Eee PC-k - a három kislegény

  • (f)
  • (p)
Elemzés – Írta: rudi | 2008-07-10 12:24

Együtt tettük próbára a celeronos Eee PC 701-et és 900-at, valamint az új, Atom processzoros 901-et. Vajon melyik a nyerő?

Külső

Kezd kicsúcsosodni a mini notebookok (netbookok, mininote-ok stb.) körüli őrület, amit az Asus indított el még a tavalyi évben. A notebookpiac versenyzői közül a HP, az MSI és az Acer kis gépét már ki is próbáltuk, de a Dell és még sok kisebb-nagyobb gyártó szintén gőzerővel készíti saját termékét ebbe a váratlanul kialakult szegmensbe. Minden bizonnyal még az Asus sem számított rá, hogy az Eee PC ekkorát szól. Most, hónapokkal a megjelenése után, az újabb modellek érkezésekor még erősebb az az érzésünk, hogy az eredeti Eee PC 701 egy merész ötlet felettébb óvatos megvalósítása volt.

Miért? Azért mert egy kicsi, olcsó házat terveztek, benne egy elavult hardverrel, amely fölé a digitális képkeretekhez és hordozható médialejátszókhoz tömegével gyártott kijelzőpanelt illesztettek. De tegye fel a kezét, aki elsőre nem így csinálta volna, aki elsőre egy teljesen új, feltérképezetlen piac megteremtésekor másképp haladt volna! Most, hogy már nagyot – de még mekkorát – robbant a bomba, jöhetnek a fejlettebb, okosabb és szebb változatok, felépítésben és kiszerelésben még jobban a körvonalazódó igényekhez hangolva. Mai írásunkban az Eee PC evolúcióját, tehát a 701–900–901 utat mutatjuk be. Az első példányt még tavaly novemberben próbáltuk ki. A kicsike 701-es fehér volt, olcsónak tűnt, sok tekintetben korlátozott volt, de úgy is nagyon szerettük. Talán nem is őt, hanem az olcsó, éppen csak a célközönség igényeit kielégítő mininotebook ötletét értékeltük.

Az idei CeBIT-en már a legtöbbet kritizált, túl kicsi kijelző nélkül, egy új 8,9 colos, 1024 pixel széles panellel, de még a régi köntösben láthattuk az Eee PC-t. A 900-as éppen az elmúlt napokban, hetekben került a hazai piacra. A Computexen mutatkozott be az Intel netbookokba szánt, minimalista processzora, az Atom és vele a Centrino Atom platform MID-ek fölötti változata, amely ideális választás az Eee PC-hez hasonló kis gépekbe. Az atomos, 8,9 hüvelykes kijelzős Asus apróság a 901-es számot kapta. Azt gondoltuk, ismét csak a belső változik, de amikor először kézbe vettük az Eee PC 901-et, azonnal láttuk, hogy itt többről van szó. Már-már külön modellnek, mondhatni második kiadásnak nevezhető a fényesebb felületű, lekerekített élekkel, egy picivel nagyobb méretben érkező újdonság. Tetejére nem is Asus logó, hanem Eee felirat került. A mögötte lévő „Easy to Learn, Easy to Work, Easy to Play” szlogent is hangzatosabbra cserélték: „Easy, Excellent and Exciting”.

Elölről nézve máris látszik, hogy nemcsak kerekebb, hanem valamivel vaskosabb is az új modell. Nagy öröm látni, hogy a touchpad ezüstös gombjai sokkal szélesebbek, ami a korábbi, szinte használhatatlan érintőmezőnél nagyobb felületet sejtet.


Felül Eee PC 701, alul Eee PC 901

Atom-energiával működik, ezért nem kell tápcsatlakozó sem az új modellre. Persze ez csak vicc, a konnektort hátulról oldalra tették. Ebből a szögből is látszik, hogy a 901-es vaskosabb lett, ami 0,92 kilogrammról egészen 1,14 kilogrammra növekedett tömeget jelent.

Oldalt is látni némi formatervezési újítást. A friss modellnek más a zsanéros része, bal oldalán pedig sokkal nagyobb a szellőzőnyílása. Szükség is lehet erre a bővítésre, mert a kis 701-es meglehetősen melegedett.

