Gyorskeresés
Szponzorunk
Gamer notebookok, ha összejönnek
Játékos óriáslaptopokat teszteltünk: az Asus brutális formájú G73J modelljét és a fémkabátos MSI GT740-et.
Értékelés
Két komoly teljesítményű játékos notebookot vizsgáltunk meg. Tesztjeink végeztével arra jutottunk, hogy bár mind a kettő látványos és izmos, mégis kategóriányi eltérés van köztük. Sőt az talán jobb megfogalmazása a helyzetnek, hogy az Asus megmutatta, hogyan kell jó játékos notebookot tervezni, az MSI pedig azt, hogyan lehet elpuskázni. Az Asus G73Jh külsőre nagyon látványos, összetéveszthetetlen masina. Szerintünk lazán állja az összevetést akár az Alienware gépeivel is. Ellenben az MSI GT740 egy másfél éves formatervet és felépítést örökölt, ami a maga idejében jó volt, de azóta nem nyúltak hozzá, így a konkurencia elhúzott mellette, a hardver pedig kinőtte.
Komponensekben is az Asus választott jobban. Nekik sikerült megragadni a csúcs játékos számítógép lényegét, vagyis egy nagyon erős VGA-t választottak. Az MSI viszont rossz lóra tett, a GeForce GTS 250M már most is éppen hogy csak elég, a jövőben pedig kevés lesz. Szerintünk ott rontotta el az MSI – és ebben az Asus sem különb – hogy Core i7 processzort tett a játékos gépbe. Teljesen fölösleges a Hyper-Threadinggel összesen nyolc mag, ami ráadásul úgy megterheli az MSI gép hűtését, hogy a közepes VGA-val is meglehetősen zajos és meleg lett. Ezen a téren klasszisokkal jobb a dupla hűtéses Asus. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a G73Jh több mint fél kilóval nehezebb konkurensénél.
Még gyenge billentyűzete ellenére is úgy gondoljuk, hogy az Asus G73Jh komoly csapást mért a „notebook nem való játékra” állításra. Ez a laptop mindent tud, ami a legfrissebb játékok futtatásához kell. Természetesen ennek megkérik az árát. Első hallásra a majdnem félmilliós összeg mellbevágó, de érdemes felsorolni, mi minden van ebben: Core i7 processzor, 8 GB memória, az egyik leggyorsabb mobil VGA, óriási Full HD monitor, két nagy és gyors merevlemez, Blu-ray olvasó, illetve komoly körítés ajándékokkal. Kíváncsiságból összeállítottunk egy hasonló gépet az Alienware kínálatából, és az bizony még az alacsonyabb, amerikai árazásban is 3000 dollárba (kb. 600 000 forint) került. Ennek, tudásának, megjelenésének és minőségérzetének fényében az Asus G73Jh ajánlott minősítést érdemel. Bárcsak jobb billentyűzettel adnák!
Sajnos az MSI GT740 a másik végletet képviseli. Formaterve megragadt a másfél évvel ezelőtti szinten, hardveres összeállításánál pedig kardinális hibát vétettek a tervezők, amikor a GeForce GTS 250M-re voksoltak. Nem rossz VGA ez egy belépőszintű játékos vasba, de egy csúcsmodellbe vérszegény. Mellett a nagy és fölösleges Core i7 processzorral ráadásul hangos és meleg is lett a gép. Mindehhez jön még az a tény, hogy operációs rendszer nélkül adják, ráadásul nem is olcsón, 430 000 forintért. Ha kiegészítjük Windows 7 Ultimate-tel, akkor kevesebb mint tíz százalékkal olcsóbb csak az Asus G73Jh-nál, mely lényegesen jobban fel van szerelve. Úgy véljük, az MSI GT740-nek csak komoly árcsökkentéssel vagy lényegesen jobb VGA-val lenne keresnivalója a piacon, hiszen a játékban jobb, Full HD monitoros, Blu-ray olvasóval felszerelt Acer Aspire 8942g is lényegesen olcsóbb nála.
További képek az Asus G73Jh-ról és az MSI GT740-től a galériában.
| Asus G73Jh | MSI GT740 | |
| Jellemzés | Brutális külsejű és belsejű játékos óriásnotebook | Fémborítású játékos notebook, ami sokkal jobb is lehetne |
| Pro | + látványos külső + praktikus, matt felületek + nagyon komoly hardver + gyors merevlemezek + kiváló hűtés + tudásához képest jó ár + ajándék táska, egér, headset |
+ fém borítás + erős processzor + gyors merevlemez + rengeteg csatlakozó + jó touchpad + ajándék táska, egér, játék |
| Kontra | - lehetne jobb a billentyűzete - nincs eSATA és Express Card - rövid akkumulátoros üzemidő |
- másfél éve nem fejlesztett formaterv - nem jól megválasztott VGA - gyenge kijelző - hangos - jobb kézre fújja a meleget - szerencsétlen billentyűzet - kilóg az akkumulátor - nincs operációs rendszer előtelepítve - tudásához képest drága |
| Alternatívák | Alienware M17x Clevo D900F |
|

Asus G73Jh
rudi
Az Asus G73Jh-t az Asus hazai képviselete, az MSI GT740-et az MSI hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Asus G74SX, a 3D-s gamer notebook
Bemutatjuk az Asus térhatást keltő kijelzővel ellátott játékos csúcsnotebookját.
-
MSI GT680 - játékos notebook újratöltve
Immár Sandy Bridge processzorral és mobil GeForce-szal jelentkezik az MSI gamer laptopja.
-
MSI GX660 – notebook játékosoknak
Erős grafikus kártyával és nem túlzó processzorral érkezik az MSI 15,6 hüvelykes, gamer laptopja.
-
MSI FX603 - vérfrissítés az F sorozatban
Új hardverrel próbáltuk ki az MSI korábban már tesztelt, multimédiás notebookját.
-
Netbook a notebook ellen
Az Asus Eee PC 1215N netbook nagyobbra nőtt, mint a Toshiba Satellite T210 notebook. Fiiight!
-
Acer Aspire 8943g - gyönyörű óriás
Kipróbáltuk a tajvani notebookgyártó legújabb, legszebb, legerősebb, legnagyobb és legdrágább mobil számítógépét.
-
Alienware nagybetűs GAMER notebook
Nálunk járt a különleges gépeiről ismert gyártó legnagyobb és legdurvább, játékra kitenyésztett mobil erőműve, az új M17x.
-
Itt az Intel CULV utódja
Az Asus UL notebookjaiban próbáltuk ki az Intel Core i processzorcsalád legalacsonyabb fogyasztású tagját.
Előzmények
-
Milyen drága egy játékos notebook?
A hardveres újdonságok bemutatása mellett a fenti kérdéssel foglalkozunk heti piaci körsétánkon.
-
Bivalyerős notebook játékosoknak
Mobil Core i7 processzor és GeForce GTX 260M grafikus kártya jellemzi az Asus lejújabb játékos fenevadját, a G60J-t.
-
Millió forintos notebook
Kis túlzással ennyibe kerül az Asus W90 névre keresztelt, impresszív óriása. Kipróbáltuk a világ egyik legizmosabb és legnagyobb laptopját.
-
Új MSI játékos notebookok
Kipróbáltuk a gyártó kívülről és belülről is megújult, játékhoz tervezett notebookjait.
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.








