A mai pendrive-ok kapacitása folyamatosan nő, a 16 és 32 GB-os modellek mellett már nem ritka a 64, de akár a 128 GB-os sem, de idén nyáron jelentették be a negyed TB-ost is. Ám ezek sebessége nem mindig kielégítő, az áruk pedig néha ijesztő. Hasonló vagy nagyobb kapacitású hordozható tárhelyet azonban olcsóbban is összehozhatunk egy merevlemez és egy mobil rack segítségével. Igaz, hogy nem feltétlenül férnek el a kulcsaink mellett vagy az ingzsebünkben, de legalább normális sebességgel másolják az adatokat. Természetesen nem csak erre használhatók ezek a passzív hűtésű eszközök, az asztali számítógép vagy a laptop mellett kiegészítő tárhelyként is szolgálhatnak. Ezúttal az Enermax készülékeit vizsgáltuk meg, amelyeket a Computer Emporium Kft. bocsátott a rendelkezésünkre.
Az Enermax a Jazz termékcsaládjában kétféle típus összesen ötféle változatát kínálja. A két alcsoportot a 2,5" és a 3,5" méretű merevlemezeket befogadó keretek jelentik, a további változatok pedig a többféle csatlakozónak köszönhetők. A kisebb modellből kapható IDE-s és SATA-s verzió, amelyek mindkét esetben 2.0-s USB porton keresztül csatlakoztathatók a számítógéphez. A nagyobbikból pedig létezik USB-n kapcsolódó IDE-s és SATA-st egyszerre, illetve csak SATA-s winchestert olvasni tudó rack, sőt ez utóbbiból egy eSATA csatlakozóval ellátott Jazz is piacra került. A készülékek piros-fekete csomagolásban érkeztek, rajtuk kis ikonokkal kiemelve a tulajdonságaikat. Minden modellnek létezik egy szürke borításos változata is, mi a feketére festetteket kaptuk.
Elsőként a notebookos winchesterekkel, a 2,5"-os HDD-kkel használható Jazzeket vizsgáltuk meg. Csomagolásuk megegyezett, a kereten kívül egy tartózsákot, egy-egy USB, adat- és tápkábelt, használati utasítást, egy kis tasakban pedig csavarokat és gumitalpakat mellékelnek a rázkódáscsökkentéshez.
A kisebbik Enermaxok, pontosabban az EB207E-B és az EBU207S-B pontos mérete 139 x 78 x 17 mm. A hátlap alumíniumból készült, amit a cég logója díszít, a felső részt pedig az ismert acélrács borítja, középen a széria logójával. A kialakítás elég szellős, ami segíti a jó hőelvezetést és -leadást. Természetesen alul, a sarkokon csavarokkal is rögzíthetjük a beleépített HDD-t.
Hátsó részükön csupán egy USB és egy tápcsatlakozót helyeztek el.
A lényeges különbséget belül találjuk, az egyik kis áramköri panelen IDE, a másikon SATA aljzat fogad bennünket. Maga a NYÁK könnyedén kiszedhető, így egyszerűbben rá tudjuk csúsztatni a winchester portjára, majd az egészet a helyére rakva máris kész vagyunk a szereléssel.
A merevlemezt a csavarhelyeinél négy kampó is rögzíti a rackben. A keret természetesen kialakításánál fogva a 9,5 és a 15 mm vastag meghajtókat is kivétel nélkül fogadni tudja. A kis HDD-k közül a 4500-7200 rpm-esek szerelhetők bele.
A mellékelt zsák a szállításnál lehet hasznunkra, megóvja a Jazz külsejét a sérülésektől, és a puha anyag talán valamennyi rázkódást is elnyel.
A 3,5"-os Enermax Jazz külsőmerevlemez-házakhoz is gazdag körítést kapunk. Az eSATA csatlakozóval is rendelkező modell (EB307-ES) mellé jár egy állvány, tápegység, gumitalpak, USB kábel és természetesen egy eSATA kábel is, amelyhez alaplapi kivezetést is adnak. A csak USB aljzatos változatok (EB307-S, azaz a SATA-s és a EB307-C, azaz a SATA+IDE kombós) csomagjából ez utóbbiak nyilván hiányoznak.
Az állvány több szempontból is praktikus kiegészítő. Egyrészt így kevesebb helyet foglal a rack az asztalon, ráadásul két oldalról is tud szellőzni, így kevésbé melegszik a winchester. Persze, ha valakinek úgy tetszik, nyugodtan lehet nélküle is használni a Jazzt.
Az EB307-ES Enermaxon az USB porton kívül megtaláljuk az említett eSATA interfészt, illetve az elmaradhatatlan tápaljzatot. Erre és a EB307-C-re egy ki-bekapcsoló gomb is került.
A beszerelés ebben az esetben is nagyon gyorsan megoldható. A behelyezett merevlemezt kis, rugalmas fémkampók fogják le elég stabilan, amik a csavarok furataiba akadnak be. Végtelenül egyszerű megoldás, de működik.
A keret ezúttal is alumíniumból készült, amit a 2,5"-oshoz hasonlóan acélrács borít, ám ezúttal mindkét oldalról, ami érthető is, hiszen a nagy winchesternek több hőt kell leadnia. Maga a mobil rack 220 x 124 x 43 mm méretű és üresen 490 grammot nyom. A merevlemezek közül a 4800-10000 rpm-eseket lehet használni vele.
A teszteket a SATA-s verziókkal végeztük. A kisebb rack esetében egy 160 GB-os Hitachi Travelstar 7K200-at (HTS722016K9SA00) használtunk, a nagynál pedig egy 400 GB-os Samsung Spinpoint T166-ot (HD403LJ). Elsőként a 2,5"-os Jazzben lévő Hitachival futtattuk le a sebességtesztet. Amit ki lehet hozni az USB interfészből, azt kihozta, az elért 33 MB/s-os tempónál általában nemigen lehet gyorsabban másolni 2.0-s USB porton keresztül, így ez egy teljesen korrekt eredmény. Ráadásul végig stabilan tartotta is ezt a sebességet, ami külön jó pont.