Csatlakozók tekintetében minimális volt az átrendeződés. Végre eltűnt a használaton kívüli, vak modemaljzat, ezzel előbbre került az Ethernet port, a Kensington-zár rése pedig a korábban a külső monitorcsatlakozót blokkoló pozícióból most sokkal jobb helyre jutott. Az átellenes oldalon valamivel előrébb került a külső monitor – továbbra is analóg – kimenete, így mögé helyezhették a tápcsatlakozót. Az USB aljzatok száma három maradt, ami az esetek többségében elegendő.

Kinyitva, egymás mellé helyezve látszik csak igazán, hogy a 901-es mennyivel nagyobb elődjénél. Szélességük egyaránt 225 mm, de az új 11 milliméterrel mélyebb és valamivel vastagabb is. A 900-as Eee PC külsőre úgy néz ki, mint a 701-es, csak a felső, fekete részt teljes mértékben kitölti a 901-esével azonos, 8,9 colos kijelző, 170 mm-es mélysége és 0,99 kilogrammos tömege pedig éppen a két másik modell között van. Meg kell még említeni, hogy a két kicsi akkuja csereszabatos, a 901-es viszont újabbat kapott, ami nem kompatibilis a korábbiakkal.

Az új Eee PC kijelzőpanelje valamivel kisebb szögben nyitható, mint a régi, de így is jól használható akár térden tartva is.

Belső

Alulról az látszik, hogy a két régebbi, Celeron M processzoros Eee PC, a 701 és a 900 nem sokban különbözik egymástól. A középen elhelyezkedő ajtó alatt van az egyetlen memóriahely, fölötte pedig egy mini-PCI aljzat, amely a 701-es esetében üres, a 900-asnál viszont egy flashmemóriára alapozó tároló foglalja el.

Több mindent találni az Eee PC 901 sokkal nagyobb fedele alatt. Itt lakik a Wi-Fi és a Bluetooth modul a memória és az adattár mellett. Érdemes megfigyelni, hogy itt sokkal nagyobb részt szakít ki magának a négyről hatcellásra hízlalt akkumulátor.

A korábbi Eee PC-k egyik gyenge pontja a melegedés volt, ugyanis a CPU, az északi és a déli híd is a billentyűzet felé fordul, hőleadóként pedig egy nagyobb fémlemez szolgál, amely az egész klaviatúra alatt szétosztja a meleget, ezzel hosszabb távon – különösen a nyári kánikulában – kényelmetlenné téve a gépelést. Az Eee PC 901 esetében is maradt ugyanez a felállás, de az Atomtól hűsebb üzem várható, igaz, a 910-es északi hidat váltó 945-ös talán jobban melegszik elődjénél.

A fedél alatt a két celeronos, egyformán Intel 910GML északi és ICH6-M déli hidas Eee PC 701 és 900 nagyon hasonló, csupán minimális különbségek vannak köztük.

Avatatlan szem számára a 901-es sem sokban tér el tőlük, de azért látszik, hogy itt sokkal kisebb helyet foglal, kompaktabb a platformot alkotó fő chiphármas. Az 1,6 GHz-es Intel Atom N270 processzor, a 945GML északi híd és az ICH7-M déli híd pontosan ugyanaz, mint amit az MSI Windben láthattunk, illetve az Acer Aspire One-ban sejtünk. A három gép teljesítményben és hőtermelésben sem különbözik, így ebben a szegmensben is egyforma technikai alappal indulnak gyártók, csak rajtuk múlik, ki hozza össze a nyerő kombinációt.

Érdemes még egy gyors pillantást vetni a chipek méretére és elhelyezésére. A 45 nm-es csíkszélességgel készülő Atom processzor még a kis Celeronnál is jóval apróbb, mert amaz 90 nm-en készült. Akárcsak a processzornál, az északi hídnál is tetten érhető a helytakarékosság, ugyanis a 945-ös chip alapterülete nem nagyobb a 910-esénél, de tokozása jóval kisebb, teljesítménye pedig nagyobb. Egyelőre az Intelnél nem faragnak a déli hídból, de már fejlesztik a sokkal kisebb, egy chipbe integrált platformot.

