Formás egybegép az asztalra

  • (f)
  • (p)
Teszt – Írta: ndavid | 2010-03-05 10:53

Az MSI csinos all-in-one PC-jével, az érintőképernyős WindTop AE2220-szal ismerkedtünk meg.

MSI WindTop AE2220

Az asztali számítógépeknél nem mindig az egyedileg, nagy megfontolással kiválasztott komponensek, a minél látványosabb, menőbb megjelenésű gépház a fontos. Legalábbis nem mindenkinek. Sokaknak inkább a konfiguráció egésze, megbízhatósága, tartóssága a fontos és, hogy ezek - amennyire lehetséges - aránylag kompakt formában öltsenek testet. Számukra a számítógép inkább egy eszköz a munkához, szórakozáshoz. De mit tehet az ember, ha lehetőleg kis számítógépet szeretne, de azért nagy képernyővel, és persze mindezt egyszerre. Nos, ekkor jöhetnek szóba a nem feltétlenül óriási, de elégséges teljesítményükről híres nettopok, illetve a komolyabb feladatokra is bevethető all-in-one PC-k. Az utóbbi csoport egyik képviselőjeként érkezett jelenlegi tesztalanyunk, az MSI "egybegépe" - vagy LCD-PC-je, kinek hogy tetszik-, A WindTop AE2220.

Ez a számítógép valóban rendelkezik minden felsorolt szemponttal: helytakarékos, nagy monitora van, hardverileg is jól áll, ráadásul külső megjelenésére sem lehet panasz. Sőt, jó néhány érdekesnek ígérkező extrát is tartogat.

Az MSI-hez bőséges tartozékkészlet jár. Adnak hozzá tápegységet, használati utasítást, telepítő CD-t és egy puha kendőt, ami a monitor tisztítására szolgál. Ezeken kívül a beviteli eszközökkel sem spóroltak: a WindTophoz kapunk vezeték nélküli billentyűzetet és egeret, az előbbiekhez tartozó USB-s vevőegységet, egy stylust és végül egy távirányítót.

Maga a készülék jó nagy darab, ami nem is csoda, hiszen egy 16:9-es képarányú, 21,5"-es képátlójú, multitouch-os kijelzővel rendelkezik. Ugyan a gép formátumban hasonlít kicsit a nemrég általunk tesztelt iMac-hez, azért elég furcsa volt őket egymás után kipróbálni.

A fehér színű, plexi csíkkal díszített előlap rejti felül a mikrofont és az 1,3 megapixeles webkamerát, alul pedig a rácsos burkolat alatt az 5 wattos, 5.1-es hangzással megszólaló hangszórók bújnak meg.

WindTopunk hátsó részét már nem ilyen letisztult formák és felületek jellemzik. Számtalan szellőzőrács, aljzatok, feliratok, matricák, csavarok "díszítik". Ennek fényében nem is érdemes az előbb említett Apple géphez hasonlítani, hiszen más kategóriát képviselnek kidolgozásban és árban is. A készülék középső részéből indul az erős zsanérral ellátott kitámasztó. Ezt egy lyukkal is ellátták, amin keresztül a kábelek vezethetők át, így rendezettebbé válhat az AE2220 mögötti tér.

A gépezet két oldala is tartogat néhány érdekességet. Jobb szélén sorakoznak egymás alatt a monitor beállítómenüjének kezelőgombjai, felettük kis szünet után a bekapcsolóval. Az MSI bal oldalára került a tálcás optikai meghajtó, kicsivel lejjebb pedig az SD, MMC és MS memóriakártyákkal használható olvasó rögtön a két USB port felett.

Hátulján egy csomóban gyülekeznek az aljzatok. Balról jobbra nézve a tápcsatlakozó nyitja a sort, majd a tévétuner antenna kivezetése és a D-Sub port lapul mellette. Ezeket négy USB követi, köztük a HDMI és eSATA aljzatokkal. Végül az Ethernet port, a hang ki- és bemenet, illetve az optikai S/PDIF csatlakozó látható. Ezektől kicsit jobbra lent simul a felületbe a Kensington zár lyuka.

