2012. május 31., csütörtök

Gyorskeresés

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  PC/Barebone rovat

Formás egybegép az asztalra

Az MSI csinos all-in-one PC-jével, az érintőképernyős WindTop AE2220-szal ismerkedtünk meg.

Hirdetés

Megjelenítés, bevitel

Képernyő:

A WindTop 21,5"-es képátlójú, FullHD felbontású, azaz 1920x1080 pixeles képernyővel van felszerelve. A specifikációi szerint "non-glare" típusú paneljük van az AE2220-aknak, bár tesztkészülékünkön ez nem igazán látszódott. Pontosabban sok minden látszódott rajta, mivel elég rendesen tükröződött. Annyira zavaró talán nem volt, mint amit a csupa üveg iMac-nél tapasztaltunk, annál elviselhetőbbnek találtuk. A kijelző 1000:1-hez kontrasztaránya is elégnek bizonyult, habár a 300 cd/m2-es fényerő nem túl sok, átlagos érték. Mivel mindig függőlegesre állítva vagy csak kicsit hátradöntve használtuk általában a monitort – ami persze jelen esetben az egész számítógépet is magában foglalta –, nem vettünk észre egyszer sem elszíneződést vagy kontrasztcsökkenést. Nyilván, ahogy a hasonló, TN+film alapú paneleknél megszokhattuk, nagyon lentről vagy oldalról nézve a színei ennek is torzultak. Ilyet akkor észleltünk, amikor az asztalra fektettük az LCD-PC-t, és úgy próbáltuk használni az érintőképernyős szoftvereket.

Ezután alaposabban is megvizsgáltuk az érintőképernyő színeit. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverrel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Meglepő módon a kalibráció előtt sem volt túl rossz a monitor színvisszaadása, a Blue Eye-jal való kalibrálás után azonban még tökéletesebb lett, a 0,6-os DeltaE átlag igen kiváló eredménynek számít, és az 1,8-as maximum is ritkaság. A bekalibrált színprofil innen tölthető le. Ezután megmértük a képernyő fényerejét is több helyen. A panel egyenletessége nem volt túl jó, kétoldalt, fent és alul jóval alacsonyabb értékeket mértünk a közepéhez képest.

Beviteli eszközök:

A WindTop EA2220-hoz mellékelt billentyűzet az MSI StarType ES500W típusú terméke. Kompakt kialakítású, chiclet (szigetes) stílusú gombokkal látták el, szám szerint 99-cel. Jó néhány megszokott billentyű csak másodlagos funkcióként került a klaviatúrára, így például az egész Home-Endet és társait tartalmazó hatos is a numerikus padra lett költöztetve. Kapott gyorsgombot a webkamera, Wi-Fi, számológép, illetve a levelező- és böngészőprogram is, továbbá a médialejátszás és a hangerő is vezérelhető vele.

A használata kis megszokást igényelt, de utána már kényelmes volt a gépelés rajta. A billentyűk halkan, rövid úton jártak, jó volt a nyomáspontjuk. Az eszköz jobb oldalának elrendezése végig nagyon furcsa volt, hiányoltuk a külön Del, End és a többi gombokat, de maguk a betűk kiosztása szerencsére a szokásos módon történt, a „í” és a többi ékezetes gomb is ott van, ahol lennie kell.

A fehér egér is az MSI saját terméke, a StarMouse SW130 típus, egy nagyon egyszerű, három gombos, görgős megoldás, ami két ceruzaelemmel üzemel. Az igen kisméretű eszköz meglepően kényelmes fogású, jó volt használni, főleg, mivel az oldalát jó tapintású, gumírozott réteggel borították. Aszimmetrikus formája miatt viszont csak jobb kézbe illik.

Az áramforrásokat az alján lévő fedőlap eltávolításával cserélhetjük. Efölött található az 1000 dpi-s optikai szenzor, a vezeték nélküli vevőhöz csatlakoztató gomb, és a ki-bekapcsoló retesz. A siklását öt csúszótalp segíti.

A képernyő könnyen vezérelhető ujjal is, de a precízebb használathoz, íráshoz, vagy egyszerűbb rajzok elkészítéséhez jó szolgálatot tehet a mellékelt stylus. A vékony pálca tömör műanyag, hossza miatt pedig jó a fogása.

Az egér és billentyűzet vezeték nélküli használatát egy kicsi USB-s, 2,4 GHz-es hullámhosszon kommunikáló rádióvevő biztosítja. A perifériák működését, tehát például a gombnyomásokat a vevő a közepén látható kék lámpa villogtatásával jelzi.

A távirányító a klasszikus formájú SIIG Vista MCE Remote, amivel már másik multimédiás számítógépeknél is találkozhattunk. 44 gombbal rendelkezik, köztük a zöld Media Centert előhozó gyorsgombbal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.