Szemmel tesztelve

Kisebb és nagyobb záridővel [+]

Ezután félretettük a kalibrátort, és a szemünkre hagyatkozva teszteltük az Eizo monitorát. Először a feketét vizsgáltuk. Nem tettünk mást, mint hogy a kijelzőt sötétben (ahogy a filmeket is szokás nézni) egy teljesen fekete háttér megjelenítése közben lefényképeztük. A kalibrálás során bemért fekete értéke itt mérvadó szokott lenni (120 cd/m² mellett 0,1 cd/m²-t kaptunk), de ez a szám nem képes kifejezni a panel egyenletességét, ezért van szükség a fényképre. Az Eizo HD2441W nagyon jó volt ebből a szempontból is, de lehetett volna jobb is. A négy sarokból nagyon enyhe bevilágítás volt látható, igaz, ez csak koromsötétben, teljesen fekete képtartalom mellett látszódott. A fényképeket óriási záridő mellett készítettük annak érdekében, hogy mégis csak látszódjon, milyen irányokból szűrődik be a háttérvilágítás. A jobb oldali képen már kivehető, hogy a négy sarokból nyúlik be csóva (de ez, mint említettük, szabad szemmel alig látható, filmnézés közben pedig egyáltalán nem).

Homogenitás [+]

A továbbiakban a panel homogenitását vizsgáltuk. Ehhez egy rendkívül egyszerű módszert választottunk, a kijelzőn megjelenítettünk egy szimpla, egyszínű képet (eredetileg barna), majd azt vizsgáltuk, hogy a fejünk mozgatásával hogyan változik a megjelenített szín. Ideális esetben, ha pontosan középről nézünk egy képernyőt, akkor a szélek felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A fénykép pontosan középre állított fényképezőgéppel készült. A HD2441W itt megingott, hiszen a kijelző alsó tájékán szabad szemmel is láthatóan sötétebb, mint a panel felső régióiban. Egy drága kijelzőtől ennél többet várnánk, még akkor is, ha ez a különbség munka, videózás, játék közben nem volt észrevehető (az elképzelhető, hogy egy igazi gurunak szemet szúrna munka közben is). A „barnatesztben” látott eredmények után bemértük a fényerőt (fehéren) a panel kilenc különböző pontján. A monitortesztekben a minimális, maximális stb. fényerő mértékét mindig a képernyő közepén szoktuk meghatározni, viszont az egyre növekvő paneleken néha már szabad szemmel is jelentős eltéréseket lehet felfedezni a panel egymástól távol lévő pontjai között (azaz kissé foltosak). A HD2441W esetében a számok azt mutatták, amit a „barnateszt”, vagyis a panel alsó harmadában alacsonyabb volt a fényerő, mint középen és felül. A legnagyobb eltérés 11%-os, amit a bal alsó sarokban mértünk, a kijelző többi részén nem ennyire vészes a helyzet, maximum 6%-os a 100%-tól való differencia.

Eizo FlexScan HD2441W (S-PVA) [+]

Samsung SyncMaster 2493HM (TN+film) [+]

Ezután a betekintési szögeket ellenőriztük. Tudni kell, hogy az egyes paneltípusok (TN, MVA/PVA, IPS) ebből a szempontból eltérő jellemzőkkel bírnak a gyártástechnológiából kifolyólag. A leghátrányosabb helyzetben a TN+film panel van, mely vízszintesen és függőlegesen sem rendelkezik baráti értékekkel, ez főleg akkor érhető tetten, amikor a monitort szemből nézve már a panel szélén sem olyan a szín, mint középen, ez a széles képernyős (widescreen) kijelzőkön fokozottan látható. A (S-)PVA panelek a papírforma szerint oldalról, lentről vagy fentről nézve sem veszítenek kontrasztarányukból, vagy legalábbis nem vészesen. A szemléltetés kedvéért elővettük egy régebbi tesztben szereplő, 24 colos TN+film paneles kijelző fényképeit is, így az könnyedén összehasonlítható a Super-PVA-s Eizo HD2441W-vel. Az Eizóval egyik irányból sincs probléma, míg a TN+filmes monitorok képe fentről, de főleg alulról szemlélve is csúnya.

Az utánhúzást játékokkal (Quake 3 és 4, Prey, UT3, Gears of War, Crysis, stb.) és filmekkel egyaránt vizsgáltuk. A HD2441W-vel nem volt problémánk egyik esetben sem (kivételt a tömörítési hibák és a filmek, illetve a képernyő frissítésből adódó különbségek jelentenek), nem véletlen, az Eizo fejlesztette ki az Overdrive-ot. Ugyanakkor egy ideje már minden monitorról így nyilatkozunk, mert szerintünk 8 ms-os g2g válaszidő alatt nincs észrevehető utánhúzás. Ennek ellenére, ha valaki úgy érzi, hogy nem vagyunk megbízhatóak ebből a szempontból, nézzen meg egyet magának, mert csak akkor lehet benne biztos, hogy nem fog csalódni. A TN+film paneles monitoroknak 2 ms-os válaszidővel biztosan nincs utánhúzásuk.

