Gyorskeresés
GeForce 7900 GT és GTX: ...király, ász
Az NVIDIA tovább csiszolt, G71 kódnevű grafikus processzorára alapozó csúcskártyákat teszteltük – az eredmény meggyőző volt.
Hirdetés
Bevezető
2006. március 9-én az NVIDIA útjára bocsátotta legújabb GeForce fiait, a 7800 széria utódjaként beharangozott 7900-eseket, illetve a középkategóriában a GeForce 6600 méltó utódját, a 7600-at, amit már le is teszteltünk. A GeForce 7900 színre lépése a Radeon X1900 megjelenésével szükségszerűvé vált, hiszen a korábbi leggyorsabb GeForce 7800-asokkal vagy szoros versenybe került az ATI új zászlóshajója, vagy le is hagyta azokat. A Radeon X1900 a Radeon X1800 XT késői megjelenése, illetve nem éppen fényes szereplése után 48 pixel shaderével igazi nagyágyú lett. Az NVIDIA nem siette el a válaszlépést, és mire tesztünk végére érünk, meg is értjük, hogy miért.
Azonnal vágjunk is a közepébe – a GeForce 7900 széria két tagot számlál, a lassabbik, 256 MB memóriával felszerelt verzió a GeForce 7900 GT nevet kapta, és rövid idő alatt igen komoly érdeklődés alakult ki iránta, hiszen ára még Magyarországon is 75–90 000 forint körül alakult, ami igen nagy szó, emiatt a GeForce 7800 GT és 7800 GTX kártyák eladhatatlanokká váltak. A gyorsabbik, magasabb órajeleken járó 512 MB-os verzió a 7900 GTX névre hallgat, és minden szempontból (külseje, magasabb órajelei, ára) a 7800 GTX 512 MB utódjának tekinthető.
Tesztünk főszereplői ezúttal nem közvetlenül az NVIDIA-tól érkeztek, hanem magyarországi nagykereskedések jóvoltából landoltak szerkesztőségünkben. A GeForce 7900 GT képességeit a Leadtek, illetve a Gainward, a GeForce 7900 GTX-ét pedig a Gainward kártyáin keresztül mutathatjuk be.
| VGA megnevezése | NVIDIA GeForce 7800 GTX 256 MB | NVIDIA GeForce 7900 GT 256 MB | NVIDIA GeForce 7900 GTX 512 MB | ATI Radeon X1900 XTX | ATI Radeon X1800 XT |
| GPU kódneve | G70 | G71 | G71 | R580 | R520 |
| Gyártástechnológia | 0,11 µm (TSMC) | 0,09 µm (TSMC) | 0,09 µm (TSMC) | 0,09 µm (TSMC) | 0,09 µm (TSMC) |
| Tranzisztorok száma | 302 millió | 278 millió | 278 millió | 380 millió | 321 millió |
| Magméret | 334 mm2 | 196 mm2 | 196 mm2 | 353 mm2 | 288 mm2 |
| GPU órajele | 430 MHz | 450 MHz | 650 MHz | 650 MHz | 625 MHz |
| Pixelfutószalagok száma | 24 | 24 | 24 | 16 | 16 |
| Textúrázók száma | 24 | 24 | 24 | 16 | 16 |
| Pixel shaderek száma | 24 | 24 | 24 | 48 | 16 |
| ROP-egységek száma | 16 | 16 | 16 | 16 | 16 |
| Pixel fillrate | 6880 Mpixel/s | 7200 Mpixel/s | 10400 Mpixel/s | 10400 Mpixel/s | 10000 Mpixel/s |
| Textúra fillrate | 10320 Mtexel/s | 10800 Mtexel/s | 15600 Mtexel/s | 10400 Mtexel/s | 10000 Mtexel/s |
| Vertex shader egységek száma | 8 | 8 | 8 | 8 | 8 |
| Támogatott PS és VS-verzió | 3.0+ / 3.0+ | 3.0+ / 3.0+ | 3.0+ / 3.0+ | 3.0+ / 3.0+ | 3.0+ / 3.0+ |
| Memória órajele | 600 MHz | 660 MHz | 800 MHz | 775 MHz | 750 MHz |
| Memória-sávszélesség | 38400 MB/s | 42240 MB/s | 51200 MB/s | 49600 MB/s | 48000 MB/s |
| Memória mérete | 256 MB | 256 MB | 512 MB | 512 MB | 512 MB |
A GeForce 7900-esek a G71 kódnévre hallgató GPU-ra épülnek, ami a TSMC üzemében készül 0,09 mikronos csíkszélességgel. Táblázatunkban összefoglaltuk az új chipek főbb jellemzőit, és külön kiemeltük azokat a területeket, ahol különböznek a G70-től.
A GeForce 7900 széria nem komolyabb architekturális eltéréseinek jóvoltából lesz népszerű, hiszen a G71 lényegében a G70-re épül. Az alacsonyabb csíkszélességgel gyártott GPU egyes részeit az NVIDIA a minél jobb hatékonyság érdekében újratervezte, „átszabta”, állítólag a shadermotor, a ROP-ok, az SLI interfész és a Z-cull logikáért felelős területeken történtek a legkomolyabb változtatások, sőt, elvileg a ROP egységek teljes egészében újra lettek tervezve, ennek köszönhetően gyorsult a chip blending teljesítménye. Így az új chip nemcsak a kisebb csíkszélességnek, hanem az alacsonyabb tranzisztorszámnak köszönhetően is még kisebb lett.