Meg kell jegyezni, hogy az Atom processzor kivételével itt több éve tervezett megoldásokat látni, melyeket asztali vonalon azóta már két generáció követett, és notebookos chipkészletből is van frisebb az Intelnek. Azért kerültek mégis ezek a lapkák a mininotikba, mert olcsóak és nem fogyasztanak túl sokat.

Celeron az Atom ellen

Alább egy táblázatban foglaltuk össze a hazai piacon jelenleg és a közeljövőben elérhető Eee PC modelleket. A jobb kezelhetőség kedvéért mindig 701-ként hivatkozunk a legrégebbire, amelyet kiszereléstől és háttértártól függően 2G, 4G, 8G nevekkel, valamint bizonyos esetekben Surf utótaggal illettek. Nem soroljuk fel a nálunk minden bizonnyal forgalomba sem kerülő verziókat. A 701-esnek és 900-asnak elvileg ugyanaz a 900 MHz-es Celeron M ULV 353 processzora van, de a kisebbik gépben 100 MHz helyett csak 70 MHz-es FSB-vel dolgozik, így órajele csak 630 MHz. Korábban már írtuk, hogy Intel 910 GML és ICH6-M chipkészletük is azonos, akárcsak 33 Wh körüli négycellás akkumulátoruk, melynél elvileg kapható nagyobb is. Van pár olyan paramétere is az Eee PC 900-nak, amiben a 901-gyel azonos. Ilyen az alap 4 GB-os SSD, amit mini-PCI foglalatba illesztett egészít ki. Ez a linuxos verziónál 16 GB-os, a windowsosnál viszont csak 8 GB-os. Valószínűleg így kompenzálják a kétféle operációs rendszer közötti árkülönbséget, tehát a 20 GB-os, Xandros Linuxszal ellátott, illetve 12 GB-os, Windows XP-t futtató Eee PC 900 (valamint 901) ára egyforma. Közös a két 9-es Eee PC 8,9 colos, 1024x600 pixeles kijelzője, és 1,3 megapixeles webkamerája is. A 701-esnek csak 7 hüvelykes, 800x480-as monitor és 0,3 megapixeles kamera jutott, de legalább jóval olcsóbb a nagyobbaknál.


Termék megnevezéseEee PC 4G (701)Eee PC 900Eee PC 901
ProcesszorIntel Celeron M ULV 353 (630 MHz, 512 kB L2 cache, 70 MHz FSB)Intel Celeron M ULV 353 (900 MHz, 512 kB L2 cache, 100 MHz FSB)Intel Atom N270 (1,6 GHz, 512 kB L2 cache, 133 MHz FSB)
LapkakészletIntel 910GML és ICH6-MIntel 910GML és ICH6-MIntel 945GML és ICH7-M
Memória512 MB DDR2-4001024 MB DDR2-4001024 MB DDR2-533
Kijelző7", 800x480 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással8,9", 1024x600 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással8,9", 1024x600 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással
GrafikaIntegrált GMA 900Integrált GMA 900Integrált GMA 950
Hanghatcsatornás Realtek ALC662hatcsatornás Realtek ALC662hatcsatornás Realtek ALC662
Merevlemez4 GB-os SSD4 GB-os belső SSD + 8 vagy 16 GB-os SSD mini-PCI helyen4 GB-os belső SSD + 8 vagy 16 GB-os SSD mini-PCI helyen
Optikai meghajtónincsnincsnincs
KommunikációAtheros IEEE 802.11b/g Wi-Fi, Atheros L2 10/100 Mbps EthernetAtheros IEEE 802.11b/g Wi-Fi, Atheros L2 10/100 Mbps EthernetBluetooth 2.0+EDR, AzureWare IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Atheros L2 10/100 Mbps Ethernet
Interfészek3 x USB 2.0,
D-Sub analóg monitorkimenet,
Ethernet,
audio ki- és bemenet
3 x USB 2.0,
D-Sub analóg monitorkimenet,
Ethernet,
audio ki- és bemenet
3 x USB 2.0,
D-Sub analóg monitorkimenet,
Ethernet,
audio ki- és bemenet
Extrák0,3 megapixeles webkamera, kártyaolvasó (SD/MMC)1,3 megapixeles webkamera, kártyaolvasó (SD/MMC)1,3 megapixeles webkamera, kártyaolvasó (SD/MMC)
Akkumulátor kapacitása4 cellás: 32,56 Wh4 cellás: 32,56 Wh6 cellás: 48,84 Wh
Méret225 x 165 x 21,5–35 mm225 x 170 x 20–33,8 mm226 x 176 x 31–40 mm
Tömeg0,92 kg0,99 kg1,14 kg
Operációs rendszerWindows XP Home vagy Xandros LinuxWindows XP Home vagy Xandros LinuxWindows XP Home vagy Xandros Linux
Garancia2 év2 év2 év
Gyártó weboldalawww.asus.comwww.asus.comwww.asus.com
Termék weboldalaEee PC 4GEee PC 900Eee PC 901
Fogyasztói árLinux verzió: 64 000 Ft
Windows XP verzió: 69 000 Ft
97 000 Ftmég nincs