Két takarólemez távolítható el hátulról, egyik a két DDR2-es memóriamodult rejti, másik pedig a Realtek Wi-Fi kártyát. A fedél egyúttal ez utóbbi antennájának szerepét is betölti.

Teljesítmény

Az MSI all-in-one számítógépe az NVIDIA ION platformra épül. A processzora esetünkben 2,2 GHz-es Core 2 Duo volt, azonban Pentium dual-core CPU-kkal is rendelhető, mégpedig a 2,1 és 2,3 GHz-es változataikkal. A gép grafikus megjelenítéséről egy integrált GeForce 9300-as típus felelt, ami a memóriát megosztva kapja, így az 256 MB-os alapbeállítás helyett 512 MB is utalható neki. Memóriából összesen 4 GB 800 MHz-es DDR2 jutott neki, háttértárként pedig egy 640 GB-os merevlemez szolgál, és persze a DVD-író se maradt ki a sorból. A kiegészítők közt találunk még webkamerát és 802.11b/g/n-es Wi-Fi-t is.

A WindTopot nagyjából 200-250 000 forintos áron szerezhetjük be itthon. Ha mindent beleszámolunk, ez egyáltalán nem is tűnik vészes árnak ahhoz képest, hogy egy készre szerelt gépet kapunk, ami minden szükséges komponenssel, perifériával el van látva, ami csak kellhet.

Termék megnevezése MSI WindTop AE2220
Processzor Intel Core2 Duo T6600 (2,20 GHz, 2 MB L2 cache)
Lapkakészlet NVIDIA ION
Memória 2 x 2 GB DDR2-800
Kijelző 21,5"-os, 1920x1080 pixeles multitouch-os érintőpanel
Grafika NVIDIA GeForce 9300 256 MB GDDR3
Hang NVIDIA MCP79
Merevlemez 3,5"-os Western Digital Caviar Blue, 640 GB, 7200 rpm
Optikai meghajtó HL-DT-STDVDRAM GT30N
Kommunikáció Realtek RTL8191SE IEEE 802.11b/g/n, Realtek Ethernet
Interfész - 6 db USB 2.0,
- eSATA,
- D-Sub és HDMI monitorkimenet,
- Ethernet
- analóg audio ki- és bemenet, S/PDIF
Extrák 1,3 megapixeles webkamera, 6-in-1 kártyaolvasó, két 5 wattos 5.1 csatornás hangszóró (SRS Premium Sound), vezetéknélküli egér + billentyűzet, távirányító
Opcionális: tévétuner
Méret 554,1 x 403,5 x 62,5 mm
Tömeg 12,54 kg
Operációs rendszer Windows 7 Home Premium
Gyártó honlapja eu.msi.com
Termék honlapja WindTop AE2220
Garancia 2 év
Ajánlott fogyasztói ár 200-250 000 Ft

Összehasonlítási alapnak ezúttal egy kétmagos Atom processzorral szerelt nettopot, az Acer Aspire Revót és egy asztali gépet vettünk. A WindTop nagyjából a kettő között van, tehát azt szerettük volna érzékeltetni, hogy egy csupán netezésre kitalált gépnél mennyivel többet nyújtanak teljesítményben, és, hogy mennyivel maradnak el egy alapvetően inkább erőforrás-igényes programok futtatására, játékra fejlesztett asztalitól.