Ez a hivatalos álláspont, azonban léteznek spekulációk, melyek teljesen más szemszögből közelítik meg a kérdést, és végeredményben logikus magyarázatot adnak a tranzisztorszám ilyen mértékű csökkentésére. A spekulációk lényege, hogy az NVIDIA a G70-et eredetileg 32 futószalagosra tervezte, ugyanis csak így lehetett szinte teljesen biztos abban, hogy a legyártott 7800-as GPU-kban legalább 24 futószalag működőképes lesz. Mára azonban a G70-es GPU-k előállítása nem okoz akkora problémát, mint a kezdetekben, a hibaarány elég alacsony lett ahhoz, hogy az NVIDIA eltávolíthasson egy vagy két quadnyi tranzisztort, így valószínűleg a G71 már eredetileg is csak 28 vagy 24 futószalagot tartalmaz. Legalábbis elképzelhető ez a verzió is.

G71 / G70 / R580 méretarányosan [+]
Az eredmény egy 278 millió tranzisztorból felépülő chip lett, mely 196 mm2-en terül el. Ha már a GPU-k méreteiről van szó, a G71 így közel 40 %-kal kisebb a G70-nél, és 45 %-kal az R580-nál! A méretbeli eltérésekből könnyen kikövetkeztethető, hogy az NVIDIA a G71-et sokkal olcsóbban és kisebb hibaaránnyal tudja előállítani, mint az ATI az R580-at, ami komoly pofon a kanadaiaknak. A kérdés már csak az, hogy teljesítmény szempontjából ki a nyerő.
A GeForce 7900-esek továbbra is 24 pixelfutószalaggal, 16 ROP egységgel és 8 vertex shaderrel rendelkeznek, csakúgy mint a GeForce 7800 GTX-ek. A memória és a GPU kapcsolata sem változott, ez a két fő részegység továbbra is 256 biten kommunikál egymással.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Radeon X1950 Pro simán és CrossFire-ben
Az AMD/ATI első 80 nm-es gyártási technológiával készülő grafikus processzorát teszteltük.
-
Izmos VGA-k hűtése
Megvizsgáltuk, milyen viszonyban van a GeForce 7900 GTX és Radeon X1950 XTX gyári hűtése a nagyteljesítményű VGA-hűtőkkel.
-
EVGA: tuningos nagy GeForce-ok
Az emelt órajelek mellett 10 éves garanciát, telefonos vevőszolgálatot és több érdekes akciót kínál az EVGA. Tesztünkben a GeForce 7900 GT-től a 7950 GX2-ig vizsgáltuk termékei tuningpotenciálját.
-
A legnépszerűbb videokártyák tesztje
Az elmúlt időszakban az ATI és az NVIDIA is átrendezte a csúcskategóriás grafikus kártyák kínálatát – a tesztet a megújult Radeon X1900 GT-vel és a GeForce 7900 GTO-val bővítettük.
-
Bemutatkozik a GeForce 7900 GS
Az eddig csak PC-gyártók rendelkezésére álló grafikus gyorsító már önálló termékként is megvásárolható; a Point of View kártyáját teszteltük.
-
Toxic X1900 XTX - csúcskártya vízhűtéssel
Az ATI Radeon X1800 és X1900 kártyái szakasztott egyformák, legyen szó közepes GTO-tól vagy szupercsúcs XTX-ről, ám mi most egy különleges hűtéssel ellátott X1900 XTX-et vizsgáltunk meg.
-
Radeonok a középmezőnyben
Az ATI Radeon X1800 GTO és X1900 GT kártyái mérik össze erejüket a népszerű GeForce 7600 GT és 7900 GT grafikus gyorsítókkal.
-
PPU: fizikai társprocesszor
A CPU és GPU párosa mellé felsorakozott a fizikai számításokra specializálódott PPU. Az Asus PhysX P1 kapcsán kipróbáltuk, mit tud és mit ígér az új technológia.
Előzmények
GeForce 7800 GS AGP - javított kivitelben
Újabb megfizethető GeForce 7-esek a piacon
-
GeForce 7600 GT - a méltó utód
A legendás GeForce 4 Ti 4200 utódja, a GeForce 6600 GT is fényes karriert futott be. Most elérkezett a váltás ideje, itt a GeForce 7600 GT. Közepes Radeonok, reszkessetek!
Újabb GTO-éra veszi kezdetét az ATI-nál
Mától a GeForce 7900 GTX az NVIDIA ásza
A GeForce 7-es szériába is betört az AGP
-
Forró nyomon: Radeon X1900 teszt
Az R580 kódjelű grafikus processzorral az ATI brutális teljesítményt ígér. De vajon elegendőt a trón visszafoglalásához?
-
ATI vs. NVIDIA: a legjobbak klubja
A két rivális csúcskártyáit teszteltük a valós felhasználásnak megfelelő feltételek között.
-
GeForce 7800 GT: a második hetes
Az NVIDIA idei videokártya- generációjának új tagja méri össze képességeit a felsőház prominens képviselőivel.
-
Őrült sebesség: GeForce 7800 GTX és SLI
Az NVIDIA új grafikus kártyája sok esetben alaposan helybenhagyja nemcsak a korábbi csúcsmodellt, de a konkurenciát is.
Percről percre
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.







