Gyorskeresés
Formás énekesek
Kipróbáltuk a Samsung két nagyon csinos MP3-lejátszóját, a K3-at és a T9-et.
Hirdetés
Samsung T9 – működés
A T9 legmeggyőzőbb része a 1,8 colos, 220x176 pixeles kijelzője és a rajta megjelenő Flash-alapú menürendszer. Bár a megszokottnál kicsivel hosszabb ideig tartott beindulnia, de a lefelé, majd jobbra gördülő ikonos, majd szöveges rendszer egyszerűen gyönyörű. Zenelejátszás közben a beépített animációkat vagy képeket nézegethetjük, de akár a Samsung szoftverével a számokba rögzített, legfeljebb 200x200 pixeles albumborítót is megjeleníthetjük. A szokásos adatok mellett egy apró betűs óra is látható a monitoron.

A menürendszernél ötféle szín közül választhatunk, és az egyszínű hátteret képre is cserélhetjük.

A T9 sokkal okosabb a K3-nál. A zenék, rádió, képek és TXT állományok mellett videókat is lejátszik, lehet vele felvenni, van fájlböngészője, sőt két (nem túl érdekes) játékot is telepítettek rá. A rádiós rész kezeli az RDS információkat, ráadásul közvetlenül MP3-ba rögzíthetünk vele 96–198 kbps-os bitrátával. A mikrofonos felvételeknél 128 kbps a csúcs, de ennél több nem is kell.

A fényképnézegetőben az volt a megdöbbentő, hogy a 200 vagy 400 százalékra felnagyított képekben milyen finoman és elegánsan lehet jobbra-balra vagy föl-le mozogni. A T9 egyik komoly extrája a Bluetooth kapcsolat. Nem csak állományokat küldhetünk és fogadhatunk vele, hanem sztereó head-setet, sőt telefont is kezel. Jelzi a bejövő hívásokat, melyeket a fülese (nemcsak a bluetoothos, hanem a normál is) és mikrofonja segítségével is kezelhetünk. Tárcsázni is lehet vele, bár egy kicsit nehézkes. Sajnos a Bluetooth funkciók nem minden telefonnal mennek zökkenőmentesen. A felhasználói útmutató szerint csak egyes Samsung telefonokkal (D500, D600, D820, D900, SPH-V6900, SPH-V7400, SPH-V8900, SPH-V9000) tökéletes az összhang.

A T9 csak saját, egyedi videoformátumot kezel, mely 208x176 pixel felbontású, 15 fps sebességű MPEG-4. Minden videót, melyet a mellékelt Samsung Media Studióval töltünk fel, automatikusan ilyen formátumba konvertálja a szoftver. A kép 90 fokkal elforgatva jelenik meg. Ez az elrendezés TXT szövegek olvasásánál is választható. A mellékelt három demóvideó nagyon jól nézett ki.

Természetesen a T9 is MTP-s firmware-rel érkezett, amit meglehetősen gyorsan UMS-esre cseréltünk. Ennél a lejátszónál így sem veszett el a ID3 tag alapján történő rendezés, csak újra kellett futtatni az információgyűjtő algoritmust, amely pár másodperc alatt frissítette az adatbázist.
| Adatlap | |
| Termék neve | Samsung YP-T9 |
| Adattároló | flashmemória 1, 2 vagy 4 GB kapacitással |
| Kijelző | 1,8"-os, 220x176 pixeles LCD |
| Támogatott fájlformátumok | MP3, WMA, OGG, JPEG (3 MB alatt), TXT, SVI (MPEG-4, 208x176, 15 fps) |
| Fülhallgatókimenet teljesítménye | 20 mW (16 ohm) |
| Jel/zaj viszony | 85 dB (1 kHz/0 dB alapon) |
| FM rádió | 87,5–108,0 MHz |
| Akkumulátor | beépített Li-polimer, 740 mAh |
| Funkciók | kép-, zene- és videolejátszó, diktafon, FM rádió (felvételi lehetoséggel), e-book, Bluetooth head-set, adat- és telefonkezelés |
| ID3 tag támogatása | van |
| Hangszínezés | tizenkét előre beállított, egy egyedi |
| Méret | 43 x 83 x 11 mm |
| Tömeg | 49 gramm |
| Termék weboldala | Samsung YP-T9 |
| Bruttó fogyasztói ár | 1 GB: 35 000 Ft 2 GB: 40 000 Ft 4 GB: 60 000 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Zenés Samsung páro-S
Kipróbáltuk a Samsung kavics alakú S2, illetve lapos, fényes-fémes S3 zenelejátszóját.
-
Új generáció - iPod nano 3G és touch
Megnéztük az Apple két újabb iPod zenelejátszóját, a harmadik generációs nanót és az iPhone-ból lett touchot.
-
Samsung P2 - kis gép nagy képpel
Megcsodáltuk a koreaiak új érintőképernyős, bluetoothos mini médialejátszóját.
-
Lil’ Monsta és a többi SanDisk zenész
Meghallgattuk, hogyan szólnak a SanDisk Sansa MP3-lejátszók. Mindegyik egy kicsit másképp.
-
ZENélő egérmozi
Megnéztük, mit tud a Creative nyáron megújult Zen hordozható médialejátszója. Vajon a 2,5 hüvelykes kijelző elég a mozizáshoz?
-
Cowon A3 - PMP a köbön
Megkaparintottuk az A2 ráncfelvarrt utódját, melynek már a HD felbontás sem okoz gondot, sőt tévézni is lehet vele.
-
iAudio 7 - a memória diadala
A Cowon HDD-s iAudio 6 lejátszója rövid életű volt, máris itt van a flashmemóriás trónkövetelő, az iAudio 7. Halljuk!
-
Samsung YP-T10 - Vaú!
Az új lejátszó a világpremierrel egy időben jutott el hozzánk. A Samsung ismét megmutatja, hogy van helye a prémium szegmensben.
Előzmények
Apró zenelejátszó a Samsungtól
Jön a videolejátszós Walkman
-
Cowon D2 - ide a bökőt!
Az érintőkijelzős médialejátszók választéka egyelőre nem túl bőséges, pedig könnyen függővé teszik az embert.
-
MobiBlu - egzotikumok ügyes tálalással
A koreaiak már többször bizonyították, hogy értenek a zenelejátszókhoz, a MobiBlunál ezt különleges dizájnnal is próbálják hangsúlyozni.
Kamera költözött az Archos médialejátszójába
Tavaszra várható a Meizu újabb apró lejátszója
-
Cowon iAudio F2, az álruhás zenész
A Cowon új zenelejátszója majdnem tökéletesre sikerült. A déja vu érzés és az apró gombok ellenére azonban így is az egyik legjobb készülék a piacon.
Kihajtható hangszórókkal érkezik a Samsung K5
-
Meizu miniplayer - a kínai csodagyerek
Kinek jutott eddig eszébe a csúcsminőségű médialejátszók felsorolásakor a Meizu márkanév? A miniplayerrel a kínaiak most történelmet csináltak.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.