A pici gépek teljesítményének összevetésében egymás ellen próbáltuk ki őket, de a mezőnybe azért bevettük a VIA aktuális konkurens megoldását, a C7-M-et, amellyel korábban a HP 2133 Mini-Note-ban találkoztunk. Az Eee PC-konkurens MSI Wind számait nem tüntettük fel, mert azonos Atom platformja miatt szinte hajszálra ugyanúgy teljesített, mint az Eee PC 901.


CPU tesztekAsus Eee PC 701
Intel Celeron M ULV 353 (633 MHz, 512 kB Cache)
Asus Eee PC 900
Intel Celeron M ULV 353 (900 MHz, 512 kB L2 Cache)
Asus Eee PC 901
Intel Atom N270
(1600 MHz, 512 kB L2 cache)
HP 2133
VIA C7-M
(1200 MHz, 128 kB L2 cache)
Everest v4.0
CPU Queen
53376214001241
Everest v4.0
CPU PhotoWorxx
3838519468071155
Everest v4.0
CPU Zlib (kB/s)
3953567184003436
Everest v4.0
FPU Julia
249693300222
Everest v4.0
FPU Mandel
2323331755115
Everest v4.0
FPU SinJulia
8481211145051
PCMark05 1.2.0
Összpontszám
7609651470681
PCMark05 1.2.0
CPU pontszám
101514591300685
Tömörítés
WinRAR v3.71 benchmark (kB/s)
198299360125

Ahogy a szintetikus tesztekből látszik, a visszafogott órajeles kis Celeron is többnyire megverte a majd kétszer olyan magas órajelen futó VIA versenyzőt, a nagyobbik Celeron pedig rendre lemaradt az Atom mögött, igaz, annak jóval magasabb volt az órajele. Ha kiegyenlítettük volna azt a több mint 70%-os ütembeli különbséget, akkor a Celeron minden bizonnyal leelőzte volna az Atomot, tehát azt is mondhatná valaki, hogy az Intel visszafelé fejlődik. Szerintünk viszont most mennek jó irányba, mert korábban az MSI Windben az új CPU már bizonyította, hogy bőven elég izmos a felmerülő feladatok elvégzéséhez, teljesen fölösleges ennél erősebbnek lennie, inkább fogyasszon keveset.


MemóriatesztekEee PC 701
1 x 512 MB DDR2-400 RAM
Eee PC 900
1 x 512 MB DDR2-400 RAM
Eee PC 901
1 x 1024 MB DDR2-533 RAM
HP 2133
1 x 1024 MB DDR2-533 RAM
Everest v4.0
Memóriaolvasás (MB/s)
1598234633401142
Everest v4.0
Memóriaírás (MB/s)
1435207411664072
Everest v4.0
Memóriamásolás (MB/s)
1146166318001343
Everest v4.0
Késleltetés (ns)
195,4133,9118,7131

Memóriakezelésben valószínűleg a 70 MHz-es FSB volt az, ami alaposan betett a legkisebb Eee PC-nek, mert az ugyanolyan RAM-mal és északi híddal ellátott 900-as sokkal jobban teljesített nála. Az atomos és C7-M-es platform hullámzó teljesítménye minden bizonnyal a felhasznált tesztprogram jellegéből adódik.

