Bevezető

Sokáig él, akinek halálhírét költik. A mondás hatványozottan igaz az AGP videokártya-csatlakozófelületre. A sima PCI-ből továbbfejlesztett, dedikáltan grafikai felhasználásra szánt átviteli csatorna utódja, a sokkal elegánsabb és gyorsabb PCI Express már több mint két éve létezik. Az Intel 915/925 chipkészletével mutatkozott be az LGA775 processzorfoglalat és a DDR2 memória társaságában. Az AMD fél évvel később, 2004 legvégén váltott expresszre, de a DDR2 vezérlőt csak nemrégiben implementálta Athlon 64 processzoraiba. Röviddel a PCI Express megjelenése után kiszámoltuk, hogy az új csatlakozós rendszerek alig drágábbak, mint a régi AGP-sek. Az eltelt közel két év alatt folyamatos volt az átállás az új módira. Nagyjából egy éve már csak a legolcsóbb inteles és AMD-s konfigurációkba ajánlottunk AGP-s videokártyát, feljebb már a PCIe dominált.

Éppen a költségek alacsonyan tartása miatt maradhatott életben az AGP ilyen sokáig. Azok a felhasználók, akik alkatrészenként építik újjá számítógépüket, nehezen tudták lenyelni az LGA775-re váltás súlyos anyagi velejáróit, hiszen az alaplapot, processzort, hűtést, memóriát és a videokártyát is cserélni kellett volna, ráadásul az új konfiguráció sok esetben semmilyen gyorsulást nem hozott volna. Sokan fölöslegesnek tartották – és talán tartják még ma is – lecserélni a jól tuningolható Socket 478-as Pentium 4-üket. Egy 4 GHz környékére húzható Pentium 4 egy GeForce 6800 GT-vel még ma is befér a középkategóriába.

Valószínű, hogy még többen vannak, akik jó kis, bőven 2 GHz fölé húzható Athlon XP-jük kedvéért maradtak AGP-n, hiszen ezek a processzorok játékban alig voltak lassabbak az első Athlon 64-eknél. Aki olcsón akarta megúszni, csak az alaplap és processzor váltását igénylő Socket 754 mellett tette le a voksát. Rengetegen maradtak meg mégis az Athlon XP mellett, amely egy AGP-s GeForce 6600 GT társaságában még a mai játékokhoz is többé-kevésbé (az utóbbi időben inkább kevésbé) elegendő.

Mára viszont kifogyott a lendület a régi csatlakozóból, holott még sokan élnek az AGP-s múltban. Minden új videokártya megjelenésekor az elsők közt hangzik el a kérdés: „És lesz belőle AGP-s változat?”. A válasz általában: „Igény szerint lesz!” vagy „Igen, foglalkozunk ezzel a kérdéssel” szokott lenni, de valljuk be őszintén, az AGP-sek nincsenek elkényeztetve. Miért is lennének, hiszen egyre kevesebben vannak. Akik kevesen vannak, azok ne számítsanak túl nagy figyelemre a mai világ profitorientált nagycégeitől.

Az utóbbi időszak kevéske AGP-s videokártyája közül a legtöbb némileg furcsa kialakítású, kissé toldozott-foltozott érzést keltő megoldás volt, mert a mai grafikus processzorok már eredendően – natívan – PCI Expresst támogatnak. AGP-sítésükhöz egy átalakító chipre van szükség, amit az NVIDIA HSI-nek (High Speed Interconnect) nevez, az ATI pedig Rialto kódnéven készítette el saját változatát. Ezek aprócska szilíciumlapkák, de sok csatlakozójuk miatt majdnem akkorára duzzadt foglalatuk, mint a GPU-ké. Elsőként az AGP-s GeForce 6600 GT-nél láthattunk meglehetősen fura, elforgatott tervezést. A HSI chip mint egy mostohagyerek, kuporgott a nyomtatott áramkör sarkán, a GPU-nak és a memóriáknak fel kellett adni megszokott helyüket. Szegény embert az ág is húzza alapon a legtöbb extra tuninghűtést nem lehetett felszerelni a kártyára, így VGA-hűtős berkekben is kialakult egy szállóigének számító kérdés: „És felmegy AGP-s GeForce 6600 GT-re?” A válasz gyakran „Nem!” volt, amihez hozzágondolták: „Vegyél PCI Expresst, már egy éve a piacon van!”

GeForce 6600 GT AGP – az első fura elrendezésű AGP-s grafikus kártya

Tesztünkben azt próbáljuk kideríteni, milyen lehetőségek vannak az AGP-s GeForce 6600 GT-n túl. Bár egyre kisebb példányszámban, de mégis találtunk ötféle lehetőséget, egy igazoltan távolmaradót, és van még jó pár – erősen marketingszagú – ígéret, szóval nem is biztos, hogy utoljára találkozunk AGP-s megoldásokkal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!