Gyorskeresés
Szponzorunk
Elegáns tablet a Gigabyte-tól
A 10,1"-os érintőképernyővel szerelt TouchNote T1028G-vel ismerkedtünk meg.
Értékelés
A Gigabyte tábla-PC-je már az első kézhezvételekor elég bizalomgerjesztőnek tűnt, és további használatakor sem kellett csalódnunk benne. Megjelenését nézve nem lehet ok a panaszra, jó a színe, és a formák, a kidolgozottság szintje is rendben találtatott. A felhasznált anyagok minősége is megfelelő szerintünk.
A teljesítményét nézve nem szabad sokat várnunk, hiszen egy egymagos Atomot kapott csupán, így azzal kell beérnünk, amit a maga 1,66 GHz-ével nyújtani tud. Ez persze a hétköznapi használatra, internetezésre, egyszerű irodai alkalmazások futtatására teljesen jó, és a szórakozásról sem kell lemondanunk, videólejátszásra is alkalmas. Ahogy láthattuk, ez utóbbira akkumulátorról akár négy órán keresztül is képes, és ha már az áramforrás szóba került, érdemes megemlíteni az alacsony terhelés mellett elért hét órás üzemidőt is, ami szép teljesítmény.
Sok negatív tapasztalatunk nem volt a T1028G-vel, talán a beviteli eszközöknél ért minket a leginkább negatív tapasztalat. A billentyűzeten jól lehetett gépelni, a gombok mérete, formája is tetszett, csupán a kiosztást nem találtuk jónak. A touchpad pedig túlzott keskenységével és gombjai szokatlan elrendezésének köszönhetően hagyott keserű szájízt, amin a multitouch-os képességek enyhítettek csak valamelyest.
A döntő tényező természetesen sokunknál az ár. A Gigabyte tabletének 3G modemmel ellátott változatáért nagyjából 159 000 forintot kell fizetnünk. Ez más érintőképernyős hordozható számítógépekhez viszonyítva nem tűnik soknak, azonban ennyiért már akár egy jobb teljesítményű CULV-os notebookot vagy egy nagyobb, erősebb netbookot is kaphatunk. Ezért érdemes mérlegelni a dolgokat - szükségünk van-e a gép árát jócskán megdobó érintőképernyőre. Ha a válasz igen, a TouchNote egy jó választás lehet, nekünk legalábbis tetszett a tábla-PC.
| Gigabyte TouchNote T1028G | |
| Jellemzés | Stílusos megjelenésű tablet hétköznapi használatra |
| Pro | + kellemes megjelenés + nagyszerű minőségérzet és tapintás + kifordítható érintőképernyő + táska is jár hozzá + 3G modem + jó akkuidő |
| Kontra | - közepes teljesítmény - billentyűzetkiosztás - touchpad mérete, formája - kicsit drága |
| Alternatíva | Asus Eee PC T91, viliv S7 |

Gigabyte Touchnote T1028G
ndavid
Azóta történt
PH!TV – Huawei IDEOS, ideális?
-
Gigabyte notebook - egy lépéssel lemaradva?
A gyártó Q1580M laptopját próbáltuk ki, melynek még Core 2 processzora és régies kabátja van.
Gigabyte notebookok a Computexen
Előzmények
-
Parányi tablet a vilivtől
A gyártó S7 modelljét, a kifordítható kijelzőjű tábla-PC-t vizsgáltuk meg.
Windows 7-re mobilizál a Gigabyte
-
Eee PC érintőképernyővel
Megérkezett az Asus első kiforgatható érintőképernyős netbookja, a T91.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.









