Mikor az Asus elkezdte ontani az Eee PC-ket, szinte tudtuk – de legalábbis nagyon reméltük – hogy lesz egy csinos modell is a családban. Nagyon biztatóak voltak az első képek és tudósítások az S101 luxusmodellről, most pedig itt fekszik ez a gyönyörűség az asztalunkon. Pontosabban a Targus által gyártott, ízléses tokjában.
Fényes, barna borításával és krómbetéteivel az S101 legjobban exkluzív márkatársára, az U2-re hasonlít, de annál picivel kisebb méretű. Alapterülete 264 x 180,5 mm, tehát néhány milliméterrel kisebb az Eee PC 1000H-nál is, amely 266 x 191 mm-t foglal el. Kézbe kapva nagyon masszívnak tűnt, eddig csak a fémházas HP 2133-nál éreztünk hasonló stabilitást.
Mindezek ellenére az S101 nagyon vékony. Legvastagabb pontján 25 mm-es, és súlya sem lépi át az egy kilogrammot. Homlokzatán csak a két hangszóró vékony rácsát találtuk, semmi mást. A ritkán használatos csatlakozókat, mint a VGA-kimenetet vagy az Ethernet és Kensington aljzatot nagyon okosan a hátsó élre tették. Ide került a szellőzőnyílás is, tehát egyik kezünket sem fogja melegíteni az Atom hője. Szokatlan, hogy a kártyaolvasó is hátraköltözött.
Oldalra már csak a gyakrabban használatos három USB-t, illetve a hang ki- és bemenetet kellett elrendezni. Ez a látszatra minimális csatlakozós kialakítás még jobban kiemeli a gépecske vékonyságát.
Kinyitva szerencsére nem olyan fényes felületű LCD panelt találtunk, mint az N10-ben. Itt csak a keret fényes, amelybe felül 0,3 megapixeles webkamerát, alul pedig dupla mikrofont rejtettek. A felső és alsó részt egy krómsáv választja el egymástól, melynek két végén hagyományos kialakítású zsanér látható. Alatta kétoldalt egy-egy krómos gomb van, majd jön a billentyűzet, ami nagyon hasonlít az Eee PC 1000H-ban megtalálhatóra. Legalul szálcsiszolt csuklótámasz keretezi az egybeszabott gombos, kellően méretes tapipadot.
Maximális nyílásszögben az S101 sajnos visszalépést jelent a többi Eee PC-hez képest. Ölbe véve kicsit felülről kell majd nézni rá, innen pedig hamar világosodni kezd a képe.
Kíváncsian vártuk, hogy hova tette az Asus az S101 akkumulátorát, ha hátul nem lóg ki a különösen vékony gépből. Nem máshol, mint a gép elejében találtuk az alig több mint fél centiméter vastag, de jó nagy alapterületű telepet, mely ugyan nem olyan erős, mint az 1000H 48,84 Wh-s példánya, de 36,26 Wh-s teljesítményével még mindig az izmosabb netbook-energiaforrások közé sorolható. Balra, egy kisebb ajtó alatt találtuk a mini PCI Express foglalatos AzureWare Wi-Fi adaptert és az 1 GB-os DDR2 memóriamodult.
Hardvertartalmát tekintve az S101 a szokásos netbookos formát hozza: 1,60 GHz-es Intel Atom processzorra alapoz, amelyhez csöppet elavult Intel 945GSE északi és ICH7 déli híd kapcsolódik. Memóriából 1 GB került bele, kijelzője pedig 10,2”-os, 1024x600 pixel felbontású, TN+film paneles, és LED háttérvilágítást kapott. Merevlemeze 16 GB-os SSD, optikai meghajtója természetesen nincs. Adattárolás tekintetében az Asus az Eee Storage nevű rendszerrel és egy ajándék, 16 GB-os SD kártyával egészíti ki az S101-et. Az előbbi egy online tárhely, amelyet a mellékelt szoftverrel úgy kezelhetünk – "fogd és vidd" módszerrel –, mintha a merevlemezünk része lenne. Alapból 30 GB tárhelyet kapunk, és az Asus szerverén találunk különböző Eee PC kiegészítőket, szoftverfrissítéseket, háttérképeket és egyéb érdekességeket is. Arra számítottunk, hogy a tetszetős S101 legalább olyan drága lesz, mint az N10, melynek ára közelíti a 200 000 forintot. Ehhez képest a pillanatnyi gazdasági helyzet fényében az S101 156 900 forintos ára – amiben a Windows XP Home operációs rendszer, a 16 GB-os SD kártya, a 30 GB-os Eee Storage és a szép tok, valamint a 2 év garancia is benne van – nem is olyan vészes.
| Termék megnevezése | Asus Eee PC S101 |
| Processzor | Intel Atom N270 (1,6 GHz, 512 kB L2 cache, 533 MHz FSB) |
| Lapkakészlet | Intel 945GSE + ICH7-M |
| Memória | 1024 MB DDR2-667 |
| Kijelző | 10,2", 1024x600 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással |
| Grafika | Intel GMA 950 |
| Hang | Realtek ALC662 |
| Merevlemez | Asus-JM S41 SSD 16 GB |
| Optikai meghajtó | nincs |
| Kommunikáció | AzureWare IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Atheros Ethernet, Bluetooth |
| Interfészek | - 3 x USB 2.0, - D-Sub monitor kimenet, - Ethernet, - analóg audio ki- és bemenet, - PC Card |
| Extrák | 0,3 megapixeles webkamera, kártyaolvasó |
| Akkumulátor kapacitása | 4 cellás - 36,26 Wh |
| Méret | 264 x 180,5 x 18-25 mm |
| Tömeg | 1 kg |
| Operációs rendszer | Windows XP Home |
| Gyártó weboldala | www.asus.com |
| Termék weboldala | Eee PC S101 |
| Bruttó fogyasztói ár | 156 900 Ft |
Unalomig teszteltük már az 1,60 GHz-es Atomot, szóval most sem vártunk semmi meglepőt. Ellenőrzésképpen – hogy minden szám stimmel-e – az ugyanígy felszerelt Eee PC 1000H eredményeit használtuk.
| CPU tesztek | Asus Eee PC S101 Intel Atom N270 (1600 MHz, 512 kB L2 cache) | Asus Eee PC 1000H Intel Atom N270 (1600 MHz, 512 kB L2 cache) |
| Everest v4.5 CPU Queen | 3511 | 3520 |
| Everest v4.5 CPU PhotoWorxx | 2238 | 2238 |
| Everest v4.5 CPU Zlib (kB/s) | 8436 | 8454 |
| Everest v4.5 CPU AES | 1841 | 1839 |
| Everest v4.5 FPU Julia | 533 | 531 |
| Everest v4.5 FPU Mandel | 129 | 128 |
| Everest v4.5 FPU SinJulia | 285 | 285 |
| Renderelés Cinebench 10 1 CPU | 552 | 551 |
| Renderelés Cinebench 10 x CPU | 844 | 842 |
| Super PI - 1M (mp) | 92,578 | 92,812 |
| Videokódolás AutoGK v2.45 MPEG2 -> XviD (s) | 318 | 319 |
| Tömörítés WinRAR v3.71 benchmark (kB/s) | 374 | 319 |
Nem történt semmi váratlan, az S101-es Atomja ugyanazt tudta, mint az 1000H-ban dolgozó. Csak a merevlemezt is tekerő WinRAR tömörítésben volt némi különbség az SSD-s rendszer javára. A Centrino Atom platform továbbra sem tud – és nem is akar – versenyre kelni a normál Centrinóval, de teljesítménye elegendő az egyszerűbb alkalmazásokhoz, amelyek egy netbook felhasználási körében előfordulnak. Videokódolásban a H.264 és VC-1 tömörítésű anyagokat is 720p felbontásig tudja zökkenőmentesen lejátszani.
| Memóriatesztek | Eee PC S101 1 x 1024 MB DDR2-533 RAM | Eee PC 1000H 1 x 1024 MB DDR2-533 RAM |
| Everest v4.5 memóriaolvasás (MB/s) | 3753 | 3649 |
| Everest v4.5 memóriaírás (MB/s) | 2798 | 2808 |
| Everest v4.5 memóriamásolás (MB/s) | 995 | 1196 |
| Everest v4.5 memóriakésleltetés (ns) | 119,3 | 120,9 |
Memóriakezelésben is fej fej mellett halad a két kis Asus, bár másolásban az 1000H nagyjából 10%-kal gyorsabb volt valamiért.

