Gyorskeresés
Szponzorunk
Három plusz egy monitor
Három 24 hüvelykes, valamint egy nagy felbontású, de csak 22 hüvelykes LCD kijelző került a tesztpadra.
Hirdetés
Értékelés
Ami azt illeti, a bemutatott modellek nem tudtak nekünk meglepetést okozni. A külsőségekben a gyártók néha próbálnak valamit újítani, próbálnak modernebb, szebb formatervezésű kijelzőket piacra dobni, de a designerek ötleteinek tárháza is véges (például a Dell 2407WFP és 2408WFP külsőre teljesen megegyezik). Belsőleg még ennyi mozgásterük sincs, hiszen ezen a területen alapvetően a panelgyártók felelőssége, hogy felmutassanak valamit. A monitor gyártója esetleg megpróbálja feldobni a kijelzőt egy jobb elektronikával, netán továbbfejlesztett háttérvilágítással. Az elmúlt egy-másfél évben a TFT LCD panelek gyakorlatilag nem léptek előre semmit, és nem nagyon látjuk, hogy mi változtatna ezen. Elég ha megemlítjük, hogy a TN+film panelek a dinamikus kontrasztot és az overdrive-ot leszámítva szinte ugyanolyanok, mint mondjuk 5 évvel ezelőtt. Ha az ember bemegy a boltba, és kell neki adott összegért egy LCD kijelző, természetesen felmerül a kérdés, hogy melyiket vegye meg? Szerintünk azt, amelyik külsőre tetszetős, megfelelő az ára, és egy esetleges meghibásodást követően várhatóan nem lesz gond a garancia értékesítésével. Műszakilag nem sok új van a nap alatt, és ez a tendencia lassan eléri a modernebb kijelzőket is.

Tesztünk egyértelmű győztese a Dell UltraSharp 2408WFP. Külsőre – szerintünk – megnyerő, funkcionalitásban, a felkínált csatlakozók számában is az élen áll, belsőleg is az egyik legjobb, és ára is igen kedvező. Az összes eddig bemutatott 24 colos modell közül szerintünk ez a legjobb vétel jelenleg. A Dell a pixelhibákra vonatkozóan az ISO 13406-2 Class II szabvány szerint jár el.
Az LG L245WP picit butább, mint a Dell 2408WFP, de olcsóbb is. Szerintünk a Dell megéri azt a 10–15 000 forint felárat az LG-vel szemben, ezért a L245WP-t nem különösebben ajánlanánk megvételre. Ha sikerülne mondjuk 20 000 forinttal olcsóbban beszerezni, akkor elgondolkodnánk a dolgon. Az LG a Samsunghoz hasonlóan nem engedélyezi a főpixel-hibákat, a teljes pixelhiba (amely három alpixelből áll) a monitor cseréjére jogosít fel. Az szubpixelhibákra vonatkozóan az LG egyéni szabályzata az érvényes.
A Samsung SyncMaster 245T hasonlóan szerepelt a Dell 2408WFP-hez, bár csatlakozókínálata szegényesebb (kártyaolvasót és DisplayPortot nem találunk rajta), képességeiben alapvetően megegyezik azzal. Sajnos a 245T jelenleg nagyon túl van árazva, a Dell 2408WFP-t ismerve 190–200 000 forintot nem ér meg. A Samsungnál jelenleg egyetlen pixelhiba (vagy szubpixelhiba) is cserére jogosít 3 napon belül. A 3 nap letelte után az ISO 13406-2 Class II szabványt kell alkalmazni.
A Lenovo L220x egy érdekes alternatíva. Külsőre nekünk nem különösebben tetszett, de ez egyéni preferencia kérdése. Belsőleg jól vizsgázott, megszorongatta a Samsung és a Dell 24 colosát, így ezen a téren nincs kifogásolnivalónk. Egyetlen problémánk vele, hogy túl aprók a képpontok, 22 colon helyeztek el 1920x1200 pixelt, ez pedig kisebb – illetve nagyítás esetén életlenebb – betűket eredményez. Ha egy notebook-felhasználó meg tudja szokni, akkor valószínűleg más is, de a komfortérzet már nem az igazi. Az L220x tetszett, de csak kipróbálás után ajánljuk megvételre, a kisebb képpontokból fakadó előnyöket/hátrányokat látni kell előtte. A Lenovo is az ISO 13406-2 Class II szabvány szerint szokott eljárni, ha pixelhibát fedezünk fel a monitoron.
![]() | ![]() |
| Dell UltraSharp 2408WFP | Lenovo L220x |
fLeSs
A Dell 2408WFP és az LG L245WP monitort a HRP Hungary Kft.-től, a Samsung 245T-t pedig a Samsung Magyarországtól kaptuk tesztelésre. A Lenovo L220x az Mmd PR Hungarynek köszönhetően vendégeskedett nálunk, a HD-teszteléshez használt Asus Blu-ray lejátszót pedig az Computer Emporium Kft. biztosította.
Azóta történt
Tapipados klaviatúra az Adesso jóvoltából
Páratlan színek 70 colon
Különlegesen elegáns
Vékony LG-k és energiatakarékos NEC
Takarékos kicsik és színpompás óriás
-
Samsung F2380 C-PVA panellel
A Dell után a Samsung is a TN panelek hegemóniáját kívánja megtörni, de vajon sikeres lesz-e?
-
Dell UltraSharp 2209WA: a kakukk két tojást rakott
Különc Dell a 22 colosok mezőnyében E-IPS panellel.
-
24 colos dizájnmonitorok
A szoba dísze, de szemünk ellensége lehet? Az Acer, az LG és a Samsung 24 colos, TN+film paneles monitorát vizsgáltuk.
Előzmények
-
Samsung monitor - profiknak
A 24 hüvelykes, LED-es háttérvilágítású, saját szegmensében kedvező árúnak mondható SyncMaster XL24-et teszteltük.
Piacon a Fujitsu Siemens energiatakarékos monitorai
Acer G24: feltűnő 24 hüvelykes
26 hüvelykes BenQ monitor
-
30 hüvelykes Samsung monitor
Nagy és kellemes panellel, de korlátozott csatlakozási és beállítási lehetőségekkel bír a nagy SyncMaster 305T Plus kijelző.
Nagyra nőtt ViewSonic kijelző
-
Eizo FlexScan HD2441W - a színek mestere
A neves márkától ezúttal olyan kijelzőt vettünk szemügyre, amelyet munka mellett HD-mozizáshoz, játékhoz is ajánlanak.
-
24 colos monitorok megfizethető áron
Az Asus és a Samsung 24 colos, TN+film paneles monitorát vizsgáltuk.
Kevésbé terheli a környezetet a Lenovo új monitora
Nagyméretű kijelzőket vezet be az LG
-
Öt 24 hüvelykes kijelző
Hatalmas képfelületű, szélesvásznú monitorokat teszteltünk az Acer, Dell, Fujitsu Siemens és Samsung termékválasztékából.
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.







