Gyorskeresés
Szponzorunk
Főszponzorunk
Fujitsu Lifebook U772, a második generációs Ultrabook
Megjelenése napján mutatjuk be az Ivy Bridge alapú, szupervékony notebookot.
Hirdetés
U772 kívülről
Május elején azzal fejeztük be a legelső, négymagos mobil Ivy Bridge processzor elemzését, hogy – a korábbi gyakorlathoz hasonlóan – a notebookokba a kétmagos megoldások lesznek érdekesek. Jó egy hónapot kellett várni ezen lapkák startjára, de csak eljött az idő: íme, itt a kétmagos, 22 nm-en készülő Core i!
Korábban, az asztali gépekbe szánt verzió elemzésénél már leírtunk az újdonság minden lényeges részletét, ezek érvényesek a mobil verziókra is. Dióhéjban összefoglalva, az Ivy Bridge CPU része minimális módosítással jött át az előző Sandy Bridge-ből, az integrált grafikus magot viszont teljesen újratervezték, a lapka pedig 32 nm-es helyett 22 nm-es gyártástechnológiával készül. Apró, de fontos momentum, hogy immár a platformhoz tartozó vezérlőchipek natívan támogatják az USB 3.0-t. Fogyasztás – legalábbis TDP kategóriák – terén nem sok változás történt. A négymagosok többnyire a 45 wattos, a kétmagosok a 35 wattos osztályba férnek bele, az alacsony fogyasztásúak most is 17 wattosak.
Hivatalos bemutatkozása napján került hozzánk a Fujitsu első Ultrabookja, a Lifebook U772, melyben az Ivy Bridge család egyik alacsony fogyasztású, 17 wattos modellje dolgozik. Természetesen a laptop különösen vékony, egészen pontosan 16 milliméteres. Nagyon mutatós, kéttónusú borítást kapott, de a fekete-vörös mellett várható kevésbé feltűnő, elegánsabb fekete-ezüst színben is.
Amikor kiderült, hogy a Fujitsu Ultrabookját kapjuk tesztre, kicsit aggódtunk a megjelenése miatt, mert a gyártó eddigi laptopjai – finoman fogalmazva – általában nem voltak valami mutatósak. Az U772 formatervét viszont sikerült nagyon jól eltalálni. Nem akar másra (Apple termékre sem) hasonlítani, van egyénisége, kisugárzása határozottan kellemes, amit tovább erősít a burkolat fémes tapintása. A ház nem unibody és nem is alumínium, hanem még könnyebb és még rugalmasabb magnéziumötvözet, emiatt viszont meglehetősen hajlékony.
Belül a fekete szín dominál, aminek egyhangúságát feldobja a külsőről átnyúló, széles zsanér színe. Szerintünk alulra, a touchpad környékére is jó lenne még belőle. Az Ultrabookokra jellemző, nagyon lapos billentyűzet fölött mutatós bemarásokat használtak díszítésül, nekünk ez a részlet is bejött, az integrált gombos, jó nagy touchpad szintén mutatós.
Nagyon kellemesre sikerült a Lifebook U772 formaterve, szerencsére a zsanér nyílási szögét sem áldozták fel, mint sok konkurens. Ellenben gondban voltunk a gép masszivitásával kapcsolatban. A burkolaton felhasznált magnéziumötvözet rettentően könnyű, a notebook 45 wattórás akkuval másfél kilogrammot nyom, cserébe meglehetősen anyaghiányos érzést kelt. Az illesztések elsőrangúak, de a fedél és a billentyűzet is erősen rugózik, a zsanér pedig annyira lazán jár, hogy bízunk benne, csak a mi előszériás tesztgépünkre jellemző ez, mert egy prémium géphez és a többi részlethez ez nem igazán méltó.