16 GB-os SSD - 80 GB-os Seagate Momentus merevlemez
Egyetlen területen, merevlemezkezelésben volt jelentős különbség a két netbook között. Ez nem csoda, hiszen az SSD és a HDD teljesen más felépítésű. A mozgó alkatrész nélküli, flash memóriamodulokra alapozó tár folyamatos olvasási sebességben és elérési időben is alaposan lekörözte a lassúcska, 80 GB-os Seagate winchestert. Egyedül löketszerű csúcssebességben maradt alul a modernebb meghajtó, és minden bizonnyal írásban sem jeleskedik annyira, mint olvasásban. Persze egy netbookban sokkal fontosabb, hogy nincs benne mozgó alkatrész, és hogy keveset fogyaszt.
Megvizsgáltuk az S101 Wi-Fi egységének teljesítményét is. A teszteléshez Ralink chipkészletes Edimax BR-6504n Draft N szabványú routert, hozzá való Edimax PC Card adaptert és egy IBM ThinkPad X40 notebookot használtunk. Az alábbi ábra szemlélteti tesztkörnyezetünket, egy kétszintes családi házat. A miénk mellett még egy Wi-Fi hálózat működött a környéken. Ki kell emelni, hogy mérési eredményeink csak információs jellegűek, más környezetben ugyanezek az eszközök teljesen másképp viselkedhetnek.

