Gyorskeresés
Hőcsöves VGA-hűtők
Tesztünkben két hőcsöves VGA-hűtő, a Thermaltake Giant III és a Zalman ZM80D-HP képességeit mérjük össze.
Hirdetés
Thermaltake Giant III
A Thermaltake Giant III
A harmadik Giant is alapos frissítésen ment keresztül az elődhöz képest. A legfontosabb újítás szintén a hőcsövek számának emelése. A bevonatuk is megváltozott, korábban az egyetlen cső aranyozott volt, a mostani pár nikkelezett. Mivel ez a hűtő nem teljesen passzív működésre van tervezve, az elülső bordán egy ventilátornak alakítottak ki helyet, mely az előző verzióhoz képest megnőtt 4,5 centiméterről 6-ra. Az D-s Zalmanhoz hasonlóan már itt is találunk RAM-bordákat; ugyan ezek valamivel kisebbek, de rézből vannak. Az új Tt termék számunkra legijesztőbb része a négy centiméteres ventilátor (blower) volt, ami a borda élére illeszthető, és egyenesen a GPU-ról húzza le a meleget. Ez némileg ellentmond a heat-pipe filozófiájának, mely szerint a hő elvezetéséről a cső gondoskodik, a ventilátoroknak csak a bordán kell szorgoskodniuk. A készlethez kapunk még egy hasznos hátlapi panelt, mellyel a hatcentis sebességét állíthatjuk három lépcsőben, a blowert pedig ki/bekapcsolhatjuk. A panel hasznos, egyetlen baja, hogy a hátlapon nehezebben érhető el. Talán a Giant IV-ben már előlapit kapunk.
Csomagolása hasonló, mint a Zalman-é, természetesen itt a Thermaltake színe, a némi feketével vegyített piros dominál.
Kinézetre ez a termék is csinos, bár másképp mint a Zalman. A felszerelés nagyjából ugyanaz, csak a hátlapi szabályzóval tud többet nyújtani konkurensénél. A bordák pereme sikkes hullámformára van alakítva, bordázottságuk és felületük kielégítő. Az elülső – melyen a ventilátor is trónol – felső részén meg van hajlítva, ezzel a kártya élét is letakarja, továbbá ide illeszkedik a befúvó is. Ez a forma kicsit aggasztó a felső memóriamodulok szempontjából.
A légkavarók mérete nem biztató. Még nem nagyon láttunk kis méretű, de hatékony megoldásokat. További ráncokat csalt homlokunkra, amikor megláttuk a fordulatszám-adatokat. A hatcentis (ami elvileg kötelező érvénnyel állandóan megy) a leglassabb – L – állásban 3000-et pörög 21 dBA hangerő mellett. Középső – M – állásban 4200 fordulat percenként és 30 dBA, csúcsra járatva – H állás – pedig 5300 fordulat és 38 dBA. Ehhez jön még a blower 9000-es (nem elírás!) percenkénti fordulaton mért 41,6 dBA hangereje. A hőszállítási adatokat nézve – a 6 cm-es maximum 22,3 cfm, a blower 3,53 cfm – tovább mélyültek a barázdák homlokunkon; ez nem igazán versenyképes a OP-1-el szemben.
A Giant III-hoz csak egy adag GPU-blokkot kapunk, amely a Thermaltake weboldala szerint univerzálisan használható ATI és NVIDIA kártyákhoz. Az elülső blokk felületének felpolírozása itt is kimaradt a gyártási lépések közül, a hátsón viszont ott a szigetelőréteg.

A GPU-borda érintkezője – polírozatlan felület
Főbb paraméterek összesítve:
| Termék megnevezése |
Thermaltake Giant III
|
| Borda anyaga |
alumínium
|
| Tömeg |
490 gramm
|
| Hőcsövek |
2 db, nikkel borítással
|
| Ventilátor 1 mérete |
60 x 60 x 10 mm
|
| Ventilátor 1 fordulatszáma |
H: 5300 rpm
M: 4200 rpm L: 3000 rpm |
| Ventilátor 1 levegőszállítása |
max. 22,3 cfm
|
| Ventilátor 1 hangereje |
H: 38 dBA
M: 30 dBA L: 20 dBA |
| Ventilátor 2 mérete |
40 x 40 x 40 mm
|
| Ventilátor 2 fordulatszáma |
9000 rpm
|
| Ventilátor 2 levegőszállítása |
3,53 cfm
|
| Ventilátor 2 hangereje |
41,6 dBA
|
| Forgalmazó |
Cédrus Kft., Coomp-Ker
|
| Kiskereskedelmi ára |
kb. 8660 Ft
|
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Primecooler VGA-hűtők
Két házilag felszerelhető videokártya-hűtőt léptettünk pástra a Gigabyte egyik gyári hűtési megoldása ellen.
-
Hangtalan VGA-hűtés
Tesztünkben megvizsgáltuk a legújabb, ventilátor nélkül működő, passzív videokártya-hűtőket.
-
JetArt: videokártya-hűtés minden szinten
Három, különböző teljesítményű videokártyákhoz szánt hűtéssel ismerkedtünk meg.
-
Videokártya-hűtők csatározása
Tesztünkben különböző gyártók hűtési megoldásait vetettük össze a grafikus kártyák gyári hűtésével – érdemes-e váltani?
-
Titan Vanessa processzorhűtők
Két hőcsöves univerzális CPU-hűtőt teszteltünk a Titan lepkeszárnyú sorozatából.
-
Szélcsendes 3D-grafika
Két NVIDIA- és egy ATI-chipes, passzív hűtésű videokártyát mutatunk be a Gigabyte kínálatából.
-
Milyen videokártyát válasszunk?
Mai körképünkben a megfelelő grafikus vezérlő kiválasztásához szolgálunk útmutatóval – az integrált megoldásoktól a csúcskártyákig.
-
Heat-pipe elméletben és gyakorlatban
Bemutatjuk a hőcsöves hűtési technológia elméleti alapjait és a gyakorlatban mutatott teljesítményét.
Előzmények
Újabb hatalmas hűtők a Zalmantól
HIS: Radeon X800 XT videokártyák IceQ II hűtéssel
-
LAN-parti Thermaltake módra
A Tt jóvoltából a LAN-partikon nemcsak játéktudásunkkal villoghatunk, hanem gépünk külsejével is...
-
Thermaltake WinGo ház
A Thermaltake megmutatja, hogyan lehet a jó szellőzést és a látványt a részletekre való odafigyeléssel ötvözni.
Léghűtési megoldások a Titantól
Variációk GeForce 6800-ra
Passzív VGA-hűtőt dobott piacra a be quiet!
-
Thermaltake Aquarius III vízhűtés
Bemutatjuk a Thermaltake külső vízhűtő egységét, s lépésenként vezetjük végig olvasóinkat a készülék beüzemelésén.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.

