| Termék megnevezése | Fujitsu Lifebook U772 |
|---|---|
| Processzor | Intel Core i5-3427U 1,80/2,80 GHz |
| Lapkakészlet | Intel UM77 |
| Memória | 4 GB DDR3-1600 |
| Kijelző | 14"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással, matt felülettel |
| Grafika | Intel HD Graphics 4000 – integrált |
| Hang | nyolccsatornás Realtek ALC269 |
| Merevlemez | 2,5"-os Micron 128 GB SSD – SATA 3.0 |
| Optikai meghajtó | nincs |
| Kommunikáció | Intel IEEE 802.11b/g/n, Intel Ethernet, Bluetooth 4.0 |
| Interfész | - 2 db USB 3.0, - 1 db USB 2.0, - HDMI monitorkimenet, - Ethernet (átalakítóval), - audio ki- és bemenetek |
| Extrák | webkamera, kártyaolvasó, dokkolhatóság, TPM |
| Akkumulátor | 4 cellás – 45 Wh |
| Méret | 327 x 226 x 16 mm |
| Tömeg | 1,5 kg |
| Operációs rendszer | Windows 7 Professional 64 bit |
| Gyártó honlapja | www.fujitsu.hu |
| Fogyasztói ár | kb. 380 000 forint |
| Garancia | 3 év |
Bizony, a Fujitsu Lifebook U772 még az Ultrabookok között sem lesz olcsó. Egyelőre még folyik a beárazása, de az alapmodellnél is 350 000 forint körüli árral lehet számolni a július eleji rajtkor. Processzorból egyelőre két i5-ös (i5-3317U és i5-3427U), illetve i7-3667U várható, lesz 128 és 256 GB-os SSD-s, illetve hibrid adattáras (32 GB SSD és 500 GB HDD) megoldás. Érdekes extra lesz a mobilnetes modul, mert a Lifebook U772 lehet az első 4G LTE modemes Ultrabook, de emellett kapni majd sima 3G modemmel és nélküle is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HP Folio 9470m: vékony laptop öltöny mellé
Megismerkedtünk a HP legkomolyabb munkagépével, a könnyű és vékony, 14 hüvelykes elit Ultrabookkal.
Hogy áll az Ultrabookok eladása?
10 wattos Ivy Bridge processzorokat tervez az Intel
-
A Dell és a Fujitsu majdnem-Ultrabookjai
Két vékony versenyző, a Dell Vostro 3360 és a Fujitsu Lifebook UH552 vonult a szorítóba, hogy megmérkőzzenek.
Előzmények
-
Ivy Bridge Asus K55 notebookban
Megvizsgáltuk, hogy mennyit javult az Intel laptopokba szánt platformjának CPU- és grafikus teljesítménye.
PH!TV – Fujitsu Lifebook E781, olyan, mint a Chokito
-
A régóta várt Intel Ivy Bridge tesztje
A vadonatúj, 22 nanométeres csíkszélességre épülő Core i7-3770K processzor járt nálunk.
-
Fujitsu szubnotebook projektorral
Bemutatjuk a Lifebook P771-et, mely 12,1 hüvelykes mérete ellénére akár vetíteni is tud.
Főszponzorunk
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Percről percre
Splinter Cell: Blacklist - Fejlesztői napló
Friss videó érkezett a legújabb Splinter Cell j...
Bemutatkozott a kétkártyás Desire 600
Négymagos processzorral és Sense 5 felülettel é...
WP blog: Jön a Real Racing 2 Nokia Lumia készülékekre
A méltán népszerű autóversenyzős játék második ...
Vim, a hatékony fegyver...
Miért jó a Vim, és kinek jó a Vim? Egyáltalán m...
Fotón a kecses Ascend P6
Június közepén egy mindössze 6,2 milliméter vék...
Rossz napja volt a Google-nak
Könnyen lehet, hogy újabb nagyszabású szövetségi versenyügyi vizsgálat indul a cég ellen az USA-ban, ezúttal a hirdetési piacon betöltött szerepük miatt.
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
Ilyen az új Google Maps
Szebb, okosabb, kézreállóbb lett a Google talán legnépszerűbb szolgáltatása. Kissé sokáig kellett várnunk a kipróbálására, de megérte – még sosem volt ennyire könnyű tájékozódni.
Huawei Ascend Y210
A Huawei újabb babérokra tör az alsó kategóriában, ám az Y210 túl sok kompromisszumra kényszeríti a vásárlót a barátságos árcéduláért cserébe.
Xbox One - egy új koncepció
Az új Microsoft konzol bejelentésére szánt eseményen alig 15 percet szenteltek a játékoknak. Az Xbox One-nal Redmond a nappalink totális meghódítására tör.
Sony Xperia L - homorúság
Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled
Kipróbáltuk, milyen ingyen tanulni a neten keresztül a világ legnevesebb egyetemein. Arra jutottunk, hogy a Coursera egy jó dolog, és mindenkinek ki kéne próbálni.