A memóriánál sokkal érdekesebb kérdés, hogyan teljesítenek a minigépek mozgó alkatrész nélküli tárolóegységei. Az első 701-es 4 GB-os SSD-je nem valami fickós, sebessége átlagban és csúcsban is 30 MB/s alatt marad, amihez ugyan minimális késleltetés, de csak 30 MB/s alatti löketszerű csúcs tartozik. Valamivel jobb a 900-as és 901-es fő adattára, mely 40 MB/s fölötti maximumot és 37 MB/s körüli átlagot produkált, igaz, ezek a számok is bőven elmaradnak a HP 2133 hagyományos merevlemeze mögött.


Eee PC 701 és Eee PC 901 fő SSD-je

Nyilvánvaló, hogy az olcsó gépekbe nem rakhatnak olyan méregdrága, gyors SSD-ket, mint a csúcskategóriás Toshiba Portégé R500-ba vagy a Lenovo ThinkPad X300-ba. A 900-as, illetve 901-es Eee PC második tára már csak 27 MB/s körüli átlagot tud.


HP 2133 120 GB-os merevlemeze, Toshiba Portégé R500 64 GB-os SSD-je

Windows XP-vel használva az esetek többségében az 1 GB memóriával párosított 900 MHz-es Celeron processzoros Eee PC 900 is elég fürgén reagált. Bár nem volt olyan lendületes, mint a Hyper-Threadinget támogató Atom, de azért használható volt internetezésre, közben zenehallgatásra, egy kis szövegszerkesztésre. A majd 300 MHz-cel visszafogott kisebb tesó viszont 512 MB memóriája miatt több böngészőablaknál már hosszabb-rövidebb töltögetésekre vonult vissza. Őt minden bizonnyal érdemesebb a kisebb erőforrásigényű Linuxszal választani.

Monitor, billentyűzet

A legelső, 701-es Eee PC legtöbbet kritizált pontja a webböngészéshez túl kicsi, csupán 800 pixel széles kijelzője volt, amihez nagyon-nagyon kevés, csupán 480 sor tartozik, ami végeláthatatlan görgetést eredményez. A kis panel TN+film technológiája miatt nem büszkélkedhet professzionális felhasználáshoz való tulajdonságokkal, de erre távolról sincs szükség. Bőven elég, ha látszik rajta, hogy éppen írt az egyik barátunk, vagy meg tudjuk nézni az aktuális moziműsort, miegymást, arra pedig tökéletes. Fényereje elég magasra húzható, így szabadtéren, természetes fénynél is olvasható. Jó pont, hogy felülete matt, de a körülötte lévő fekete keret még kisebbnek láttatja, mint amekkora.

LED-es háttérvilágítása és kis mérete miatt homogén színei vannak és fényereje is kellemesen egyenletes.

Sokkal jobban használható a közel két hüvelykkel nagyobb, a legtöbb weboldallal megegyező szélességű, tehát 1024 pixel széles kijelző, amit az Eee PC 900-ba és 901-be szereltek. Ez a panel már elegendő internetezéshez, bár a 600 sor gyakran szűkös lehet. A szintén TN+film technológia most sem világbajnok, de távolról sem kell annak lennie, a rá szabott feladatot tökéletesen ellátja, bár betekintési szögei elég kicsik.

Igaz, 27%-kal nagyobb a képátlója, LED-es háttérvilágításával a nagyobb panel még egyenletesebb, és maximális fényerőben is valamivel jobb, ráadásul továbbra is matt a felülete.

Első találkozásunkkor meglehetősen vegyes érzelmeket keltett bennünk az Eee PC 701 apró billentyűzete. UMPC-k és egyéb kisméretű hordozható számítógépek irányából közelítve szenzációsan jó, de a szubnotebookok vagy notebookok felől nézve vészesen kicsi. Sokan állítják, hogy pár órás MSN-ezés után megszokható, de nekünk pár nap után is kényelmetlenül kicsi volt. Egy-egy e-mail vagy rövid üzenet megírásához elegendő, de hosszabb pötyögésre nem szívesen vállalkoznánk vele. Nálunk az elfogadhatóság alsó határa valahol az MSI Wind vagy a HP 2133 klaviatúrájának szintjén, tehát az Eee PC 701-nél 3–4 centiméterrel szélesebb gombsornál van. Vékony ujjú fiatal hölgyismerősünk, akinek az első pillanatokban még tetszett az aprócska gép, ugyancsak feladta pár óra után, különösen a magyar kiosztás aprócska bal Shiftjére (a másik oldali sem szerencsés) és az Esc mellé rejtett 0-ra panaszkodva.

