Gyorskeresés
Egy vezérlő mind felett
A Logitech Harmony távirányítói kényelmesebbé teszik az otthoni mozizást, vagy zenehallgatást. Cikkünk a Harmony 525-öst modellt mutatja be.
Hirdetés
Mutogatós dobozok
Az infravörös jeleket küldő távirányítók megjelenésükkor igazi technológiai csodának számítottak; a kissé bumfordi és legtöbbször kényelmetlen fogású, kezdetben csak néhány gombbal ellátott dobozkák segítségével minden korábbinál kényelmesebbé vált a tévézés. Az eltelt évtizedek során az otthoni szórakoztatóelektronika hatalmas fejlődésen ment keresztül; előbb képrögzítésre alkalmas videorekorderek érkeztek a háztartásokba, majd ezeket követték a Hi-Fi tornyok, DVD-lejátszók, illetve azokkal szinte egy időben a régi Hi-Fi-t váltó házimozi erősítők. Ezzel együtt természetesen gyarapodott a távirányítók száma is, melyekkel összességében egyre bonyolultabb funkciókat lehet vezérelni.
A fentiek alapján kijelenthető, hogy egy jól felszerelt nappaliban manapság átlag három-négy, különböző funkciót betöltő eszközből álló szórakoztatócentrum található, többnyire ugyanennyi távirányítóval. Egy ilyen távvezérlőn az eszköz bonyolultságától függően átlagban 35-40 gombot helyeznek el a gyártók, az egyre körülményesebbé váló kezelést pedig jól jellemzi, hogy a készülékek kikapcsolt állapotából nem ritkán csak 5-10 gombnyomás után érhető el a kívánt művelet. Valamivel könnyebb helyzetben van az a felhasználó, aki egy gyártótól vásárol; manapság számos berendezéshez mellékelnek ugyanis többfunkciós távirányítót, amivel egyszerre irányítható ugyanazon márka TV-je, DVD-je, videomagnója, vagy rádióerősítője.
Az univerzális, márkafüggetlen távirányítók azok számára jöhetnek jól, akik egyszerűbbé, kényelmesebbé kívánják tenni az otthoni szórakoztatócentrum távvezérlését. A manapság kapható tanítható távirányítók egymástól viszonylag jól elkülöníthetően két csoportba rendeződnek. Az olcsóbb univerzális távvezérlők pusztán csak arra hivatottak, hogy redukálják az egységek számát, azaz a kívánt funkció eléréséig legtöbbször ugyanannyi (vagy több) gombot kell megnyomni, csupáncsak nem kell három-négy távvezérlővel zsonglőrködni. A bonyolultabb modellek már nemcsak taníthatóak, de makrószinten programozhatók is, azaz egy gombnyomással képesek több parancsot küldeni különböző készülékeknek, ezzel jelentősen leegyszerűsítve a rendszer kezelését.

Ilyen programozható távirányítókból áll a Logitech Harmony családja, melynek legkisebb tagját mutatjuk be ezúttal. A Harmony 525-ös modell csak nemrégiben jelent meg a gyártó kínálatában, ám máris kijelenthető, hogy szép jövőnek néz elébe, hiszen a Logitech minden korábbi távirányítójánál olcsóbb, ám azoktól funkcióiban alig különböző típusról van szó. Ráadásul a Harmony 525 külsejét tekintve is szakít a korábbi modellekre jellemző babapiskóta-formával, mely ugyan kézreálló, de olykor kissé komolytalan látszatot kelt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Logitech Harmony - én irányítok mindent!
Kipróbáltuk, milyen az, mikor egyetlen nagyon okos távirányító elég az összes elektronikai berendezéshez.
-
Augusztusi hardvercsokor
Komoly adattároló rendszerek, gyors Wi-Fi eszközök, új tápok, Sennheiser headsetek és egy szokatlan távirányító kerül terítékre.
Előzmények
-
Multimédia Lifeview módra
Kipróbáltuk a cég hordozható USB-s tévétunerét és memóriakártyás multimédia-lejátszóját.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
WP7 blog: Újabb leárazások a Marketplace-en
Mától kedvezményes áron juthatunk hozzá hat Xbo...
Motorola – Németországból is kitiltva
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsér...
Mass Effect 3: Rebellion Pack DLC
Nem, ez nem az Extended Cut.
Google Play – megújuló előfizetésekkel
Az alkalmazáson belüli vásárlásokon túl megújul...
Alkalmazásbemutató: Elkészült a Hadur iOS-re
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hadur: az iOS-ver...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





