Gyorskeresés
Gigabyte hibrid tévétuner
Az alaplapjairól és videokártyáiról ismert gyártó újabb területen próbálkozik. Itt a Gigabyte első tévétunerkártyája.
Hirdetés
Szoftver
A telepítőlemezt behelyezve a meghajtó, Power Cinema 4.0 és Make DVD telepítése közül választhattunk; érdemes ebben a sorrendben installálni őket.

Rövidke másolás után kissé félve nyomtuk meg a távirányító Start feliratú gombját, amivel elindult a Power Cinema 4.0. Először egy általános beállítási menetet kellett végigzongorázni, melyben a kép, hang és egyéb beállítások mellett a tévévevő típusát is beállíthattuk. Sajnos digitális adót sem Budapesten, sem Veszprémben nem találtunk, pedig az Antenna Hungária weboldala szerint ez ország ezen két területén már ma is van digitális műsorszórás. Mivel az adást földi antennák közvetítik, lehet, hogy takarásba kerültünk, és azért nem volt kép.
Bár sokat fejlődött, de szokásos, nem túl jó formáját hozta a Power Cinema. Most már nem az összes menüháttér, csak a kezelőgombok vannak bmp formátumban tárolva. A hosszabb listák, mint például a TV-beállításnál lévő ország megadása már gyorsabban görgethetőek, és a kezdőbetűt megnyomva odaugorhatunk. Kicsit viccesen hangzik, hogy ezeket a tulajdonságokat ki kell emelni, de bizony a 3.0-s verzióban még bosszankodtunk a hiányuk miatt. Gyorsult a csatornakaresés is. A korábbi verzió négyperces szintideje a felére csökkent. Sajnos a csatornaváltáshoz továbbra is 2 másodpercre van szükség; a 12 műsoros előnézetre így majdnem fél percet kell várni. Talán a legfontosabb újdonság, hogy végre beállíthatjuk, melyik mappába kerüljenek a felvételek. Hogy a következő verzióhoz is maradjon újítanivaló, a TV-ből lopott képkockákat továbbra is csak bmp formátumban és fixen az aktuális Windows felhasználó mappájába hajlandó menteni – kellemetlen.
Nem örültünk a felvétel minőségállításának sem; továbbra is a jó, jobb, legjobb hármasából választhatunk. Legjobb minőségben nagyjából 61 MB-ot foglalt egyperces felvételünk. A közepesben 48 MB-ot, a leggyengébben 30 MB-ot. A videoszerkesztő szerint a felvett képanyagok bitrátája 8040 kbps, 6130 kbps és 4090 kbps volt, amihez mindhárom esetben 384 kbps-os hanganyag társult. Gyors fejszámolással megállapítható, hogy a leggyengébb képminőség mellett egyrétegű DVD-re valamivel több mint kétórányi anyagot rögzíthetünk.
Sajnos megmaradt a Power Cinema legrosszabb tulajdonsága is, a nagy processzorigény. Athlon 64 3000+ alapú rendszerünk pusztán tévézés közben 40 % körüli terhelést mutatott. Ennek talán az lehet oka, hogy a program folyamatosan time shiftel, vagyis rögzíti a műsort, hogy esetleg visszaléphessünk benne. A szoftver dokumentációját böngészve nem sikerült feltevésünket alátámasztani. Rögzítés közben 30-50 % közötti volt a CPU igénybevétele; a legjobb minőségnél néha 70 % fölé emelkedett.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Leadtek tévétunerek PCI foglalatban
A Leadtek közkedvelt WinFast TV2000 XP Expert és hardveresen tömörítő PVR2000 tévévevőjét teszteltük.
-
Leadtek TV-tunerek USB csatlakozóval
A nyár folyamán több TV-vevővel is megismerkedünk. A sort a Leadtek külső, USB csatlakozós termékei nyitják.
-
Tévétuner PCI Expressen
Végre megkaparintottunk egy PCI Express csatlakozós tévétunert, ráadásul egyből egy nagyágyút; a PowerColor ATI chipes, hardveresen tömörítő Theater 550 Próját tettük próbára.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.









