Gyorskeresés
Szponzorunk
Fehér Toshiba komoly társaságban
Kipróbáltuk a 13,3 hüvelykes kijelző köré épített Portégé M800-at.
Külső
A Toshibánál a Portégé család jelenti a notebookok (egyik) csúcsát. Ide tartoznak a nagyon könnyű, nagyon kicsi és nagyon drága szubnotebookok, például a megjelenésekor kategóriája legvékonyabb, mégis optikai meghajtós, első SSD-vel szerelt gépe, az R500, vagy az M sorozat tabletjei. Közös jellemzőjük, hogy monitoruk képátlója 12,1”. Emiatt is furcsálltuk az M800-at, ami nem tablet, kijelzője pedig 13,3”-os. Nem illik a képbe a gép külseje sem. Rendben van, hogy fehér, de mit keresnek egy Portégén a Satellite család stílusjegyei? A fényes Toshiba felirat körül ugyanazokat a vékonyodó vonalakat láttuk, mint korábban a Satellite A300-nál.
Körbejárva a gépet feltűnt, hogy semmivel sem vékonyabb a hétköznapi 13,3”-os gépeknél. Elején kártyaolvasót, a márkára jellemző, tekerős hangerőszabályzót, valószínűleg az infra port vak ablakát és a vezeték nélküli hálózati eszközök ki/bekapcsolójának reteszét találtuk. A fedél burkolatának felfelé, a csuklótámasznak pedig lefelé ívelő kialakítása miatt látszanak még az utóbbi jobb szélén elhelyezett LED-ek, balra pedig egy Portégé felirat ott, ahova szerintünk a külső alapján inkább Satellite illene. Hátulra csak a tápcsatlakozó került az akkumulátor mellé.
Oldalról is jól látszik, hogy a felső és alsó rész illesztésével ugyanúgy nem törődtek, mint a Satellite gépeknél. A fekete formatervhez képest itt ezüstszínű sáv fut körbe. Jobbra előre került az optikai meghajtó, mögötte egy USB, a már ősinek számító modem, Ethernet és Kensington zár sorakozik. A túloldalon két hangcsatlakozó nyitja a sort, melyek közül az első (fülhallgató) digitális kimenetként is szolgál. Mellettük egy mini FireWire és egy USB van, föléjük pedig az ExpressCard foglalat került, melynek borítása nem illik a környező szürke sávba. A harmadik USB csatlakozót összegyúrták az eSATA-val, mellette pedig HDMI kimenet feszít, ezt a méretes szellőzőnyílás követi, a sort pedig analóg D-Sub monitorcsatlakozó zárja.
A Portégé M800 kinyitva tovább erősíti a Satellite érzést. Csuklótámaszán ugyanolyan vékony vonalak vannak, mint a fekete modelleken. Folytatódnak a tapipadon is, aminek a gombjai ismét az egyszerűbb Toshiba gépeket idézik. A fehér billentyűzetből nem sikerült fényeset szerezni, de a fölötte sorakozó érintőgombos vezérlőpult és a kerek bekapcsoló ismét a Satellite-okra jellemző stíluselem, akárcsak a monitor kávájában fényes keretbe helyezett webkamera. Természetesen a kijelző felülete tükrös, akárcsak az alsó rész borítása.
Alul két közepes méretű ajtót találunk. Az egyik a 2,5”-os merevlemezt rejti, a másik mögé került a picike modem, a két memóriafoglalat és a Mini PCI Express aljzat, amiben a Wi-Fi modul kapott helyet. A bal alsó sarkot az optikai meghajtó tölti ki, jobbra pedig a Centrino 2 platform többi része került a hűtéssel egyetemben. Az akkumulátor foglalatán látszik, hogy átlagos méretű darab.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Gusztusos tablet a Toshibától
-
Vörös-fekete-fehér némi textúrával
Kipróbáltuk a Toshiba új szubnotebookját, a Satellite U500-at, mely szakít a szokásos, fényes felületekkel.
Bővül a Toshiba notebookok választéka
IFA 2009: bemutatkozott a Toshiba mini tabletje
IFA 2009: bemutatkozott a Toshiba első Blu-ray meghajtós notebookja
Magyarországon is bemutatkoztak az új Toshiba notebookok
Két új Toshiba Satellite modell várható
-
Multimédiás presztízsmodell
Nálunk járt a Toshiba speciális, Cell processzorral és hatalmas, Full HD monitorral felszerelt, prémium kategóriás Qosmio G50-e.
Előzmények
-
Millió forintos notebook
Kis túlzással ennyibe kerül az Asus W90 névre keresztelt, impresszív óriása. Kipróbáltuk a világ egyik legizmosabb és legnagyobb laptopját.
Frissítette Satellite A350 és A355 notebookjait a Toshiba
-
Notebookszépségverseny
A hardveres újdonságok bemutatása mellett olvasóink véleményét is kikérjük a laptopok kinézetével kapcsolatban.
Ultrahordozható Portégé A600
Bemutatták a Portégé M750-et
Elegáns és megfizethető - megjelent a Portégé M800
-
Toshiba Portégé R500 - kis drága
A Toshiba 12 hüvelykes kijelzővel ellátott szubnotesze több dologban rekorder, ennek megfelelően kilója hétszázezer forintba kerül.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Fél perces videón az Apple összes terméke
Egy rajongó készítette el azt a gyorsított diav...
Mass Effect 3: Megújult weboldal, extra tartalmakkal
A BioWare frissítette a Mass Effect 3 oldalát, ...
HTC Velocity: 4G LTE és Android
Az európai Vodafone csoport kínálatában debütál...
Egyelőre megúszta a használt mp3-akkal kereskedő oldal
A bíróság a szolgáltatás betiltását kérő EMI-be...
Diablo III: Megjelenés 2012 Q2. Call of Duty: Idén folytatódik a sorozat
Az Activision-Blizzard ismertette ezévi terveit...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.













