Gyorskeresés
Szponzorunk
Felnőtt az Eee PC
Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel.
Belső és méret
Az Eee PC belső felépítésének vizsgálatához levettük a borítólapokat. Fontos tudni, hogy ezek a műveletek garanciavesztést okoznak. Kíváncsiak voltunk, mennyit változott a nagyobb Eee PC belseje kisebb társaihoz képest, ugyanis az új, nagyobb modellben nem mini PCI kártyára szerelt SSD, hanem hagyományos, 2,5”-os merevlemez dolgozik, akárcsak az MSI Windben vagy a HP 2133-ban. Természetesen 2,5”-os méretben is vannak mozgó alkatrész nélküli merevlemezek. Alul tehát ugyanazt a méretes ajtót találtuk, mint a 901-es modellnél.
Mögötte viszont már lényegesen más volt a helyzet. Itt rejtőzött rezgéscsillapító betétek nélkül a 80 GB-os, percenkét 5400-at pörgő Seagate merevlemez, az egyetlen memóriamodul, és a mini PCI kártyára szerelt Wi-Fi vevő.
A billentyűzet felől közelítve nem találtunk különösebb újítást. A klaviatúra fémlemeze alatt még egy fémlemez van, amihez minden bizonnyal hozzáér a CPU és az északi híd is, tehát hőelvezetőként és emellett billentyűzetmelegítőként üzemel, mint a korábbi modellekben.
Bizony, az Intel Atom N270 processzor és a hozzá tartozó 945GME északi, valamint ICH7-M déli híd a kisebb Eee PC-khez hasonlóan az 1000H-ban is a billentyűzet felőli, tehát felső oldalra került.
A nyomtatott áramkör elrendezésében szinte alig van változás az Eee PC 901-hez képest. Egyetlen lényeges különbség, hogy most a teljes ventilátort kivágták belőle, ezzel minden bizonnyal javult a szellőzés.
Érdemes egy kicsit visszatekinteni az Eee PC 1000H-val szinte azonos méretű és felszereltségű MSI Windre. Az alábbi ábrán látható, hogy az MSI teljesen másképp tervezte meg saját modelljét. Hogy vékonyabb maradjon a gép, a merevlemezt belevágták a nyomtatott áramkörbe. Hogy az alkatrészek kevésbé melegítsék a billentyűzetet, a vele ellentétes oldalra szerelték őket, tehát az alábbi képen a Wind fenéklemeze felé forduló oldalán láthatjuk a CPU-t és chipkészletet, míg az Eee PC-knél a billentyűzet felé fordulnak. Kíváncsiak leszünk, hogy így az Eee PC gombjai mennyivel lesznek melegebbek, ha melegebbek lesznek egyáltalán.

MSI Wind fonákra szerelt alkatrészekkel
Látva az Eee PC fejlődését és a konkurenseket, most már egészen nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy az optimális netbook szélesség ugyanakkora, mint a régi, még 4:3 képarányú 12”-os kijelzővel ellátott szubnotebookoké volt, tehát 26-27 cm. Azt is mondhatnánk, hogy az Asus kitalálta az olcsó mininotebookot, megtervezte úgy, hogy ha nem válik be, akkor ne veszítsen rajta sokat, majd a konkurensek az ötlet sikerét látva saját modelljeiket egy múltban bevált séma szerint készítették el, amit végül az Asus is követett.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Eee PC érintőképernyővel
Megérkezett az Asus első kiforgatható érintőképernyős netbookja, a T91.
-
Asus S121 – nem netbook!
Hanem könnyű, akkumulátorról sokáig üzemelő, de nem valami erős szubnotebook az Asus új modellje.
-
Eee PC DVD-íróval
Nálunk járt a felfrissített Centrino Atom platformmal, optikai meghajtóval és hatalmas akkumulátorral szerelt Asus Eee PC 1004DN.
-
Eee PC-k legszebbike
Az 1000H-val felnőtt, az N10-essel megerősödött az Asus netbooksorozata, most pedig itt a gyönyörű S101.
-
Toshibák legkisebbike
Kipróbáltuk a gyártó NB100 névre keresztelt netbookját.
-
Trendi Asus mininotesz
Találkoztunk az Asus N10 mininotebookjával, mely kilép az Eee PC kategóriájából.
-
Asus N20 szubnotesz
Az Asus legújabb, N betűs sorozatából próbáltuk ki a 12,1"-os képátlóval rendelkező szubnotebookot.
-
Fókuszban a netbook
Eheti piaci bemutatónkban elsősorban a pici, hordozató számítógépekkel foglalkozunk az aktuális újdonságok mellett.
Előzmények
-
Eee PC-k - a három kislegény
Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?
Hivatalos Eee PC 904 specifikációk
-
Acer Aspire One netbook
Az Asus és MSI netbookjához képest kisebb csinnadrattával érkezik nyár végén az Acer aprósága. Most egy előszériás példánnyal találkoztunk.
-
MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?
A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.
Jönnek az Atom-alapú Eee PC-k
Új korszakot nyit az Intel az olcsó gépek szegmensében
-
HP 2133-as mininotesz
Kipróbáltuk a HP válaszát az Asus Eee PC-jére, amely legalább annyi dologban hasonlít rá, mint amennyiben különbözik tőle.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.