Termék megnevezése Acer Aspire Revo R3610 MSI WindTop AE2220 Asztali számítógép
CPU Intel Atom 330
1,60 MHz
Intel Core 2 Duo T6600
2,20 GHz
AMD X4 630
2,80 GHz
Everest v5.3 - CPU Queen 6857 9307 17 269
Everest v5.3 - CPU PhotoWorxx 3855 6206 15 082
Everest v5.3 - CPU Zlib (kB/s) 16 802 28 196 73 585
Everest v5.3 - CPU AES 3662 8153 20 170
Everest v5.3 - FPU Julia 1558 4054 8176
Everest v5.3 - FPU Mandel 281 2086 4700
Everest v5.3 - FPU SinJulia 570 1084 2422
Renderelés - Cinebench 10 1 CPU 542 2257 2933
Renderelés - Cinebench 10 x CPU 1535 4398 8488
Konvertálás - MPEG2 -> XviD (s) 272 104 71
Tömörítés - 7-zip benchmark 1957 3291 6740
Kitömörítés - 7-zip benchmark 2957 4110 10 893
Memóriatesztek 1 GB
DDR2-533
2+2 GB
DDR2-800
2+2 GB
DDR3-1600
Everest v5.3 olvasás (MB/s) 3476 5592 7678
Everest v5.3 írás (MB/s) 2983 4226 6365
Everest v5.3 másolás (MB/s) 2280 4430 7239
Everest v5.3 késleltetés (ns) 93,9 91,3 53,3

A többihez viszonyítva nem szerepelt rosszul az MSI gépe, sőt elég szép eredményekkel zárult a teszt. Jól látszik, hogy mennyire beelőzte a nettopot, a kis Atomnak esélyt se hagyva. A majdnem másfélszeres órajel ellenére több helyen ennél jóval nagyobb előnyt ért el az MSI masinája.


2,5"-es WD 320 GB (Acer Aspire Revo) - 3,5"-es WD 640 GB (MSI WindTop)

A két számítógép merevlemezei nem csak fizikai méretükben különböztek, de kapacitásuk, percenkénti fordulatszámuk is eltérő volt, így nem meglepő, hogy az MSI háttértára fölényes győzelmet aratott. Maximális és átlagsebessége majdnem kétszeres volt az Aceréhez képest.

Kíváncsiak voltunk, vajon az alapjáraton halk gépezet terhelés hatására mennyire fog felhangosodni, illetve felmelegedni. A teszt kezdetén a 24 fokos szobában az MSI hátsó oldala 28 fokos volt, míg a fenti rácson a ventilátor 40 fokos levegőt fújt ki, szinte hangtalanul. A processzort nyugalmi állapotában 51 °C-osnak mértük, ami alig egy perccel a terheléses hajtás megkezdése után 65 °C-osra ugrott. Ekkor már meghallottuk a légkavarót is, ami 31 dB-esre hangosodott, felül pedig 43 fokos levegőt fújt. További negyed órás melegítés már nem hozott sok újdonságot, a CPU hőmérséklete és a ventilátor zavaró zaja ugyanolyan maradt. A merevlemeznél végig nagyjából 47 °C körüli hőmérsékletet mértünk.


Alul beszívja, felül kifújja

Megjelenítés, bevitel

Képernyő:

A WindTop 21,5"-es képátlójú, FullHD felbontású, azaz 1920x1080 pixeles képernyővel van felszerelve. A specifikációi szerint "non-glare" típusú paneljük van az AE2220-aknak, bár tesztkészülékünkön ez nem igazán látszódott. Pontosabban sok minden látszódott rajta, mivel elég rendesen tükröződött. Annyira zavaró talán nem volt, mint amit a csupa üveg iMac-nél tapasztaltunk, annál elviselhetőbbnek találtuk. A kijelző 1000:1-hez kontrasztaránya is elégnek bizonyult, habár a 300 cd/m2-es fényerő nem túl sok, átlagos érték. Mivel mindig függőlegesre állítva vagy csak kicsit hátradöntve használtuk általában a monitort – ami persze jelen esetben az egész számítógépet is magában foglalta –, nem vettünk észre egyszer sem elszíneződést vagy kontrasztcsökkenést. Nyilván, ahogy a hasonló, TN+film alapú paneleknél megszokhattuk, nagyon lentről vagy oldalról nézve a színei ennek is torzultak. Ilyet akkor észleltünk, amikor az asztalra fektettük az LCD-PC-t, és úgy próbáltuk használni az érintőképernyős szoftvereket.