Semmivel sem jobb a helyzet a nagyobb Eee PC 901-nél, de legalább szélesebb csuklótámaszt kapunk.

A korábbi modellekhez képest újdonság a fő billentyűzetsor és az akku dudora között keresztbefutó vékony, ezüstös sáv, benne teljesítményprofilokat aktiváló és zoomoló gombokkal, valamint a jobb végén a bekapcsolóval. Előrelépést jelent a mélyebb csuklótámaszba ágyazott, sokkal méretesebb touchpad. Itt is találunk némi matt ezüstöt, ami az érintőmezőt keretezi, és alul a most már különválasztott gombokban folytatódik.

Melegedés, zaj, akkumulátor

Sokan említették már, és korábbi próbálgatásaink során mi is tapasztaltuk, hogy a kis házba épített hardver bizony alaposan melegedni szokott. Elvileg a három Eee PC közül a legmelegebbnek a 900-asnak kellene lennie, hiszen annak a háza majdnem teljesen megegyezik a 701-esével, processzora pedig csaknem másfélszer akkora órajelen jár. Először a legkisebb Eee-t vettük kézbe 26 fokos szobahőmérsékletnél, ahol már nyugalmi állapotban is több ponton közelítette, sőt az érintőmezőnél elérte a 40 fokot. Alul valamivel jobb volt a helyzet, és hangban szintén jót produkált az apróság. Kezdetben teljesen csendben volt, aztán 52 fokos CPU-hőmérsékleténél elindult a pici ventilátora, alig hallható, 15 dB-es zümmögést produkálva, amit a notebookos merevlemezek is majdnem túlkiabálnak.

Leterhelve a processzort hőmérséklete azonnal megugrott 3–4 fokot, de hang terén semmi sem történt. Valahol 55 fokos CPU-hőmérsékletnél hangosodott 2–3 dB-t, de a zajszint tovább már nem emelkedett, a CPU pedig nem érte el a 60 fokot. Sajnos a felső résznek most már majdnem minden pontja 40 foknál melegebb volt, alul valamivel kisebb értékeket mértünk.

Ahogy számítottunk rá, a 900-as Eee PC a billentyűzet környékén – tehát ott, ahol a processzor bújik meg – melegebb volt, mint lassabb processzoros testvére, de a különbségek nem voltak túl nagyok. Hangban is hasonlított egymásra a két kicsi, igaz a 900-as ventilátora hamarabb beindult, de legalább ugyanolyan halk maradt.

Minden bizonnyal nagyobb feszültségen is üzemel a 900 MHz-es mobil Celeron, mint 630 MHz-es társa, mert jó 6–8 fokkal magasabb értékeket mutatott a mérő, mint előbb. Sajnos decibelből is több volt, ráadásul egy ideig 20 és 25 között hullámzott a hang, ami meglehetősen zavaró volt. Tovább melegedve aztán beállt konstans 25 dB-re. A billentyűzetnél tapasztalható 42–44 fok már elég kellemetlen. Télen, hidegben biztosan jó kézmelegítő lesz az Eee PC 900.

Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a trió leghalkabb és egyben leghűvösebb tagja is a legerősebb, atomos Eee PC 901. Nyugalmi állapotban alig lehetett hallani a hangját, hőmérséklete pedig legmelegebb pontján is csak 37 fok volt.

Leterhelve a CPU-t szép lassan melegedni kezdett a rendszer, de egy órás hajtás után éppen hogy csak belekarcolt a hőmérő a 40-es számba. Az Eee PC 901 csúcsra járatva csupán olyan meleg volt, mint a sokkal kisebb teljesítményű Eee PC 701 alapjáraton, ráadásul hangban sem volt sokkal erősebb az atomos verzió.

Nyitva maradt még az akkumulátoros üzemidő és a vele kapcsolatos fogyasztás kérdése. Az új, atomos Eee PC 901-nek 6600 mAh-s akkuja van, ami 7,4 voltos feszültségével majdnem 49 Wh-s teljesítményt jelent, ez pont a másfélszerese a másik két modell 4400 mAh-s telepének. Hozzáadva, hogy az Atom kevesebbet is fogyaszt, és hogy a Windben nagyobb kijelzővel és normál merevlemezzel hét órát bírt, elég komoly akkumulátoros üzemidőre lehet számítani.

