2012. május 31., csütörtök

Gyorskeresés

Szponzorunk

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  Egyéb rovat

Ez történt 2009-ben

Összefoglaltuk az elmúlt év érdekesebb, jelentősebb eseményeit.

Hirdetés

Fókuszban a memóriachip

Lassan, de biztosan haladnak hódítóútjukon a memóriachipek. Az AM3-as foglalattal az AMD is DDR3-ra váltott, szóval egyre nagyobb lett az igény az új szabványú modulok iránt, ami magával hozta az árak csökkenését. Mostanra a DDR3 alig drágább a DDR2-nél. Általánosan viszont enyhe drágulás figyelhető meg, ami az iparág szemszögéből jónak mondható. Ugyanis korábban az erős verseny és túltermelés miatt nyomott áron adták a memóriachipeket, így több piaci versenyző is nehéz helyzetbe került, csődbe ment. Most viszont reális szintre emelkedtek az árak, sőt bizonyos mértékű hiány alakult ki, így újra jövedelmező RAM-ot gyártani. Típusok kapcsán ugyanaz a véleményünk, mint korábban, hogy a drága, tuningos csodákat csak azoknak érdemes megvenniük, akik valamilyen tesztprogramban szeretnének rekordokat elérni. A memória órajelének emelése ugyanis a legritkább esetben hoz valós gyorsulást.

A flash memóriachipek területén is komoly előrelépést tapasztaltunk 2009-ben. A mozgó alkatrész nélküli merevlemezek, vagyis SSD-k lassan, de biztosan törnek előre. Tesztjeinkben nagyon jól látszott, hogy ez a technológia még fiatal, így hát óriási lendülettel fejlődik. A tavasszal kipróbált MLC technológiás modelleket legfeljebb notebookokba ajánlottuk, mert a szélvészgyors olvasás mellett írásban még lassúak voltak. Nyáron már találkoztunk olyan típusokkal, melyek teljesítményéhes asztali gépekben is megállják a helyüket. Nálunk járt az Intel nagyteljesítményű, X25-M tára, melyben a korábbi 50 nanométeres csíkszélességgel készült MLC-s chipeket 34 nanométeresek váltották fel. Ősszel a Kingston SSDNow V+ személyében már az 50 000 forintos kategóriában is találtunk olyan terméket, ami csúcssebességet produkál. A gyorsaság kulcsa – vagyis a memóriamodulok mellett a másik kulcsa – a vezérlőchip. Ezen a téren óriásit fejlődtek a gyártók, sőt belső RAID rendszerekkel és méretes gyorsítótárakkal is próbálják növelni az SSD-k sebességét.

Azért messze van még az SSD-k hatalomátvétele. Mindamellett, hogy szólnak érvek az SSD mellett, ötvenezer forintba kerül egy 64 GB tárkapacitású példány, és ennek duplája a még mindig nem túl sok tárhelyet biztosító 128 GB-os modellek ára. Eközben hagyományos winchesterből ötvenezer forint környékén már 2 TB-osat kapni. Jelenleg eddig nyújtózott a tárkapacitás, amihez 500 GB-os tányérokat használnak. Sebesség terén tehát a nagyobb adatsűrűség miatt tapasztalható némi kis gyorsulás, bár 2009-ben elsősorban a zöld technológiák kerültek előtérbe. Minden gyártó kihozott valamilyen környezetbarát megoldást.

A notebookokba szánt, 2,5 hüvelykes HDD-k már nem fejlődtek olyan ütemben, mint a megelőző évben. Legfeljebb bejelentés szintjén sikerült megduplázni a 2008-as 500 GB-os tárkapacitást. Azért a notebookok többsége már 320 vagy akár 500 GB-os winchesterrel érkezik, ami az átlagos felhasználó számára bőven elegendő. A notórius letöltők pedig a ma kapható legnagyobb, 640 GB-os példányokat is rövid idő alatt degeszre tömik.

Hallott valaki ebben az évben a Blu-ray optikai tárolásról? Mi nem sokat. Valamiért az óriási kapacitású, kék lézeres tárolórendszer nem kapott akkora figyelmet most, mint korábban, amikor még a HD-DVD szabvánnyal harcolt. Akárcsak egy évvel ezelőtt, most is nagyjából 25 000 forintba kerülnek a Blu-ray-olvasók, az írókért pedig közel kétszer annyit kérnek. Az 1500 forint környékén kapható 25 GB-os lemezek fajlagos áránál pedig sokkal kedvezőbb mutatóval bírnak a nagy merevlemezek. Tovább nehezíti a Blu-ray helyzetét, hogy az esetek többségében a kapacitásban bőven elegendő DVD lényegesen olcsóbb nála.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.