Gyorskeresés
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
Hirdetés
Tesztek – halkan
Harmadjára a komoly hűtés helyett a halk üzemet helyeztük előtérbe. Ilyen helyzetben – a korábbiakkal ellentétben – a ritkább lamellájú bordák kerülnek előnybe a sűrűkkel szemben, melyek halkabb, ezért lassabb és kisebb légszállítású ventilátorokkal már nem olyan hatékonyak. Következő tesztkörünkben a 120 mm-es ventilátorokat percenként 1200-as, a kisebbeket 1500-as fordulatra lassítottuk.

Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a mostani súlyosabb, több fémet tartalmazó hűtőink kis légszállításnál jobbak, mint a korábbi, kisebb, könnyebb modellek. Első helyét ugyan hűtésben elveszítette az Asus Triton 88, de hangban az élre tört. Csupán egy fokkal tudta megelőzni márkatársa, az Axe Square. Vele hűtésben azonos szinten volt a Cooler Master N520, de hangban messze lemaradt mögötte, továbbra is megmaradt a csúnya berregés.
Utánuk durván öt fokos lemaradással jöttek a Thermaltake versenyzői, most éppen a MaxOrb EX hűtött picivel jobban, mert a BigTyp14Pro 140 mm-es óriását egészen percenként 1000-es fordulatra lassítottuk. Ugyanis erős motorja miatt csak itt halkul a MaxOrb EX szintjére, de a két Thermaltake így is túlharsogta az Asusokat.
Végezetül fogtuk magunkat, és kikapcsoltuk a ház szellőztetését is. Ekkor már csak a processzorhűtő ventilátorára és a tápra hagytuk a szellőztetést. Ilyen esetben a gyengülő légáramlat miatt annyira megnőhet a belső hőmérséklet, hogy a táp felmelegszik, ezzel együtt felgyorsul és hangosodik a ventilátora, tehát pont a várttal ellentétes hatást érünk el. Szellőzés nélküli házban fokozottan figyelni kell a merevlemezek hűtésére, ugyanis azok legfeljebb 50-55 fokot bírnak.

Két ventilátora miatt a Cooler Master Hyper N520 most már az első helyre kapaszkodott fel, legalább is ami a hűtést illeti. Hangban a két Asus sokkal jobb volt nála, a halk rendszert építők számára a Triton 88 lenne most a győztes. Az előző körhöz képest a Thermaltake MaxOrb alatt melegedett a legkevesebbet a processzor. A BigTyp14Pro most már minden tekintetben mezőnyünk végére szorult.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Hűtők hordozható és asztali gépekhez
Hűvös enyhülés a forró napokra
Hűtőáradat házakhoz és videokártyákhoz
Egy sima, egy fordított
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
-
Nehézsúlyú processzorhűtők
Két hatalmas, bőven egy kilogramm fölötti óriást szereltünk fel az alaplapunkra.
-
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
Alacsony kialakítású hűtővel állt elő a Titan
Előzmények
-
Extra processzorhűtők
... és még sok egyéb, érdekes hardver sorakozik e heti piaci seregszemlénken.
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
Cooler Master hűtő Core i5-höz is
Újabb Triton hűtő az Asustól
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





