Gyorskeresés
Szponzorunk
Egér, kék foggal
Nálunk járt a világ legkékebb egere: a Microsoft Intellimouse Explorer for Bluetooth.
Hirdetés
Bekékülve
Viszonylag ritkán fordul elő velünk, hogy elragadtatással számolunk be egy termékről, a tavaly februárban oldalunkon bemutatott Microsoft Intellimouse Explorer 4.0-val kapcsolatban azonban minden szempontból elégedettek lehettünk. A gyártó időközben számos Intellimouse modellel jelent meg a piacon, ezek egyike az Intellimouse Explorer for Bluetooth, mely a nevéből is láthatóan Bluetooth szabvány szerint kommunikál a számítógéppel.
A Microsoft bluetoothos egerének két változata is készült, ráadásul egyazon név alatt; ma már azonban csak a v2.0 kapható szinte mindenütt, szerkesztőségünkbe is egy ilyen példány jutott el. Az új Intellimouse Explorer for Bluetooth csak dobozos változatban kapható, a gyártó az egér mellett egy aprócska USB-s Bluetooth adaptert, illetve két, a működéshez szükséges AA méretű ceruzaelemet is elhelyezett a dobozban.
Az egér külalakját tekintve szinte semmiben nem tér el a korábban bemutatott vezetékes Intellimouse Explorertől, illetve annak RF technológiát alkalmazó vezeték nélküli változatától, a Wireless Intellimouse Explorertől.
A mutatóeszköz kialakítása itt-ott minimális, szinte alig észrevehető mértékben tovább finomodott; alapvetően azonban ugyanazzal a kényelmes, kézre álló formával találkozunk (feltéve, ha a felhasználó kellően nagy tenyérrel rendelkezik), mint a régebbi modelleknél. A dizájn talán egyetlen hátulütője, hogy az oldalsó gombok közül az első eléréséhez továbbra is kissé nyújtózkodnia kell a hüvelykujjnak, ez azonban a hosszútávú használat során semmilyen valós kényelmetlenséget nem jelentett.
A színválasztás találó; a kék-fekete-ezüst kombináció elegáns és modern külsőt kölcsönöz az Intellimouse Explorer for Bluetoothnak. Az egér háta közepére azért biztos, ami biztos alapon felpingáltak egy Bluetooth logót, így első ránézésre nyilvánvalóvá válik az interfész típusa.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Logitech egerek extra görgővel
Kipróbáltuk, milyen érzés a motorral is megtámogatott MicroGear görgetőgombot tekergetni.
-
Lézeregér és minimouse
A Microsoft két új OEM egere barátságos ára, kitűnő minősége és precizitása révén ideális karácsonyi ajándékká válhat.
-
SilverStone és BTX
Sok érdekes újdonságot szedtünk egy csokorba, és megnéztük, hogyan áll a BTX.
-
Palacsintasütős egér
Továbbfejlesztette elemmentes optikai egerét az A4 Tech, mely kerek egérpadjáról kapta szoktalan becenevét.
Előzmények
Razer Pro megoldások profiknak
Szürke egerek a kihalás szélén?
In Trust we trust
Úton az ideális billentyűzet felé
Többfunkciós klaviatúrát jelentett be a Microsoft
-
Sportos egerek a nagyító alatt
A Logitech, a Microsoft és a Razer sorakoztatta fel cybersportok űzésére is alkalmas egereit.
-
Vezetékmentes függetlenség a Microsoft egerével
Energiatakarékos működést ígér a dizájnos MS Wireless Optical 2.0 egér.
-
Optikai egér játékosoknak
Profik fejlesztették profiknak és azoknak, akik profikká szeretnének válni – bemutatkozik a Razer Diamondback egér.
-
Az A4 Tech csodaegere
Az A4 Tech egyszerű, de szokatlan ötlettel állt elő - íme a játékra termett, vezetékes vezeték nélküli egér, az NB-30.
-
A4 Tech rádiós billentyűzet és egér
Egyedi kialakítású billentyűzet és ergonomikus egér a kényelmesebb munkavégzésért – mindezt vezetékek nélkül.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.









