Gyorskeresés
Szponzorunk
Frag végkimerülésig - gamer noteszek
Az MSI és az Asus egy-egy játékra szánt notebookját hasonlítottuk össze.
Ezen az oldalon vannak az fps-ek

A két összehasonlított gép használata során nagyjából az eddigiekben leírtaknak megfelelő tapasztalatokkal gazdagodtunk. A mindennapi felhasználási körülmények közepette azt tapasztaltuk, hogy az Asus G2S-t jelentős mértékben lefojtja a lassú HDD, mely szerintünk méltatlan ehhez a konfigurációhoz, Turbo Memory ide, Turbo Memory oda. Az MSI GX700 ennek megfelelően engedelmesebb masinának tűnt, és őszintén szólva kevésbé éreztük hátránynak a kisebb felbontású kijelzőjét, mint az Asusnál a lassú merevlemezt.
A két gép hűtése nem tért el lényegesen egymástól, a G2S és a GX700 nagyjából ugyanolyan hangos volt teljes terhelésen, és érzésre egyformán is melegedtek a gépek. Ez véleményünk szerint újfent az MSI mérnökeit dicséri, hiszen egy lényegesen könnyebb, karcsúbb hűtéssel sikerült ugyanazt az eredményt elérniük, mint az Asus szakembereinek.
Az akkumulátoros üzemidőt tekintve sem mértünk lényeges eltérést a két notesz közt. Ez az üresjárati, olvasgatós tesztnél hátrányba hozta a G2S-t, amely a nagyobb kapacitású akkumulátor ellenére mindössze egy perccel húzta tovább a GX700-nál.
| Mérési eredmények | ||
| Típus | Asus G2S | MSI GX700 Extreme Edition |
| PCMark05 v1.2.0 | 5024 | 5203 |
| 3DMark05 v1.3.0 | 7077 | 5752 |
| Everest Ultimate Edition v4.0 Memóriaolvasás | 5454 | 5516 |
| Everest Ultimate Edition v4.0 Memóriaírás | 3598 | 3617 |
| Everest Ultimate Edition v4.0 CPU PhotoWorxx | 19055 | 21216 |
| Everest Ultimate Edition v4.0 FPU Mandel | 3809 | 4037 |
| Far Cry 1680x1050 16xAF | 43 fps | 38 fps |
| Rainbow Six: Vegas 800x600 max. detail (HDR) 16xAF | 28 fps | 22 fps |
| Test Drive Unlimited high 1280x960 16xAF | 30 fps | 27 fps |
| Oblivion 1680x1050 hq 16xAF + Bloom | 52 fps | 39 fps |
| Quake 4 1680x1050 hq 16xAF | 38 fps | 42 fps |
| Half Life 2 Ep1 1680x1050 16xAF + HDR | 39 fps | 37 fps |
| Akkumulátoros üzemidő minimális terhelés | 2:19 óra (139 perc) | 2:18 óra (138 perc) |
| Akkumulátoros üzemidő maximális terhelés | 1:01 óra (61 perc) | 0:52 óra (52 perc) |
Játékoknál (ha eltekintünk a betöltési időtől) már fordulhat a kocka, az Asus G2S teljesebb élményt nyújthat, nem elsősorban a nagyobb kijelző – melyet aligha képes kihajtani natív felbontásában a GeForce 8600M GT –, hanem a gyorsabb videomemória révén. Ez a legtöbb játékoknál néhány fps előnyt jelenthet a G2S számára, azaz egy gamernek egyértelműen jobb megoldás lehet – feltéve, hogy nem olyan profi játékosról van szó, aki a teljesen lebutított grafikát részesíti előnyben.

Sok tartozéknak sok az alja [+]
Ez alapján azt mondhatnánk, hogy az Asus G2S egy gamer számára – márpedig a tesztben szereplő két notebook ezt a réteget hivatott megcélozni – talán egy hajszállal jobb, időtállóbb választás lehet, mint az MSI GX700 Extreme Edition, mely a több grafikus memóriáért cserébe sajnos feláldozott némi teljesítményt. Az Asus gép néhány extrája (hibrid tévétuner, az OLED kijelző, Vista Home Premium helyett Ultimate, ajándék STALKER játék) miatt is csábító lehet, ezek azonban nem mindenki számára hasznosak, ugyanakkor garantáltan megfizettetik mindenkivel a plusz szolgáltatások árát.