Ezután alaposabban is megvizsgáltuk az érintőképernyő színeit. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverrel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Meglepő módon a kalibráció előtt sem volt túl rossz a monitor színvisszaadása, a Blue Eye-jal való kalibrálás után azonban még tökéletesebb lett, a 0,6-os DeltaE átlag igen kiváló eredménynek számít, és az 1,8-as maximum is ritkaság. A bekalibrált színprofil innen tölthető le. Ezután megmértük a képernyő fényerejét is több helyen. A panel egyenletessége nem volt túl jó, kétoldalt, fent és alul jóval alacsonyabb értékeket mértünk a közepéhez képest.

Beviteli eszközök:

A WindTop EA2220-hoz mellékelt billentyűzet az MSI StarType ES500W típusú terméke. Kompakt kialakítású, chiclet (szigetes) stílusú gombokkal látták el, szám szerint 99-cel. Jó néhány megszokott billentyű csak másodlagos funkcióként került a klaviatúrára, így például az egész Home-Endet és társait tartalmazó hatos is a numerikus padra lett költöztetve. Kapott gyorsgombot a webkamera, Wi-Fi, számológép, illetve a levelező- és böngészőprogram is, továbbá a médialejátszás és a hangerő is vezérelhető vele.

A használata kis megszokást igényelt, de utána már kényelmes volt a gépelés rajta. A billentyűk halkan, rövid úton jártak, jó volt a nyomáspontjuk. Az eszköz jobb oldalának elrendezése végig nagyon furcsa volt, hiányoltuk a külön Del, End és a többi gombokat, de maguk a betűk kiosztása szerencsére a szokásos módon történt, a „í” és a többi ékezetes gomb is ott van, ahol lennie kell.

A fehér egér is az MSI saját terméke, a StarMouse SW130 típus, egy nagyon egyszerű, három gombos, görgős megoldás, ami két ceruzaelemmel üzemel. Az igen kisméretű eszköz meglepően kényelmes fogású, jó volt használni, főleg, mivel az oldalát jó tapintású, gumírozott réteggel borították. Aszimmetrikus formája miatt viszont csak jobb kézbe illik.

Az áramforrásokat az alján lévő fedőlap eltávolításával cserélhetjük. Efölött található az 1000 dpi-s optikai szenzor, a vezeték nélküli vevőhöz csatlakoztató gomb, és a ki-bekapcsoló retesz. A siklását öt csúszótalp segíti.

A képernyő könnyen vezérelhető ujjal is, de a precízebb használathoz, íráshoz, vagy egyszerűbb rajzok elkészítéséhez jó szolgálatot tehet a mellékelt stylus. A vékony pálca tömör műanyag, hossza miatt pedig jó a fogása.

Az egér és billentyűzet vezeték nélküli használatát egy kicsi USB-s, 2,4 GHz-es hullámhosszon kommunikáló rádióvevő biztosítja. A perifériák működését, tehát például a gombnyomásokat a vevő a közepén látható kék lámpa villogtatásával jelzi.

A távirányító a klasszikus formájú SIIG Vista MCE Remote, amivel már másik multimédiás számítógépeknél is találkozhattunk. 44 gombbal rendelkezik, köztük a zöld Media Centert előhozó gyorsgombbal.

Próba, értékelés

Az MSI WindTopra Windows 7 operációs rendszer volt telepítve, továbbá jó pár plusz programmal látták el. Az egyik ilyen az érintőképernyőt is kihasználó Wind Touch felület, amely leginkább egy gyorsindító programként jellemezhető. A szoftverek négy oldalon oszlanak szét tematikusan: munka, eszköz, web és szórakozás kategóriákba rendezve. A másik oldalra ugráshoz egyszerűen meg kell pörgetni az ikonokkal ellátott lapokat.

Nem csak az előre beállított szoftverek közül lehet válogatni, hanem természetesen mi magunk is rakhatunk hozzá, vagy át is rendezhetjük az egészet. Ha jól testre szabják, akár ki is válthatja a Windows kezelőfelületét ez a front-endszerű rendszer, kezdő felhasználóknak legalábbis tökéletes lehet, főleg, mert ujjal is ugyanolyan könnyű kezelni, mint a stylussal vagy egérrel.

