Bevezető
Csakúgy, mint szerkesztőségünkben, világszerte is hatalmas eufóriával fogadták a Fuji X100 elnevezésű fényképezőgépét, mely formájával és felhasználói felületével egyaránt a klasszikus útra tért. Sokak szerint ez volt a megtestesült messiás, amit a számtalan MILC masinában csalódott fotós várt, de mint más készülékek, úgy ez sem hozta el a megváltást. Cikkünkben kitértünk az összes próra és kontrára, de legnagyobb „hiányossága” (mások szerint előnye), hogy nem cserélhető az objektíve.
A gyártó szerencsére meghallgatta a rajongók kívánságait, így lehet az, hogy egyes pletykák szerint már jövő tavasszal érkezhet az X100 cserélhető optikás változata, amihez több objektívet is vásárolhatunk majd. Addig azonban a várakozást ki kell valahogy bírni, ezért adta kezünkbe a Fuji az X10-et, amely szintén fix lencserendszerrel rendelkezik, de az legalább egy tisztességes és jól használható gyújtótávolsági tartományt fed le. No, meg persze szó sincs APS-C méretű képérzékelőről, de a 2/3”-os szenzor így is nagyobb, mint a konkurens csúcskompaktokba szerelt 1/1,7”-os vagy 1/1,6”-os modellek.
Az X10 annak ellenére, hogy a retró vonalat követi, számos újdonságot rejt: ilyen például kapásból az optika, ami amellett, hogy F2.0-F2.8 kezdő fényértékeivel (nagylátó-tele) jelenleg a piacvezetők közt van ebben a kategóriában, mechanikus zoomolást kínál, tehát a gyújtótávolság változtatásának sebessége teljesen akaratunktól (és saját gyorsaságunktól) függ. A gép bekapcsolása is teljesen egyedi: amint elkezdünk zoomolni, bekapcsol, tehát nincs szükség egy külön gomb megnyomására vagy kallantyú elforgatására, csak szemünkhöz emeljük a nagyszerű optikai keresőt (erről mindjárt bővebben), elforgatjuk az optikát a kívánt gyújtótávolságra és készíthetjük a fotót.
A fókuszrendszerrel sem kell sokat bajlódni, ha át szeretnénk váltani manuális, egyszeri vagy folyamatos élességállításra: csak az objektív mellett található kapcsolót kell átpöccintenünk a megfelelő állásba. Az erős fehér fényű AF segédlámpa pedig nagyszerű segítséget nyújt gyenge fényben.
A hátoldalon tulajdonképpen három fontos részlet található: a két vezérlőtárcsa, melyek közül a felső nyomógombként is funkcionál, a biztos fogást segítő gumifelület, amire hüvelykujjunk támaszkodik és a dioptriaállítással is ellátott optikai kereső, amit sokan már epekedve vártak. Azt már azonban most tisztáznunk kell, hogy itt egy sima átnézeti keresőről van szó, ami ugyan követi az optika zoomolását, de semmiféle információ, paraméter nem jelenik meg benne. Persze, mi is inkább az X100-ban megismert és megkedvelt megoldásra vágytunk volna, de úgy tűnik, azt a gyártó (egyelőre?) nem tudja vagy nem akarja variábilis gyújtótávolságokra megépíteni.
A teszteléskor a Nikon P7100 készüléke is nálunk tartózkodott még, ami nagy szerencsének bizonyult, hiszen így össze tudtuk hasonlítani a két fényképezőgép méretét és optikai keresőjét. Fenti animációban alaphelyzetben a Fuji X10 OVF ablaka látszik, majd rávetítve a P7100-é. Azt gondoljuk, nem szükséges tovább fejtegetni a kettő közti különbséget: a Fuji marketingesei nem túloztak, amikor a „hatalmas” jelzőt használták az X10 optikai átnézőjére.
Persze, minden éremnek két oldala van, így a kereső esetében sem csak a jó dolgokról illik írni. Elrendezése miatt tapasztalható a parallaxis hiba. Fenti két animáció nagylátó (ekv. 28 mm) és tele (ekv. 112 mm) állásban mutatja, mit lát a fényképezőgép, és mit látunk mi a keresőn keresztül. A felvételek körülbelül 100-120 cm-es tárgytávolságból készültek, ezért így jóval drámaiabb a különbség, mintha messzebbről néztük volna a témát. Másik észrevételünk, hogy az OVF jobb alsó sarkába belelóg maga az objektív, s marad is itt egészen ekvivalens 47-48 mm-es gyújtótávolságig. Ha az opcionálisan megvásárolható napellenzőt feltesszük, akkor még rosszabb a helyzet, az ugyanis a kereső képének vagy harmadát kitakarja.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
