Gyorskeresés
Fókuszban a netbook
Eheti piaci bemutatónkban elsősorban a pici, hordozató számítógépekkel foglalkozunk az aktuális újdonságok mellett.
Hirdetés
Netbook kiegészítők
Ha már boldog netbook-tulajdonosok lettünk, hamar kiderül, hogy a készülékhez szükség lehet néhány kiegészítőre. Különösen az SSD-s modelleknél gyorsan elfogy az a pár gigabájt, érdemes újabb tárterület után nézni. Legkompaktabb módszere a bővítésnek az SD memóriakártya, amit minden netbookba be lehet dugni, az Aspire One-ba akár kettőt is. Manapság egy jó minőségű, 4 GB-os SD kártyát 3500 Ft környékén kapunk, kétszer akkorát pedig nagyjából kétszeres áron. Fizikai méretben a következő szintet az USB-s pendrive-ok jelentik, ráadásul áruk is alacsonyabb. A 4 GB tárkapacitásúakat akár 2000 Ft környékén, a nyolcasokat kétszer annyiért, a 16 gigabájtosakat 9000 forint környékén vásárolhatjuk meg.

Több helyet foglalnak, de lényegesen alacsonyabb a fajlagos ára a külső merevlemezeknek. Itt a kisebbek közül a notebookokban is használt 2,5 hüvelykesek az elterjedtek. Megvásárolhatjuk őket készre szerelve – valamivel drágábban –, de külön is vehetünk külső házat és hozzá winchestert. Főként ebben az esetben kell figyelni a megfelelő energiaellátásra és kompatibilitásra. Elvileg egyetlen USB csatlakozó energiája elegendő a 2,5”-os adattárak meghajtásához, de a gyakorlatban – különösen notebookoknál – sokszor ez nem így van. Célszerű olyan külső dobozt venni, amihez adnak kiegészítő tápkábelt, ami még egy USB aljzat energiáját veti be. Ilyen például a nyáron nálunk járt Databyte termék, melynek ára kevesebb mint 3000 Ft. Hozzá 14 000 Ft körüli áron vehetünk 160 GB-os HDD-t, vagy pár ezressel drágábban 250-est. A 320 GB-os 2,5"-os modelleket jelenleg 19 000 Ft környékén kínálják, és kaphatóak már 500 GB-os 2,5”-os merevlemezek is, igaz, ezeknek az ára egyelőre még aránytalanul magas, 35-40 000 forint. Ha sok adatot szeretnénk külső HDD-n tárolni, és nem számít a méret, akkor érdemesebb 3,5”-os külső házat venni pár ezresért. A hozzá való 500 vagy 640 GB-os winchestert megkapjuk 15-18 000 forintért.

Érdemes lehet egy külső optikai meghajtót is beszerezni a netbookhoz. Igaz, hogy ritkán van rá szükség, de egy rendszer-újratelepítéskor nagyon jól jön. Az MSI saját maga kínál külső DVD-írót a Windhez nagyjából 18 000 forintos áron. Természetesen ez egy teljesen átlagos, USB-s egység, ami más gépekkel is működik. Az alumíniumházban a Lite-On és a Philips közös vállalatától érkező, tálcás egység rejtőzik. Alig drágább az LG hasonló terméke, melyet mi is kipróbáltunk, és írási minőségével is meg voltunk elégedve. A fehér-fekete modell nagyjából 20 000 forintot kóstál, és nem támogatja a lemezgravírozó LightScribe technológiát; a fekete-ezüst, pár ezressel drágább verzió viszont ingen. Szintén 20 000 Ft környékén kínálja saját vékony külső íróját a Samsung, a Plextor pedig jó tízezer forinttal drágább. Ezeket a modelleket is kipróbáltuk korábban, de írási minőségükkel nem voltunk maradéktalanul elégedettek. Inkább az LG-t ajánljuk. Persze vehetünk hagyományos 5,25”-os külső írót is, ami ugyan nagyobb méretre és súlyra is, de gyorsabban készíti el a lemezeket, és jó néhány ezressel olcsóbb.

Sokakban talán fel sem merül, hogy a netbook (szinte) teljes értékű asztali számítógépként, esetleg multimédiás központként is működhet. Minden eddig nálunk járt gépnek volt analóg monitorkimenete (egyeseknek digitális is van), amire monitort vagy tévét köthetünk. A rendszerint kettő vagy három USB meg tudja hajtani az egeret és billentyűzetet, de a legtöbb esetben bluetoothos beviteli eszközöket is használhatunk. A Wi-Fi és Ethernet hálózati adapterek segítségével pedig elérhetjük nem csak az Internetet, hanem többi számítógépünket, hálózati adattárunkat is.
rudi
Azóta történt
A Windows 7-re vár az új Archos tablet
-
Kicsim, meddig bírod?
Két kis fogyasztású, de nagy akkumulátoros netbook elektromos hálózat nélküli képességeit vizsgáljuk.
Újabb netbookok érkeznek, ezúttal a HP-tól
-
A bestseller utódja
Netbookok között állítólag az Aspire One-ból adták el a legtöbbet. Most az aktuális D150-es modellt nézzük meg.
-
Netbook a Lenovótól
Fehér bélésű vörös kabátban érkezett hozzánk az IdeaPad S10e.
-
Eee PC-k legszebbike
Az 1000H-val felnőtt, az N10-essel megerősödött az Asus netbooksorozata, most pedig itt a gyönyörű S101.
-
Toshibák legkisebbike
Kipróbáltuk a gyártó NB100 névre keresztelt netbookját.
-
Trendi Asus mininotesz
Találkoztunk az Asus N10 mininotebookjával, mely kilép az Eee PC kategóriájából.
Előzmények
Az első képek az MSI Wind U120-ról
Mini PCIe csatolójú SSD-k Eee PC-khez
Új netbook az Asus kínálatában
Samsung és Toshiba netbookok októberben
-
Mini AMILO
A Fujitsu Siemens is előállt saját netbookjával. Kipróbáltuk az AMILO Minit.
-
Felnőtt az Eee PC
Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel.
-
Eee PC-k - a három kislegény
Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?
-
Acer Aspire One netbook
Az Asus és MSI netbookjához képest kisebb csinnadrattával érkezik nyár végén az Acer aprósága. Most egy előszériás példánnyal találkoztunk.
-
MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?
A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.
-
HP 2133-as mininotesz
Kipróbáltuk a HP válaszát az Asus Eee PC-jére, amely legalább annyi dologban hasonlít rá, mint amennyiben különbözik tőle.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