Hátitáska mindkét noteszhez jár [+]
Valójában ez utóbbi szempont, konkrétan az ár/teljesítmény és ár/érték arány az, ami miatt cikkünk elején utaltunk rá, hogy a gamer notebookok koncepciója – különösen az olyan piacokon, mint amilyen a magyar is – nehezen áll meg a lábán, vagy röviden és velősen: ésszerűtlen.
A cikkünkben szereplő notebookok fogyasztói ára mindkét esetben pár tízezerrel félmillió forint fölött áll meg, ezért cserébe kap a vásárló egy közepes teljesítményű játékgépet, mely mellett az átlag gamer számára tulajdonképpen csak két kevéssé létfontosságú érv, a mobilitás és az ezzel szoros kapcsolatban álló kisebb helyigény szól. Minden más az ilyen noteszek ellen beszél. Egyrészt klasszikus ellenérv az ilyen gépekkel kapcsolatosan, hogy hasonló összegből egy sokkal erősebb, időtállóbb PC-s konfiguráció építhető. Amit aztán később lényegesen könnyebb lesz bővíteni. Amihez (konkrétabban egyes komponenseihez) esetleg gyakrabban jelennek meg az újabb játékprogramok futási sebességét gyorsító eszközillesztők, BIOS-ok vagy más szoftveres javítások. Amit, ha meghibásodik, nem feltétlenül kell hetekig, netán hónapokig nélkülözni.
| Műszaki adatok | ||
| Típus | Asus G2S | MSI GX700 Extreme Edition |
| Processzor | Intel Core 2 Duo T7500 (2,2 GHz, 4 MB L2 cache) | |
| Lapkakészlet | Intel PM965 + ICH8M | |
| Memória | 2 x 1 GB DDR2-667 | |
| Merevlemez | Fujitsu MHX2250BT (250 GB, 4200 rpm, SATA) | Western Digital WD2500BEVS-22UST0 (250 GB, 5400 rpm, IDE) |
| Kijelző | 17" WUXGA (1920x1200 pixel), Color Shine | 17" WSXGA+ (1680x1050 pixel), Amazing Crystal Vision |
| Grafika | GeForce 8600M GT, 256 MB GDDR3 memóriával | GeForce 8600M GT, 512 MB DDR2 memóriával |
| Hang | Realtek ALC882 HDA | Realtek ALC888 HDA |
| Optikai meghajtó | DVD±R/RW super-multi író (LightScribe-támogatással) | DVD-író/HD DVD-olvasó kombó |
| Kommunikáció | V.92/V.90 modem, Gigabit Ethernet, Bluetooth, 802.11a/g/n WLAN | |
| Interfészek | 4 x USB 2.0, 1 x USB 2.0/eSATA kombó, 1 x FireWire, HDMI, D-Sub és S-Video kimenetek, antennabemenet, videobement, ExpressCard slot | 3 x USB 2.0, 1 x FireWire, HDMI és D-Sub kimenet, ExpressCard slot |
| Extrák | Hibrid tévétuner, 4 az 1-ben kártyaolvasó, TurboMemory modul, webkamera, mini OLED kijelző, ajándék optikai egér, távirányító, táska és játékprogram | Numerikus billentyűzet, 3 az 1-ben kártyaolvasó, TurboMemory modul, webkamera, ajándék optikai egér, headset és táska |
| Akkumulátor kapacitása | 71 Wh (8 cella) | 52 Wh (6 cella) |
| Méret, tömeg | 41 x 31,5 x 4,6 cm 4,4 kg | 39,5 x 27,8 x 3,5 cm 3,4 kg |
| Jótállás | 2 év | |
| Operációs rendszer | Windows Vista Ultimate | Windows Vista Home Premium |
| Fogyasztói ár | kb. 580 000 Ft | kb. 515 000 Ft |
A fenti érveket és ellenérveket mérlegelve ki-ki eldöntheti, hogy érdemes-e egy ilyen noteszgépre pénzt áldoznia, mi mindenesetre csak azoknak ajánljuk tiszta szívvel ezeket a notebookokat, akiknek a fentebb felsorolt korlátok és aggályok semmiféle problémát nem jelentenek. A többiek számára nyitva áll a lehetőség, hogy a cikkben szereplő két gyártó akár legdrágább videokártyáit és alaplapjait felhasználva építsenek, építtessenek maguknak egy asztali játékgépet, a fennmaradó összegből pedig még vagy tucatnyi eredeti játékprogramra is telik.
Renwick
A cikkben szereplő noteszgépeket az Asustól és az MSI-től kaptuk kölcsön.
Azóta történt
-
Három komplett PC játékhoz
Tesztünkben három készre szerelt, IRIS PC névre keresztelt játékos konfigurációt mutatunk be.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
Nagy notebook jó áron
Az MSI ER710 „tepsikomputer” akár ki is végezhetné az asztali személyi számítógépeket, de mégsem teszi.
-
Színes notebookok fiatal felnőtteknek
Már feketén is dizájndíjat nyert az MSI kis PR200-asa – mi zöldben és kristályos fehérben próbáltuk ki.
-
Asus U2 - Jó bőr a kicsike!
Megtapogattuk az Asus legújabb exkluzív szubnoteszét, az U2-t.
-
Kétmagos Celeron a porondon
Az Intel legkisebb dual-core processzora mellett alaplapokkal, notebookokkal és a hardverpiac egyéb érdekességeivel foglalkozunk.
Előzmények
-
Játékos konfigok tegnap és ma
Fél év után ismét elsősorban játékhoz való számítógépeket ajánlunk, és terítékre kerülnek a konzolok is.
Kikelt a tojásból a Blackbird, a HP első high-end játékos PC-je
-
XPS noteszek - Dell bácsi játékai
Az amerikai gyártó kínálatában számos játékgép található. Mi ezúttal két notebookot próbáltunk ki; a legkisebbet és a legnagyobbat.
Visszahozná a turbó kapcsolót az MSI
Brutálisan gyors az Idegenek új notebookja
Játékosokat cserkésznek be az Asus új notebookjai
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.