2,5"-os Hitachi merevlemez - 2.0-s USB-n keresztül
A második körben a Samsung következett a nagy rackekben. Először USB-n keresztül néztük a teljesítményét. A teszt a kicsihez hasonlóan sikeresen zárult, a 3,5"-os SATA merevlemez is – amennyire csak tudta – kihasználta a 2.0-s USB sávszélességet. Ezúttal is elég stabil grafikont kaptunk.

3,5"-os Samsung merevlemez - 2.0-s USB-n keresztül
Az utolsó tesztben bevetettük az eSATA-t is, mint titkos fegyvert. Az USB-hez képest igen meggyőzőnek tűnik az eredménye. A minimum sebesség az USB-éhez hasonló, ám a maximum és az átlagos tempó is magasan veri azt. Majdnem dupláját, 60 MB/s-ot ért el, igaz, hogy ezúttal már nem volt végig olyan egyenletes a grafikon. De ezért is kárpótol az USB-hez képest majd négyszeres, 109 MB/s-os löketszerű másolási sebesség.

3,5"-os Samsung merevlemez - eSATA-n keresztül
Értékelés
Az Enermax Jazz sorozatú mobil rackjei igazán egyszerű és hasznos eszközök. Könnyű és gyors szerelni őket, még szerszámra sincs hozzájuk szükségünk. A háttértárak működését a készülékek elején lévő kis kék LED jelzi. Nagyon szellősek, tehát a winchestereket is hűvösen tartják. SATA és IDE csatlakozós változataikkal az újak mellett a régebbi típusú HDD-ket is használhatjuk velük. Ha kicsit gyorsabb, átlagosan legalább másfélszeres sebességet szeretnénk elérni, rendelkezésünkre áll az eSATA-s Jazz is.
A tesztelés alatt, illetve után szinte alig éreztük, hogy a házak bármennyire is átmelegedtek volna. A merevlemezek is csupán langyosak voltak, tehát a rácsos borítás jól vizsgázott. Felmerül persze a kérdés, hogy egy ennyire nyitott rendszer hogy áll összefüggésben az adattárolók által keltett zajokkal. Tapasztalataink szerint így is sikerült felfogniuk valamennyit az egyébként is halk meghajtók hangjából, szóval egyáltalán nem voltak zavaróak még egy csöndes szobában használva sem.
A 2,5"-os Enermax Jazz IDE-s változata 5800 forintba, a SATA-s 6200-ba kerül. A 3,5"-osak közül a SATA merevlemezeket fogadó verzióért 11 600, az IDE-ssel is megbirkózóért 13 800 forintot kell fizetnünk, az eSATA aljzattal is ellátott pedig már 14 700 forintot kóstál. Mindegyikre egy év garancia vonatkozik. Az Enermax mobil rackek ízléses megjelenésük, egyszerű szerelhetőségük, jó sebességük, és a merevlemezek hűvösen tartása miatt nekünk tetszettek.
![]() |
|
| Enermax Jazz külsőmerevlemez-házak |
ndavid