2014. november 24., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Heti Szemle rovat

Távirányítós törlőrongy, közelgő Sony PS4

Egyes japán kütyük még mindig meg tudják lepni az embert, ahogy az igényesen kivitelezett fémipari modok is.

Hirdetés

TGIF

A "bakelitlemezek" kikoptak az átlagos otthonokból, ennek ellenére még ma is tisztességes rajongótáborral rendelkeznek világszerte. Ezért az még önmagában nem lenne meglepő, hogy a svéd Shout Out Louds együttes legújabb szerzeményét lemezen adja ki, azonban a korong rendhagyó módon nem vinylből, hanem vízből készül. Hogy is van ez?

A banda három év után most készül kiadni egy teljes albumot, ezért úgy gondolták, hogy ennek beharangozását különlegessé teszik. A kifejezetten limitált példányszámú felvételen az album egyik száma hallható, mint ízelítő, amely a Blue Ice nevet viseli – ebből származik az ötlet, hogy a muzsika egy jégkorongról lejátszva lenne a legautentikusabb. A csomagban egy szilikon sablon lapul, amelybe a mellékelt vizet kell beletölteni, majd mehet a fagyasztóba. Annak érdekében, hogy a buborékok és egyéb szennyeződések ne roncsolják a jégsávokat, természetesen desztillált vizet alkalmaznak.

A fagyasztási procedúra után már csak a sablont kell óvatosan eltávolítani a jéglemezről, és már lehet is rátolni a lemezjátszótűt. A szám néhányszor azért biztonságosan lejátszható, de szobahőmérsékleten nem lesz túl tartós az eredmény, valamint az olvadás nem csak a minőség romlásával, de a lejátszó eláztatásával is jár, ami érintésvédelmileg azért több mint aggályos. Érdekes marketinghúzás, de attól tartunk, a módszer tömeges alkalmazására nem kell számítani.

A hanglemezekhez hasonlóan a CRT monitorok is egy letűnt kor szimbólumaivá váltak mostanra, fittebb rokonaik szinte teljesen kiszorították őket a mindennapi életből. Low Yi Siu azonban adott még egy esélyt a behemót képcsövesnek, és dizájnos újságtartóvá alakította. Ehhez csak néhány lábat kellett faragni fából, kibelezni a monitort, ezzel készen is volt a pofonegyszerű, de annál rendhagyóbb bútordarab.

A koncepció igény esetén polclapokkal tovább variálható, valamint a készítő egy alsó elválasztó műanyaglap formájában titkos rekesszel is felvértezte a képtelen monitort. A projekt bárki által könnyen kivitelezhető, viszont egy ép, az évek során nem megsárgult-megszürkült donort találni már annál nehezebb feladat lesz.

Múlt héten a dokkolós levesestál már orvosolta az ingerszegény, magányos étkezés elviselhetetlen fájdalmát, sőt mint tudjuk, már az iPad-dokkolós bilizés problémája is megoldott, a világ azonban nem érheti be ennyivel! Még számos olyan tevékenység maradt életünkben, amely nehezen összeegyeztethető az imádott telefonunk cecergetésével. Például az utcán járkálva hova tegyük életadó reggeli kávénkat, ha két kézzel szeretnénk gyorsan megírni egy üzenetet? Pánikra semmi ok, itt az UpperCup, a pohártartós iPhone-tok.

Ha egy autónak lehet alapfelszereltsége a pohártartó, akkor egy okostelefoné miért ne lehetne? Csak ki kell hajtani a tok hátát, és már mehet is a virtuóz szövegbevitel. Egy teli bödön kávéval az erőkarok másik oldalán mondjuk elég birkózós lehet megtartani a mobilt, de hát valamit valamiért. „Sajnos” egyelőre még csak egy Indiegogo projekt az UpperCup, de ha összekalapozzák a 25 ezer dolláros indulótőkét, akkor a jövőben még egy telefonos paradoxont kilőhetünk.

A pohártartós iPhone-tok szép próbálkozás, de az eheti TGIF győztes mégis Japánból került ki. Dobpergés… Itt a távirányítós felmosó és kuka! Szintén életünk égető problémáira nyújtanak megoldást, miszerint fetrengünk a tévé előtt, a nagy focidrukkolásban kilöttyen a sörünk (ami persze már önmagában megbocsáthatatlan és roppant amatőr hiba). Szerencsére nem kell megmozdulnunk, majd a száguldozó, távirányítós felmosórongy megoldja a krízist. Bár inkább seprű ez, mint felmosó, rendszertanilag elég nehezen kategorizálható lény.

A távirányítós szemetes már valamivel nehezebben magyarázható, de ne legyünk kishitűek, bizonyára adódhatnak olyan élethelyzetek, ami beltéri kukarallyt igényelhet, de mi ezt most így hirtelen nem látjuk. (A cikk írója biztos sosem próbált még fiúgyermekeket takarításra rávenni, pedig ezek remek eszközök erre! – a szerk.) Vételárukra azonban nem lehet panasz, átszámítva mindössze 21 dollárt kérnek a távirányítós tisztasági felelősökért.

Végezetül egy videó egy 84 éves nagypapáról, aki Call of Duty: Black Ops 2 és Halo 4 játékokat tol konzolon az unokájával, és olyan jól szórakoznak, mintha nem is létezne a közöttük húzódó dupla generációs szakadék. Nagy tapsot a papinak, és még sok boldog családi hentelést!

Heti Szemlénk első oldalára, a TGIF rovatba olvasóinkól is szívesen fogadunk tippeket mókás vagy meghökkentő számítástechnikai termékekre, amelyet szívesen megosztanának a többi olvasóval is. A javaslatokat a tgif kukac prohardver.hu címen várjuk. Apróbetűs: A beküldött emailekre nem küldünk választ, a beérkezett ötletekből pedig nem garantáljuk mindnek a megjelentetését, mert szubjektív szempontok alapján válogatunk közülük. A beküldők e-mail címét ígérjük, hogy semmire nem használjuk fel, és senkinek nem adjuk oda.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2014 PROHARDVER Informatikai Kft.