Gyorskeresés
Hardverek suli előtt
Új processzorokkal, grafikus kártyákkal, notebookokkal és rengeteg akcióval készülünk az őszre.
Hirdetés
Megjelenítés
Grafikus kártyák terén most a GeForce GTX 460 a sláger. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy ezzel a kártyával az NVIDIA végre visszatért a játékba. Gyorsabb (és drágább), mint a Radeon HD 5770, a Radeon HD 5850-nél pedig nem olyan sokkal lassabb, mint amennyivel olcsóbb, szóval egészen jó az ár/érték mutatója, ráadásul idővel ez még javulhat is. Nem csak a szokásos árcsökkenésre számíthatunk ezúttal; az NVIDIA nem készített referencia nyomtatott áramkört, tehát hamarosan várható, hogy a gyártók saját, gazdaságosabb verzióikkal rukkolnak elő. A Zotac Synergy változata a referencia 675/1350/900 MHz-es órajelekkel, 192 bites memóriavezérlővel és 768 MB GDDR5 RAM-mal a múlt héten még 58 000 forintba került, most viszont már öt ezressel olcsóbban kínálják. Érdemes kiemelni, hogy a Zoltac grafikus kártyákra ötéves garancia vonatkozik, igaz, az utolsó három évben már közvetlenül a gyártót kell keresnünk, ha gondunk van.

Az MSI boszorkánykonyhájából is befutottak az első GTX 460-as GeForce-ok, szám szerint két modell. Mindkettőnek emelt az órajele, hűtésükről pedig az átlagosnál vastagabb hőcsövekkel operáló Cyclone rendszer gondoskodik, melynek 92 mm-es ventilátori a gyári megoldásnál 40%-kal hatékonyabban és 15,7%-kal csendesebben (hogy ezt hogyan számolták ki?) dolgozik. A kisebbik modellnek 768 MB memóriája van 192 bites vezérlőn, a nagyobbnak 1 GB jutott 256 bites buszon. Mindkét modellen 800 MHz-en (effektív 3600 MHz-en) jár a RAM, a GPU pedig 725 MHz-re gyorsult. Vételáruk három év garanciával 56 000, illetve 66 500 forint.

Grafikus kártyák kapcsán egy érdekes helyzetre hívjuk fel olvasóink figyelmét. Múltkor egy Eyefinity Edition Radeon HD 5870 járt nálunk a Sapphire kínálatából. A 2 GB GDDR5 memóriával szerelt, 140 000 forintos óriásnak hat Mini DisplayPort kimenete van, melyekkel hat kijelző meghajtására képes. Telepítésekor viszont kellemetlen meglepetésben volt részünk. Mini DisplayPort kimenet nélküli monitorunkat a mellékelt DVI átalakítóval akartuk használni. Ez viszont single-link kivitelű volt, tehát legfeljebb 1280x1024 pixeles felbontást engedélyezett. Hat monitor esetén ez még rendjén is volna, hiszen hatszor 1280x1024 képpont nagyon sok, de egy monitoron – ami ráadásul 30 hüvelykes volt – nem éppen nyerő. Mi a megoldás ilyenkor? Fejlettebb átalakítót kell keríteni.

A DeLock kínálatában találunk olyan átalakítókat, melyek a Mini DisplayPortból dual-link DVI-t képeznek legfeljebb Full HD, vagyis 1920x1080 pixeles felbontással, ami az esetek többségében már elegendő szokott lenni. Ilyen átalakítót 6000 forint körüli áron vásárolhatunk. Eggyel okosabb változata nem csak dual-link DVI-t, hanem HDMI kimenetet is kapott, de ennek vételára már közel 10 000 forint.
Két érdekes, LED háttérvilágítású, 22 hüvelykes monitor jelent meg a közelmúltban a Samsung kínálatában. Az EX2220 extrája az egészen kedvező, három év garanciával 50 000 forintos ára. Kijelzőpanelje TN+film technológiás, Full HD, vagyis 1920x1080 pixeles felbontással. A LED-es fényforrásoknak köszönhetően háttérvilágítása egyenletesebb, energiaigénye pedig csak 22 watt. Szerencsére nem maradt le róla a digitális képbemenet, igaz, kis hangszórói nincsenek.

Az előbbi ingerszegény formatervezésű EX2220-nél sokkal látványosabb a BX2250. A teljesen új modellnek elegáns, elölről fényes betéttel ellátott talapzata van. Szintén tükrös a monitor kávája, de szerencsére egy matt, bár csak TN+film technológiás panelt keretez. A szebb Samsung monitorra az analóg D-Sub mellé két HDMI bemenet került, vételára pedig ugyancsak három év garanciával 68 000 forint.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





