT videokártyák IceQ II hűtéssel
-
LAN-parti Thermaltake módra
A Tt jóvoltából a LAN-partikon nemcsak játéktudásunkkal villoghatunk, hanem gépünk külsejével is...
-
Thermaltake WinGo ház
A Thermaltake megmutatja, hogyan lehet a jó szellőzést és a látványt a részletekre való odafigyeléssel ötvözni.
Léghűtési megoldások a Titantól
Variációk GeForce 6800-ra
Passzív VGA-hűtőt dobott piacra a be quiet!
-
Thermaltake Aquarius III vízhűtés
Bemutatjuk a Thermaltake külső vízhűtő egységét, s lépésenként vezetjük végig olvasóinkat a készülék beüzemelésén.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.


