Az MSI az alábbi videóban foglalta össze a számítógép képességeit. Ahogy látszik, mellékelték a Microsoft Touch Pack alkalmazásait, köztük a Google Earth-höz hasonló Surface Globe-bal, a képnézegető Surface Collage!-zsal, és néhány játékkal is, amelyek mind kihasználják a multitouch-os kijelző képességeit.

Magát a kijelzőt érdekes volt használni, mivel az eddig megszokott érintőfelületekhez (mint például touchpad, digitális rajztábla, tablet PC) képest itt nagyjából függőleges a felület, tehát vagy a levegőben lóg a kezünk, ami azért fárasztó egy idő után, vagy letámasztott kézzel próbálunk alkotni rajta, ami közben előbb-utóbb úgy is felemelkedik a kéz, így ott vagyunk, ahol az előbb. A készüléket az asztalra fektetve sem igazi a dolog, és ebben az állapotában előjöttek a megjelenítőpanel gyengeségei is, bizonyos szögekből torzultak a színek. A gyerekek közt viszont nagy sikert arathat a WindTop, az újdonságra fogékonyabbak minden bizonnyal nagyon élvezik az érintőképernyővel vezérelhető játékokat és a Touch Pack további alkalmazásait.

Külsejét nézve nem lehet okunk a panaszra, az MSI LCD-PC-je egy letisztult formákkal rendelkező gépezet, ami a szoba, vagy nappali díszének is beillik szinte. Vastag plexikerete, ami egyben a lába is, külön feldobja a megjelenését. Nem mernénk rá fogadni, hogy ez a mindenhonnan visszaköszönő fehér árnyalat mindenki tetszését elnyeri, nekünk is szokni kellett. Jó hír viszont, hogy létezik ugyanennek a konfigurációnak teljesen fekete változata is.

A gép teljesítményével meg voltunk elégedve. Hétköznapi használatra, böngésző, IM szoftverek futtatására egy nettop is elég lenne, a WindTop teljesítményével azonban ezeknél jóval komolyabb programokat is futtathatunk vagy éppen HD felbontású filmeket nézhetünk. A 2,2 GHz-es processzorral, és az alapból 256 MB memóriával ellátott integrált videokártyával az újabb játékokat ugyan korlátozottan lehet futtatni, de azért nem kell lemondanunk róluk, bár az AE2220 nem is gémer gépnek készült.

Negatívumként talán a ventilátor nagy hangját tudnánk megemlíteni, és a képernyő tükröződését. A WindTopot hazánkban 200-250 000 forintos áron lehet beszerezni, ami elsőre talán drágának tűnhet, de ha utánaszámolunk, nem sokkal kerül többe, mint egy hasonló komponensekből összeállított, multitouch-képernyős asztali gép. Ráadásul az AE2220 a lehetőségekhez mérten kicsi is, jól használható, tehát szerintünk ajánlott azoknak, akik egy teljesen komplett, mindennel felszerelt, főleg multimédiás célokra használható asztali számítógépet szeretnének.

  MSI WindTop AE2220
Jellemzés érinőképernyős LCD-PC elsősorban multimédiás célokra
Pro + fejlett multimédiás képességek
+ megfelelő teljesítmény
+ sokféle csatlakozó
+aránylag kompakt méret
+ nagyméretű, multitouch érintőképernyő
+ komplett gép, minden szükséges mellékelve hozzá
Kontra - hangos a ventilátor, ha beindul
- tükröződő monitor
Alternatívák AsRock NetTop ION 330 sorozat
Asus EeeBox B206
Acer Aspire Revo
Lenovo IdeaCentre A300
HP TouchSmart600


MSI WindTop AE2220

ndavid

Az MSI AE2220 "minden-egyben" asztali számítógépet az MSI bocsátotta a rendelkezésünkre.