A routert az emeleten a 0-s pontba helyeztük, majd a házon belül az 1-3 pontokban mértünk. Ezután kimentünk a 4-es ponthoz, majd az utolsó két mérést egy szinttel lejjebbről, a kertből végeztük. A „Wi-Fi - LAN” teszteknél az egyik gép vezeték nélkül, a másik vezetékkel csatlakozott az Edimax routerhez, míg a „Wi-Fi - Wi-Fi” esetben minden kapcsolat drót nélküli volt.
| Edimax BR-6504n | Wi-Fi - LAN | Wi-Fi - Wi-Fi |
| 1. | 2950 kB/s | 1450 KB/s |
| 2. | 2950 kB/s | 1400 KB/s |
| 3. | 2900 kB/s | 1350 KB/s |
| 4. | 1900 kB/s | 1300 KB/s |
| 5. | - kB/s | - KB/s |
| 6. | 100 kB/s | - KB/s |
Annak ellenére, hogy a specifikációs lista és a címkéje alapján is Draft N-es Wi-Fi adapter van az S101-ben, nekünk inkább a g-s eszközökre jellemző sebességet és hatótávolságot sikerült mérnünk. A vezetékes Ethernet felé forgalmazva majdnem elértük a 3 MB/s-os csúcsot, aminek jelentős része rendelkezésre állt két falon keresztül (4-es pont) is. Távolabb már gyorsan csökkent a jel, a szokásos, 5-össel jelölt „fekete lyuk pontunkban” el is tűnt, majd ismét megjelent a 6-osban. Drót nélkül nagyjából felére esett vissza a csúcstempó, és csökkent a hatótávolság is.
A hardver többi részéhez hasonlóan nyilván a 10,2”-os 1024x600 pixeles kijelző is azonos az 1000H-ban találhatóval. Kár, hogy az Asus nem tett 1280x800-as panelt ebbe a nagyon szép kis masinába, de méréseink szerint az U2-ben dolgozó 11,1”-os, 1366x768-as megjelenítő is befért volna az S101-be. Persze a komolyabb kijelzők biztosan hatással lettek volna az árra. A másik indok a szerényebb panelre talán az lehet, hogy ennél jobbal a netbookok már veszélyeztetnék a drágább szubnotebookok piacát is.
Így hát az S101 kijelzője csak nagyon kis szögtartományban ad viszonylag színhelyes képet. Felülről és oldalról nézve hamar homályosodni kezd, alulról pedig szinte azonnal átfordulnak a színei.

Természetesen megvizsgáltuk a panel színhelyességét is. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro, illetve az Eye-One Match szoftverrel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn bemért színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg, a kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a szín referenciához való hasonlóságában. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

Kalibrálás előtt nagyjából az Eee PC 1000H-nál mért, meglehetősen nagy eltéréseket kaptuk, amin a Blue Eye Pro segítségével nagyon sokat sikerült javítani, igaz, a vörös szín helyestől való eltérése így is majdnem 5 deltaE maradt.

A LED-es háttérvilágításnak és a kis felületnek köszönhető, hogy a kijelző homogén színei meglehetősen egyenletesek voltak. Feketéje nagyon kis mértékben világosodott be, műszerrel mérve pedig az alsó része bizonyult egy kicsivel világosabbnak, akárcsak márkatársánál.
Kiosztása tekintetében az S101 klaviatúrája azonos az ezresével. Lényegében csak egyetlen komoly kifogásolnivaló van rajta, a jobb Shift elhelyezése. A 260 mm körüli szélességbe nem fér bele az összes gomb teljes méretben, így a nullából, valamint az ú, ű és í betűből is le kellett csípni egy darabot, de a billentyűzet egészen jól használható maradt. Sötét színébe mintha csillámport kevertek volna, ettől valamivel látványosabb lett.
A kijelző alatti tetszetős krómsáv alá két gombot helyeztek. A jobbal lehet bekapcsolni a gépet, a ballal pedig a teljesítményprofilok között váltani. Az S101-nél is megkapjuk a „High performance” módot, ami az FSB-t 140 MHz-re emeli, ezzel a CPU órajele 1680 MHz-re nő. Az Asus nagyobb netbookjai kellően méretes, ráadásul multitouch érintőmezőt kaptak. Az S101-nél a megszokottnál vékonyabb, egybeszabott gombot tettek alá, ami kezdetben kattogva jár, de idővel bekopik majd. Az amúgy is jó minőségérzeten sokat lendít a szálcsiszolt felületű, fém csuklótámasz.
Tesztelés közben már feltűnt, hogy az S101 nagyon halkan teszi a dolgát, ezért kíváncsian vártuk, mi történik, ha alaposan odapörkölünk neki. Nagyjából 22-23 fokos szobahőmérsékletnél a gép felülete kellemesen langyos volt, egyes pontjain 28-32 fokot mértünk. Alul már valamivel melegebb volt a helyzet. A hardver jelentős részét rejtő középső részen minden hajtás nélkül 37 fokot mértünk. Asztalra téve ez nem vészes, és ölbe véve sem nagyon értünk ehhez a részhez. Jó pontot érdemel az S101 hangja, ami nyugalmi állapotban enyhe lehelésben merült ki, ráadásul ezt is a felhasználótól legtávolabbi pontban csinálta.

