Gyorskeresés
Hardverpiac november elején
Friss házakat, USB 3.0-s apróságokat, mobil számítógépeket és egyéb érdekességeket mutatunk be.
Hirdetés
Házak, hűtő
A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (megfelelő kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.
Újabb látványos, elsősorban a fiatal, játékos közösséget célzó házzal rukkolt elő az Aerocool. A Strike-X család legfrissebb tagja, a GT az átlagosnál valamivel magasabb, 465 milliméteres miditorony 490 milliméter mély bendővel. Homlokzata meglehetősen marconára sikerült, három 5,25 hüvelykes meghajtóhely, és két X-et mintázó díszítőelem terpeszkedik rajta, melyek közül az egyik mögött 120 milliméteres, vörösen világító ventilátor pörög, de a másik mögé is tehetünk ilyet. Az előlapi kezelőszerveket és csatlakozókat – köztük egy USB 3.0-t – a felső rész elejére tették, mögöttük egy külső merevlemezeknek való tárolórekeszt és két, 120 vagy 140 milliméteres ventilátorokkal megrakható szellőzőnyílást alakítottak ki. Hátul még egy vörös, 120-as lapátkereket kapunk, a tápot pedig alura helyezték. Akárcsak kívül, belül is a fekete szín dominál, emellett a szépen kialakított kábelelvezető nyílások és a VGA-k számára fenntartott, 295 milliméter hosszú terület érdemel említést. A szellőzést még két oldalfalra szerelhető 120-as, továbbá egy alsó 120 vagy 140 milliméteres ventilátorhely teszi teljessé. Az Aerocool Strike-X GT vételára 21 825 forint.

Méretben, tudásban és árban is eggyel alacsonyabb kategóriát képvisel az Aerocool Qs-202. Csupán 378 milliméter magas és 470 milliméter mély, gyomrába legfeljebb microATX alaplapok férnek. Azért a grafikus kártyáknak van itt hely bőven, ugyanis a merevlemezfiókok egy része kivehető, ekkor a 270 milliméteres hely egyszeriben 390 milliméterre nő. A kis ház elejébe 140, hátuljába 120 milliméteres ventilátor került, további 120 vagy 140-esnek van hely az oldallapon, és még egynek a tetőn. A felső ventilátorból sejteni lehet, hogy a táp alulra került. Merevlemezből nem kevesebbet, mint hatot építhetünk be, a homlokzat felől pedig két 5,25 hüvelykes állást alakítottak ki. Az Aerocool Qs-202 18 300 forintért vásárolható meg.

Nem ilyen tágas házakba, hanem a ma egyre divatosabb minigépekbe való a Scythe Big Shuriken 2 processzorhűtő. Neve (a big angolul nagyot jelent) némileg ellentétben van méretével, ugyanis a hűtő különösen alacsony, ventilátorral együtt csupán 58 milliméter magas, így a lapos HTPC házakba is elfér. A hasonló hűtők rendszerint nem rendelkeznek komoly hűtési teljesítménnyel, de a Big Shuriken 2 különösen nagy, 120 milliméteres ventilátort kapott, ami az alaplap irányába szellőzik, így nem csak a CPU-t, hanem környezetét is ellátja friss levegővel. A ventilátor csak 12 milliméter vastag, ezáltal nem biztosít olyan hatalmas légszállítást, mint a 25 milliméteres modellek, de percenként 2000-es maximális fordulatszámával nem egy elveszett jószág, akár az LGA1366 foglalatos nagyvasakkal is elbír. A Big Shuriken 2 vételára 11 625 forint.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LGA2011 a hazai piacon és más érdekességek
Az Intel új csúcs platformja mellett sok más, figyelemre méltó hardvert is bemutatunk.
-
Csúcsházak és egyebek
A házak mellett webkamerák és tablet kiegészítők kerültek aktuális hardverpiaci bemutatónkba.
Előzmények
-
Merevlemezek és új hardverek
A winchesterek helyzetének áttekintése mellett hardverpiaci újdonságokat és érdekességeket mutatunk be.
-
Van Bulldozer a hazai piacon?
Hardverújdonságok és érdekességek mellett erre a kérdésre keressük a választ aktuális piaci bemutatónkban.
-
Akciók, Ultrabookok, notebook
Mobil számítógépek mellett csokornyi őszi hardverpiaci érdekességet mutatunk be.
-
Új hardverek a hideg időben
Friss processzorokat, rengeteg hűtési érdekességet, notebookokat kínálunk aktuális bemutatónkban.
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.