Nem kellett csalódnunk. Az Eee PC 901 nyugalmi állapotban, egyetlen töltéssel majdnem nyolc óráig üzemelt, de teljes terhelésnél is bírta közel négy óráig, videózni pedig majdnem öt órán át lehetett vele. Ehhez képest a másik két modell 3–4 óra közötti maximuma és 2–2,5 órás csúcsterheléses ideje szinte eltörpül.

Az akkuk töltésében a legjobb a 900-as volt, bár a 901-es sem maradt le olyan mértékben, mint amennyire azt nagyobb kapacitása miatt vártuk volna. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a 900-as csak 30 wattal, míg a 901-es 35 wattal töltötte a telepet. Annak ellenére, hogy valamivel nagyobb méretű és szerintünk ügyetlenebb tápegysége van az Eee PC 701-nek, ugyanazt a telepet pár perccel tovább töltötte, mint a 900-as.

A vártnál is nagyobb, nyugalmi állapotban és terhelve is 4–5 watt körüli különbséget mértünk ki az Eee PC 701 és 900 fogyasztása között. Az előbbi akkumulátortöltés nélkül, nyugalomban 12 wattot fogyasztott, amihez egy-egy wattot tett hozzá a Wi-Fi, illetve a monitor maximális fényerőre állítása. Terhelve 16 W volt a csúcs. A 900-asnál 17, illetve 21 wattot mértünk. Az atomos Eee PC 901 14, illetve 17 wattot evett, tehát a sokkal kisebb teljesítményű, kisebb monitoros, celeronos modell szintjén fogyasztott. Kíváncsiak lennénk rá, hogy a celeronos gép mennyi energiát emésztene fel, ha CPU-ja 45 nm-en készülne.

Értékelés

Most, hogy láttuk a teljes aktuális – hazai – Eee PC-kínálatot, és alkalmunk volt kipróbálni párat a konkurens megoldások közül is, már valamivel jobb, de még távolról sem teljes képünk van a mininotebook vagy netbook kategóriáról. Mint mindenhol máshol, itt sincs tökéletes recept. Nekünk a 7 colos, 800x480 pixeles kijelző használhatatlanul pici volt, akárcsak a mostani, 225 mm széles Eee PC házakba szerelt billentyűzet is. Annak viszont, aki eddig kisebb felbontású és méretű monitorral, sokkal korlátozottabb telefonos vagy PDA-s beviteli eszközökkel szórakozott, már az alap Eee PC is kielégítheti igényeit, ráadásul Linuxszal 64 000 forintos ára meglehetősen kellemes, ezért minimális mobil számítógépezésre, internetezésre ajánlott.

Igaz, hogy nagyobb monitora miatt sokkal használhatóbb az Eee PC 900, de jobban melegszik, mint kisebb testvére. Igaz, hogy lényegesen nagyobb a tárolóegysége, mint kisebb testvérének, de jó 20 000 forinttal drágább is nála. Az Eee PC 900 legnagyobb baja a házon belüli és más márkáknál jelentkező konkurencia. Nagy előnye viszont, hogy konkurenseivel ellentétben már idehaza is kapható. Szerintünk azért a rövidesen érkező, atomos Eee PC 901 jobb választás lehet. Egyelőre annak a modellnek az ára még ismeretlen, de az augusztusban már megvásárolható Acer Aspire One 80–100 000 forint köré tervezett vételárával minden bizonnyal versenyezni tud majd.

Érdekes, ahogyan tovább folytatja az Asus az Eee PC vonalat. Régóta tudni, hogy lesz az MSI Windhez és HP 2133-hoz hasonló, szélesebb házba épített, 10 colos kijelzővel szerelt Eee PC 1000, de mellette készítenek majd a mostaninál nagyobb házba csomagolt 9-es Eee PC-ket is. Úgy tűnik, hogy a többiekhez hasonlóan az Asus is belátta, hogy a kezdeti kisméretű Eee PC túl óvatosra sikeredett, érdemesebb egy picivel nagyobb, de ezáltal sokkal használhatóbb gépet készíteni.


Asus Eee PC 701 és Eee PC 901

rudi

Az Asus Eee PC-ket az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.