Hogy az utánhúzást képekkel is illusztráljuk, a PixPerAn nevezetű programot vetettük be, melyet már egy ideje a szokásostól eltérő módon használunk. Korábbi tesztjeinkben egy szemre kiválasztott utánhúzás-képkockát készítettünk, és így hasonlítottuk össze a monitorokat. A módszer jól működött egészen addig, amíg az egyes kijelzőknek elég hosszú volt a válaszideje, vagyis volt utánhúzása. Viszont ez a módszer 2–8 ms-os monitorok összehasonlítására már korlátozottan alkalmas, hiszen ezeket a szem gyakorlatilag ugyanolyannak látja. Ezért ezúttal azt csináltuk, hogy a PixPerAn jobbról balra száguldozó kisautóját felvettük kamerával (másodpercenként 15 képkocka), majd a felvételből kiválogattuk a legjobb (legkisebb utánhúzású) és a legrosszabb (legnagyobb utánhúzású) képkockákat. Ezzel, ha nem is precíz, de mindenképpen összemérhető módon ábrázolható az egyes monitorok utánhúzása, hiszen ha a kamerával mindig ugyanolyan beállítással vesszük fel a kiskocsit, akkor a felvételek összehasonlíthatóvá válnak. Lássuk a gyakorlatot! A bal oldalon látható a legjobb eset, a jobb oldalon pedig a legrosszabb.

Eizo FlexScan HD2441W – Super PVA, 6 ms

Samsung SyncMaster 245B – TN+film, 5 ms

Az Eizo HD2441W-t egy 5 ms-os TN+film paneles monitorral hasonlítottuk össze. A két kijelző közel ugyanolyan gyors volt, szabad szemmel nem látni különbséget. Kipróbáltunk egy programot, amiben egy előre beállított színű négyzetet lehet a szintén előre beállított színű képernyőn ide-oda húzogatni, ennek következtében fény derül arra, ha a monitor „allergiás” egyes színkombinációkra. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy egy fekete négyzettel hogyan boldogul a monitor, és a szürke, illetve citromsárga színű képernyő világosabbik felén enyhe elmosódást lehetett észrevenni, a a vörösben, zöldben és kékben nem volt gond.

inputlag: az LCD lassabb, mint a CRT

Kicsit a filmnézésre visszatérve, a HD2441W szerintünk csúcs képminőséget produkál, akármelyik bemenetet is használjuk, akármilyen jelforrásra is esik a választásunk, PC, DVD-lejátszó, Blu-ray lejátszó, mindegyik tökéletes volt.

A válaszidő tesztelését követően úgy döntöttünk, hogy a HD2441W-t megvizsgáljuk az inputlag szemszögéből is. Mi az inputlag? A nevéből is kitalálható, hogy a bemeneti adatok (input) késéséről (lag) lehet szó. Néhány szemfüles felhasználó észrevette, hogy az LCD-ken a tartalom később jelenik meg, mint a CRT-ken, tehát az LCD monitor késik (ez látható a fenti képen is). Egyesek szerint ez nagyon zavaró jelenség, gondoljunk csak arra, amikor játék közben a hang hamarabb érkezik meg, mint hogy a képernyőn látnánk a hozzá kapcsolódó eseményt, vagy az ellenség már lát bennünket, mikor mi még nem őt, és hasonló dolgok fordulhatnak elő. Az inputlag két okra vezethető vissza: egyrészt a válaszidő ludas érte, hiszen amikor arról beszélünk, hogy a monitor válaszideje 16 ms, az annyit jelent, hogy a kijelzőn 16 ms-mal később jelenik meg a tartalom. De ennél nagyobb késést okoznak egyes elektronikai komponensek, illetve azok minőségétől függ, hogy mekkora késésről beszélhetünk.

Az inputlag tesztelése nagyon egyszerű, a videokártyára az LCD monitor mellé rá kell kötni egy CRT monitort, majd egy program/játék elindítása után azonnal láthatóvá válik az LCD kijelző késése. Ahhoz, hogy a késés mértékét számszerűsítsük, egy számlálót érdemes használni (mi a Flatpanels.dk inputlag tesztjét használtuk), majd nagyon rövid záridővel fényképezve lekaphatjuk a késés mértékét (a CRT mindig előbb jár, tehát a CRT-ről leolvasható stopperóra idejéből kivonjuk az LCD-monitoron látható időt). Mi is ezt tettük, monitoronként készítettünk 20–30 képet, és ezeket értékelve elkészítettük a grafikont. Méréseink szerint a HD2441W 20 és 50 ms közti késéssel rendelkezik, ami a korábbi teszteredményeinket és az (S-)PVA paneles megjelenítőket figyelembe véve egész jó eredmény.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!