Gyorskeresés
Hajrá előtt
Mint a versenyzők a startvonalnál, úgy készülnek a hardvergyártók a karácsonyi vásárlási szezonra.
Hirdetés
SanDisk
Újabb mérföldkőhöz ért a Major Plus Kft. 1993-ban az akkori Major Kft. apró cégként nyerte el a Kingston bizalmát. Évtizedes munkájának eredményeként ma már a Kingston az egyik legismertebb memóriamárka a hazai piacon. 2005-ben felvette a kapcsolatot az A-Datával, mely mára a térség második legerősebb memória- és flashtároló-gyártójává vált. Idén újabb nagy név sorakozott fel a másik kettő mellé. A Major Plus Kft. a SanDisk hivatalos forgalmazója lett. Máris közel kétszáz SanDisk termék jelent meg a kínálatban: memóriakártyák, USB-s flash tárolók, médialejátszók, ezek közül szemezgettünk. Bízunk benne, hogy röveidesen a SanDisk SSD-k is eljutnak hozzánk.
Már az alap Secure Digital, Compact Flash és Memory Stick Pro kártyáit is 5 éves garanciával kínálja a SanDisk, a gyorsabb modellekre pedig kétszer ennyi időt vállal. Az alap, 1 GB-os SanDisk SD kártya ára körülbelül 4000 forint, de csupán pár százassal drágább az ugyanekkora Ultra II modell, melynek már 10 év a garanciája, írási/olvasási sebessége pedig legalább 9/10 MB/s nagyobb fájlok esetében, tehát kiváló alternatíva digitális fényképezőgépekhez. Igaz, az 1 GB-os Ultra II-nél majdnem 2000 forinttal drágább az Ultra II Plus, de olyat tud, amit kevés SD kártya. Beépített USB csatlakozója van, tehát nem kell hozzá kártyaolvasó, pendrive-ként is használjuk. Nagyjából az Ultra II Plus árszintjén mozog a gyors SanDisk Exreme III SD kártyacsalád. Átviteli sebessége nagyobb állományoknál legalább 20 MB/s, tehát a sok-sok megapixeles fényképezőgépeket is villámgyorsan kiszolgálja.
Szupergyors verziója természetesem a CF és Memory Stick kártyáknak is van. A leggyorsabb Extreme IV-es CF kártyák akár 40 MB/s-os átviteli sebességre is képesek. A legkisebb modell 2 GB-os, ára 15 600 Ft. Ez már bőven az USB átviteli sebessége fölött van, csak FireWire csatlakozós kártyaolvasóval használható ki. Ilyet is kínál a SanDisk, bár csöppet sem olcsó; ára 17 600 Ft. Az Extreme III-as modellek 20 MB/s-os átviteléhez még elég a SanDisk Extreme USB-s, három az egyben (SD, CF, Memory Stick) kártyaolvasó, melyért 5500 forintot kell fizetni. A nagy dobás, a leggyorsabb, vörösre festett Ducati SD és CF arzenál még nem érkezett meg a hazai piacra.

Extra, motoros pendrive-ja is van a SanDisknek, de sajnos idehaza még nem kapható. Van viszont majd egy tucat más, SanDisk Cruzer. Legelegánsabb a Cruzer Contour zászlóshajó, mely csak 4 és 8 GB-os kapacitással érhető el. Támogatja az U3 technológiát, amellyel saját alkalmazásainkat egyik gépről a másikra hordozhatjuk mindennemű telepítés nélkül. A Contourhoz adnak U3-as adatszinkronizálót, Skype klienst, vírusirtót, HP fotószerkesztőt és két játékot is. További extrája a csinos forma és a behúzható USB csatlakozó. A 4 GB-os modell ára 14 900 Ft, a 8 GB-os nagyjából kétszer annyiba kerül. A többi modell között van a majd egy tonnás nyomást kibíró, fémvázas Titanium, a színes Micro, a virágos Fleur és még sok érdekesség.

Különböző hordozható médialejátszókat is kínál a SanDisk. A legolcsóbb és legegyszerűbb a Sansa Shaker, melyből az 512 MB-os változat csupán 10 500 forintba, az 1 GB-os 12 900 forintba kerül. Igazi homokozóban villantós modell a Shaker. Számot úgy lehet váltani vele, ha megrázza a gyerek. Kis hangszórója is van, ráadásul az adatokat egy kivehető SD kártyán tárolja. Kék és rózsaszín színével nagyon mókás, sőt matricákat is adnak hozzá.

Természetesen komolyabb Sansa lejátszók is vannak a SanDisk tarsolyában. A View például 8 vagy 16 GB-os tárral kapható, kijelzője 2,4 hüvelykes, 320x240 pixel felbontású; kezeli a hangot, képet, videót, rádiót és e-bookokat, mindemellett microSD kártyával bővíthető. Sajnos, nemcsak a tudásával, hanem 50 700, illetve 68 500 forintos árával is közel van az új iPod nanóhoz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Hardverek az őszben
Még nem indult be igazán a karácsonyi vásárlási láz, de ezen a héten is mutatunk jó pár érdekességet a hazai hardverpiacról.
Előzmények
Kérészéletűek lesznek az új HD 2900-as Radeonok
Tömegterméknek szánja új noteszeit a Sony
Grafikával is szolgálnak az NVIDIA új inteles chipsetjei
-
Processzorok és más érdekességek
A K10 és az új Core 2-k érkezése előtt összefoglaltuk az aktuális CPU-árakat, és Toshiba notebookokról is beszámolunk.
-
Újabb két tucat pendrive tesztje
A kis adattárak sebességének vizsgálata mellett ezúttal a Windows Vista ReadyBoostot is kipróbáltuk.
-
Corsair VX450 - tápos telitalálat
A Corsair tápegységek újabb szériájába tartozó VX450 a többség számára optimális lehet.
-
Processzorok a felsőházból
Ezúttal drágább CPU-k kerülnek terítékre, köztük az Intel négy maggal, illetve újabb, 1333 MHz-es rendszerbusszal ellátott modelljei.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.