Meghajtva az Atomot, 51 fokos hőmérséklete szépen emelkedni kezdett. Nagyjából 3 perc alatt érte el a 65 fokot, ahol nagyobb sebességre kapcsolt a ventilátor. Ekkor hátul még mindig egészen jó értéket, 23 dB-t mértünk, amiből elöl csak 20 hallatszott. Az S101 CPU-ja így már tartani tudta a 65 fokos hőmérsékletet, és nem hangosodott tovább. Billentyűzete és csuklótámasza közel egy órás forralás után is kellemesen langyos maradt, alul csak a középső része melegedett számottevően.

Az Eee PC S101 szokatlan formájú telepe nagyjából harmadával kisebb teljesítményű, mint az 1000H-ban dolgozó. Ennek ellenére minden fogyasztási tesztben ennél kisebb eltérést mértünk, tehát a csinos Asus netbook kevesebbet fogyaszt. Az előny minden bizonnyal az SSD számlájára írható, hiszen hardveresen csak ebben különbözik a két apróság.
Nyugalmi állapotban az S101 majdnem hat óráig bírta. Videózni közel négy órát tudtunk vele, és teljes terhelésnél éppen hogy csak a három órás határ alatt maradtunk. A mellékelt picike töltő 36 watt leadására volt képes, így bekapcsolt géppel majdnem 3 óráig tartott a telep feltöltése. Kikapcsolt netbookal több mint fél órát nyertünk.

Most aztán tényleg gyönyörű netbookot készített az Asus! Az Eee PC S101 messze a legszebb apró laptop a tesztlaborunkban megfordultak közül. Fényes külső bevonata, krómdíszei, szálcsiszolt fémből készült csuklótámasza vagy a zsanérok végére illesztett kövecskék: megannyi csinos részlet, ami az általánosan nagyszerű minőségérzettel tökéletes egységet alkot. Ezt az érzést csak tovább fokozza a praktikus kis hordtok és a töltő bársonyzsákocskája.
Hardveres teljesítményében nem hozott újat az S101. Nagyjából ugyanazt tudja, mint az 1000H, tehát minden netbook számára adódó feladat ellátására elegendő. 16 GB-os SSD-je – halkságával és alacsony fogyasztásával – szerintünk kárpótol aránylag kis méretéért, amit egyébként is hatásosan kompenzál a mellékelt, 16 GB-os SD kártya és a 30 GB-os Eee Storage tárhely. Egyedül a felhasznált Wi-Fi modul teljesítményét kifogásoljuk, mely Draft N-es létére a g-sek sebességét hozta.
Az S101 hőkezelésével példásat alkottak az Asus mérnökei. A nagyobb F5 notebookok mintájára a hátsó rész közepére tették a melegedő alkatrészeket, a szellőzőrács pedig hátrafelé mutat. Ennek köszönhetően a gép jobb és bal oldala egyenletesen langyosodik, csak a fenéklemez közepének hátsó része melegszik számottevően. Mindeközben a gép alig csap zajt. Meg voltunk elégedve a akkumulátor üzemidejével is, ami durván 3-6 óra között mozgott.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a netbookkategóriát megteremtő Asus az Eee PC S101-gyel újabb mérföldkőhöz érkezett. Megcsinálta a kicsi és szép Eee PC-t, melyet nem lesz egyszerű követni a konkurenseknek. Figyelembe véve, hogy az 1000H árának másfélszereséért kínálják, feltétel nélkül ajánlani nem tudjuk, de nekünk nagyon-nagyon tetszett.
![]() | |
| Asus Eee PC S101 |
rudi
Az Asus Eee PC S101-et az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.