Dell XPS 13, az igazán minőségi Ultrabook

Hűtés, üzemidő

Kisméretű, ráadásul fémburkolatos, zsanér mögé rejtett ventilátoros notebookoknál gyakran futunk bele hűtési problémákba. Az XPS 13-nál sem volt minden tökéletes, de a hűtőventilátor komoly terhelés alatt sivító hangján túl nem találtunk kifogásolnivalót. Persze nyugalomban, 24 °C-os szobahőmérséklet mellett néma volt a laptop, felülete pedig alig melegedett 30 °C fölé.

Félórányi CPU-terhelés hatására a billentyűzet és a fenéklemez a processzor környékén (tehát felül középen) csak kis mértékben lépte át a 40 °C-os határt, ami még elfogadható. A központi egység ugyan 90 °C közelébe hevült, de órajele nem esett 2,7 GHz alá. A GPU-t is terhelve viszont már 1,5-1,7 GHz között mozgott a CPU-frekvencia, a gépház pedig még egy-két Celsius-fokot melegedett. A ventilátor ekkor 32 dB-en sivított, ami csendes környezetben elég zavaró, nem is annyira az intenzitása, hanem inkább a hangszíne miatt.

Kategóriájában kifejezettnek nagynak számít a Dell XPS 13 akkumulátora; az 52 wattórás kapacitást a MacBook Air 13 két wattórával lépi túl, de a Windowst futtató konkurensek jellemzően 20%-kal kevesebb tartalékból gazdálkodhatnak. Nyugalomban, minimálisra vett fényerő mellett, amikor a notebook hűtőventilátora is leállt, 13 órás futási időt kaptunk; ez feles fényerőn, HD videózással 7 órára csökkent, ami elég nagy ugrás, és több mint valószínű, hogy a rengeteg pixel rovására írható. Teljes terhelésen, maximális fényerő mellett a laptop két óráig sem húzta.

Akkumulátora viszont másfél óra alatt 80%-ra feltöltött. Átlagos használat mellett 5-7 órás üzemidőt tartunk reálisnak, az interneten fellelhető információk szerint az Core i5-tel és Full HD kijelzővel ellátott modell lényegesen takarékosabb, hozza a MacBook Air 13-ra jellemző 8-10 órás működési időt, ami nem is csoda, hiszen nagyon hasonló a hardverük és az energiatartalékuk is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés