Gyorskeresés
GeForce 8800 GT - középárú fenegyerek
Ismét egy nagy GT született, ha nem a legnagyobb. A GeForce 6600 GT és 7600 GT után a 8800 GT harap a konkurensei fenekébe.
Hirdetés
Játékdemók
Következő tesztjeinkhez három ígéretes játék demóját használtuk fel. Pár napon belül érkezik meg a TimeShift, mely egy nagyon szépnek ígérkező lövöldözős játék, az idővel is machinálhatunk benne.

A GeForce 8800 GT kivételével ismét a megszokott sorrend alakult ki. A közepes GeForce, egyelőre megmagyarázhatatlan okból, több mint 10%-kal ellépett a GTX-től. Egyelőre az újabb meghajtóprogramra vagy az átvariált textúracímző részlegre gyanakszunk, de tovább folytatjuk a vizsgálódást néhány hét múlva a végleges változaton. Akkor már minden bizonnyal az új Radeonok is ringbe szállnak.

Már csak néhány nap van hátra a Call of Duty sorozat negyedik részének a megjelenéséig, addig is a nagyon látványos demót próbáltuk ki. Itt a kisebb és a nagyobb felbontásban sem sikerült megelőznie a GeForce 8800 GT-nek a 8800 GTX-et, de a GTS-eket és a Radeonokat is maga mögött tartotta. Ez a bravúr – mármint a konkurens csúcsmodelljének a legyőzése – ismét sikerült a legkisebb felsőkategóriás GeForce-nak is.

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az Unreal Tournament 3-at, amely szintén novemberben érkezik. Valószínűleg sokan hallották azt is, hogy ebben a játékban – és valószínűleg abban a jónéhányban is, ami a 3D motorját használja majd – remekelnek a Radeonok. Méréseink szerint arra elegendő ez, hogy a HD 2900 XT megelőzze a GTS-eket és majdnem utolérje a GeForce 8800 GT-t.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
GeForce 8800 GT - ahány, annyiféle
Hat VGA, hétféle hűtés, ötféle nyomtatott áramkör, de mind GeForce 8800 GT. Mekkora különbségek vannak?
-
GeForce 9600 GT teszt - frissítve
A Radeon HD 3850 ellenfeléül kikiáltott kártya referenciaváltozata után a gyárilag tuningolt Zotac AMP adataival bővültek a grafikonok.
-
VGA-variációk a középkategóriában
A Radeon HD 3850 nagyobb, a GeForce 8800 GT kisebb memóriával érkezett laborunkba, és itt a GeForce 8800 GS is.
-
GeForce 8800 GTS 512 MB - GTX-verő?
Megnéztük, mit tud a teljes értékű G92-es grafikus processzorral szerelt új nagy GeForce.
-
A valódi VGA-s középkategória
Karácsony előtt megnéztük, mit tudnak a 25–30 ezer forintos grafikus kártyák.
-
Pástra lépnek a HD 3800-as Radeonok
Az AMD várva várt középkategóriás újoncait, az RV670-alapú Radeon HD 3870-et és HD 3850-et teszteltük vetélytársaik körében.
Előzmények
-
Kisebb Radeon HD 2000-esek - frissítve
Az AMD ATI Radeon HD 2600 XT és HD 2400 XT videokártyáinak képességeit mértük fel. A sort most a HD 2600 Próval bővítettük!
-
Szupermodellek a VGA-bizniszben
Az NVIDIA aktuális csúcskategóriás GeForce kártyái ellen a Radeon HD 2900 XT és egy dupla GPU-s Radeon X1950 Pro lép a küzdőtérre.
-
Radeon HD 2900 XT: elkészült, de tényleg!
Az AMD bábáskodásával sem sikerült tökéletesre az új ATI GPU szülése, de végre itt a Radeon HD 2000 sorozat nyitánya.
-
GeForce 8 a középkategóriában
Bemutatkoznak az NVIDIA új, középkategóriás DirectX 10-es grafikus kártyái.
-
GeForce 8800 GTS 320 MB memóriával
Az NVIDIA felezett memóriájú GeForce 8800 GTS-ének összevetése nagyobb testvéreivel és az AMD-féle konkurensekkel.
-
GeForce 8800 GTX - forradalmi nagyágyú
Bemutatkozik az NVIDIA legújabb grafikus kártyája, mely minden tekintetben túlmutat elődein és konkurensein is.
Percről percre
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





